Az erdők állapotával, jövőjével és az erdőgazdálkodással kapcsolatban az elmúlt időszakban egyre több vélemény fogalmazódik meg a nyilvánosságban, érthető módon, hiszen a klímaváltozás hatásai mindannyiunk számára egyre kézzelfoghatóbbá válnak. Az XFOREST „Fentről miért nem látják a fától az erdőt?” című írása fontos kérdéseket vet fel, és több olyan dilemmára irányítja rá a figyelmet, amelyek szakmai párbeszédet érdemelnek. Jelen reagálás célja nem a vita élezése, hanem a szempontok pontosítása és a közös gondolkodás elősegítése. Szeretnénk bemutatni az erdészeti gyakorlat mögött álló szakmai tapasztalatokat, valamint hangsúlyozni, hogy az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak hosszú távú fenntartása csak közösen meghatározott célok, és az azokhoz rendelt feltétel- és támogatási rendszer alapján valósítható meg. A személyeskedő megnyilvánulások helyett a szakmai alapú párbeszéd vihet előre.
[Jelen írás a MEGOSZ reagálása az XFOREST „Fentről miért nem látják a fától az erdőt?” című, 2025.12.22-én megjelent cikkére.]
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyar erdész szakma hosszú évtizedek óta a fenntartható erdőgazdálkodás elveire épül, és elsődleges feladatának tartja az erdők ökológiai funkcionalitásának, biodiverzitásának és társadalmi értékeinek megőrzését. A klímaváltozás kétségtelenül súlyos kihívások elé állítja hazai erdeinket, ugyanakkor az erdőgazdálkodók, erdész szakemberek célja nem az „erdők lecserélése” vagy a faanyag minél nagyobb arányú felhasználása, hanem az erdők alkalmazkodóképességének növelése és hosszú távú fennmaradásuk biztosítása.
A hazai erdésztársadalom folyamatosan azon dolgozik, hogy tudományosan megalapozott, szakmailag hiteles válaszokat adjon az klímaváltozás okozta kihívásokra. Az alkalmazkodás sok esetben valóban aktív beavatkozást igényel, például fafajösszetétel megváltoztatását, új állományszerkezetek kialakítását, ellenállóbb fafajok alkalmazását, de ezek elsődleges célja az erdők megóvása, nem pedig csak a puszta gazdasági érdekek kiszolgálása.
Az erdők ökológiai szolgáltatásai nem „mellékes tényezők”, hanem a szakmai gondolkodás alapjai: az erdők mikroklíma-szabályozó szerepe, vízháztartási jelentősége, talajvédelmi funkciói, szénmegkötő képessége és rekreációs értéke mindennapi döntéseink meghatározó elemei.
Abban egyetértünk, hogy a szakmai fórumok akkor lehetnek igazán eredményesek, ha valós párbeszédre, nyitottságra és egymás szempontjainak tiszteletére épülnek. A civil szervezetek, természetvédelmi szakemberek és az erdőgazdálkodók együttműködésével erősíteni szeretnénk a döntések minőségét, de ez csak akkor működik, ha mindenki kompromisszumképes, és az erdők érdekeit – a társadalom létszükségleteivel összehangoltan veszi figyelembe.
Az erdész szakma készen áll a konstruktív együttműködésre, viszont határozottan visszautasítja azokat a leegyszerűsítő narratívákat, amelyek az erdészeket kizárólag gazdasági érdekérvényesítőként, vagy a természetvédelem ellenpólusaként tüntetik fel. Meggyőződésünk, hogy a klímaadaptáció sikerének kulcsa az erdők funkcióinak megőrzése és erősítése, amelyhez a szaktudás, a felelősség, az együttműködés és a párbeszéd egyaránt nélkülözhetetlen.
A hazai állami erdőgazdaságok, de a magán erdőgazdálkodó cégek működését is gyakran leegyszerűsítő, kizárólag „nyereségorientált” logika szerint értékelik, miközben tevékenységük szabályozott, többcélú és szigorú jogi, természetvédelmi keretek között zajlik, a közjólét pedig egyre nagyobb hangsúllyal kerül figyelembevételre. A vágásos üzemmód nem öncélú „erdőpusztítás”, hanem egy történelmileg kialakult, ökológiailag is megalapozott gazdálkodási rendszer része, amely számos esetben biztosítja az erdők megfelelő felújulását, a faanyagellátás biztonságát és az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartását. Az elmúlt évtizedek szakmai fejlődése ráadásul azt mutatja, hogy egyre erősebben jelen vannak a természetközeli, örökerdő – gazdálkodáshoz kötődő irányok
A magyar erdőterületek jelentős része már ma is különböző védettségi kategóriák alá tartozik, ahol a gazdálkodás szigorúan korlátozott, és a természetvédelmi szempontok elsőbbséget élveznek. Országszerte sok jó példa van nemzeti parkok és erdőgazdaságok hatékony együttműködésére, amely kiegyensúlyozottan szolgálja a természetvédelem és a közérdek céljait.
A magyar erdészeti felső- és középfokú képzés elsődleges célja, hogy ezen intézményekből olyan szakemberek kerüljenek ki, akik komplex tudással képesek kezelni az erdőket és a felmerülő kihívásokat. A Soproni Egyetem, az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt helyez a természetközeli és folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási irányzatok oktatására. A képzés struktúrája nem azért kínál fakultatív formát, mert ezek „mellékes” ismeretek lennének, hanem mert az erdőgazdálkodás valós gyakorlata területspecifikus: vannak olyan élőhelyek és erdőtípusok, ahol a vágásos rendszer, máshol pedig a természetközeli módszerek jelentenek szakmailag indokolt megoldást.
Bár sokszor úgy tűnik, hogy az erdész szakma a múltban ragadt, azonban, ha lassan is, de egyértelműen folyamatosan fejlődő, kutatási eredményekre építő terület.
A biomassza-hasznosítás és az energiapolitika kérdése valóban összetett és sok érzelmet kiváltó téma. Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy a szakmailag felelős erdőgazdálkodás nem az „erdők elégetésében” érdekelt, hanem a fenntartható, hosszú távú erdőborítás megőrzésében.
A szakmai párbeszéd, a kutatási eredmények beépítése, az oktatás folyamatos megújítása és a társadalmi igények figyelembevétele ma is a szakma alapelvei közé tartozik. Nem a leegyszerűsítő konfliktuskeresés, hanem az együttműködés és a szakmai tudás tisztelete vezet el a valóban fenntartható megoldásokhoz.
A klímaváltozás kihívásaira adott válaszok valóban újragondolást igényelnek az erdőgazdálkodás minden területén, ugyanakkor fontos elkerülni azokat a következtetéseket, amelyek a teljes szakmát vagy annak vezetőit hiteltelenítik. Ahogy korábban leírtuk, a vágásos és az örökerdő gazdálkodás nem egymást kizáró, hanem eltérő termőhelyi, ökológiai és gazdasági feltételekre reagáló módszerek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az elmúlt évtizedekben a nemzetközi áruforgalom és mobilitás felgyorsulásával párhuzamosan jelentősen nőtt az új károsítók és kórokozók megjelenésének kockázata is.
A személyes motivációkra, gazdasági érdekekre vagy feltételezett összefonódásokra épülő állítások különösen károsak, mert nemcsak a szakmai párbeszédet mérgezik, hanem alaptalanul rombolják a közbizalmat is. E körbe tartoznak azok a sugalmazások is, amelyek az erdőkért felelős helyettes államtitkár személyét próbálják összefüggésbe hozni a fafajcsere-programok, erdőtelepítési pályázatok vagy a csemetetermesztés gazdasági érdekeivel. Ezek a feltételezések sem tényekkel, sem szakmai rálátással nem támaszthatók alá, és méltatlanok mind a személyhez, mind a tisztséghez.
Mocz András erdőkért felelős helyettes államtitkár hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar magánerdő-gazdálkodásnak, korábban a MEGOSZ elnökeként, majd később szakpolitikai vezetőként is következetesen sokat tett/tesz a magán erdőgazdálkodás szakmai elismertségéért, jogi, gazdasági és szervezeti feltételeinek erősítéséért. Pályafutását a szakmai felelősség, a (magán) erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók érdekeinek következetes képviselete és a szakma iránti elkötelezettség jellemzi, nem pedig rövidtávú gazdasági érdekek.
Az örökerdő gazdálkodás térnyerése, a természetközeli módszerek erősítése vagy a klímaadaptáció kérdései valóban fontos és helyénvaló vitatémák, de ezek csak akkor vezetnek eredményre, ha tényekre épülnek, szakmai alapú diskurzusban, kölcsönös tisztelettel zajlanak. A magyar erdész szakmának természetesen számos területen kell továbbfejlődnie és alkalmazkodnia a megváltozott körülményekhez, de határozottan elutasítja azokat a vádakat, amelyek az erdészek szándékait megkérdőjelezik vagy személyes hitelességüket támadják. A felelős erdőgazdálkodás nem politikai vagy gazdasági érdekek kiszolgálásáról, hanem a magyar erdők jövőjéről szól, ahogy ezt a helyettes államtitkár is sokszor hangoztatta.
Nagyon fontos lenne, hogy a döntéshozatalban az erdők gazdasági szerepe mellett legalább ugyanolyan súllyal jelenjenek meg azok valódi, hosszú távon nélkülözhetetlen értékei: a levegő-, víz- és talajvédelem, a klímaszabályozás, a szénmegkötés, a biológiai sokféleség megőrzése, valamint az emberi egészség és jóllét támogatása. Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak erősítése nem a gazdasági funkciók ellenében, hanem azzal együtt, azokat kiegészítve és hosszú távon fenntarthatóvá téve kellene, hogy meghatározza az erdőgazdálkodás irányait.
A fentiekkel összhangban – a vita személyeskedő hangjainak elkerülése mellett – az alábbi szempontokat tartjuk kiemelten fontosnak:
- Az erdők ökoszisztéma szolgáltatásával az erdészek vannak leginkább tisztában, de a szolgáltatást nem lehet csak elvárni, segíteni, támogatni kell annak megvalósítását, fenntartását.
- Az egyre nehezebbé váló, változó éghajlati körülmények közötti ökoszisztéma szolgáltatás fenntartásának támogatási rendszerének kidolgozására (közösen: szakma, társadalom, civil szervezetek) egyre nagyobb szükség van. Célszerű lenne egy erre a feladatra dedikált munkacsoport felállítása.
- A gyakorlatban külön figyelmet érdemelnek a gazdálkodó nélküli, rendezetlen erdőterületek, ahol a folyamatos megfigyelés, a károsítók korai észlelése, az inváziós fajok visszaszorítása, valamint a vagyon- és tűzvédelmi intézkedések sok esetben hiányoznak.
- A szakma védelmében fontos rögzíteni, hogy a ma védendőként emlegetett erdők jelentős részét is erdész szakemberek újították fel és tartották/ tartják fenn. Ez nem jelenti azt, hogy a korábbi gyakorlatokat változatlanul kell folytatni, vagy hogy más szereplők ne vállalhatnának erdőgazdálkodási feladatokat, ugyanakkor a termőhelyi ismeretre és hosszú távú tapasztalatra épülő szakmai tudás döntően az erdészeti ágazatban halmozódott fel, amelynek figyelembevétele a sikeres célmegvalósítás alapfeltétel.
- Erdőterületek nemzeti parkoknak való átadásával nem a szakmai színvonal lesz más, magasabb, hanem az erdő hasznosításának kimondott célja változik meg, ami természetesen más kezelési módszereket igényel.
- Nem a szakma támadása, hanem a közös célokhoz rendelt feltételrendszer kialakítása visz előre: az erdészek úgy tudják kezelni, fenntartani az erdőt, ahogy azt tőlük elvárják, ha annak feltételei adottak (klíma, biológiai, pénzügyi, munkaerő, stb.).
- Az erdők vonatkozásában először a célokat kell megfogalmazni, elfogadható, ha ez nem a gazdálkodó feladata, de a véleményét, a célhoz vezető útról, a felhalmozott tapasztalatai alapján illene kikérni és figyelembe venni, mert ellenkező esetben a nemes cél ellenére is sokkal rosszabb lehet az eredmény.
- Ha megvannak a célok, elvárások, prioritások, akkor az azok eléréséhez szükséges eszközöket a megvalósításhoz a kezelő rendelkezésére kell bocsátani (lásd nemzeti park), de ugyanezt el tudja látni bármelyik erdészet, magánerdészet is.
- Fontos ugyanakkor kimondani, hogy az erdők hosszú távú fenntartása nemcsak ökológiai, hanem gazdasági realitás is: az erdőgazdálkodó nem képes kizárólag társadalmi elvárásokra és jó szándékra alapozva működtetni az erdőt. Amennyiben a gazdálkodás ellehetetlenül, a kezelés elmaradása közvetetten az erdők állapotromlásához is hozzájárulhat, miközben a társadalmi elvárások éppen a stabil, egészséges és ellenálló erdőállományok fenntartását igényelnék.
- A célok megvalósításához szükséges feltételrendszer részeként érdemes kiemelten kezelni a felelős szakszemélyzet szerepét is. A kijelölt célok csak akkor teljesíthetők következetesen, ha a szakmai végrehajtás világos felelősségi renddel, ellenőrizhetőséggel és hosszú távú tervezhetőséggel párosul, ennek kialakítása az ágazat és a társadalmi partnerek közös érdeke.
Összefoglalva a javaslatainkat, indokoltnak tartjuk a személyeskedő hangnem tudatos elkerülését, és ezzel párhuzamosan egy strukturált konzultációs folyamat elindítását, amely alkalmas a társadalmi elvárások, a tulajdonosi/gazdálkodói elvárások, valamint az egyéb – különösen természetvédelmi és közjóléti – szempontok összegyűjtésére és rendszerezésére. A beérkező javaslatok és azok megvalósíthatóságának reális értékelése alapján szükséges meghatározni az erdőkezelési célokat és prioritásokat, majd kijelölni a célok eléréséhez szükséges feltételeket (pénzügyi források, munkaerő-kapacitás, klíma- és biológiai adottságok stb.). Ezt követően elengedhetetlen a feltételrendszer biztosításának intézményi és támogatási kereteinek kidolgozása, amennyiben pedig a szükséges feltételek nem állnak rendelkezésre, úgy a célokat és elvárásokat indokolt felülvizsgálni, illetve a realitásokhoz igazítva módosítani.
Megjegyzés: Ezen írás beküldésre került az XFOREST szerkesztőségéhez, de válasz mindezidáig nem érkezett. (2026. február 11.)
Az eredeti cikk alatt az XFOREST oldalán, Mocz András erdőkért felelős helyettes államtitkár reakciója alapján rövid helyesbítés jelent meg, a következő tartalommal „A cikkben szereplő alábbi mondat:„Szakmai berkekben azt rebesgetik, hogy az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkárának saját csemetekertje van, amiből majd fedezni lehet az új állami megrendeléseket…”– valótlan következtetésen alapul. Valóban rendelkezem, cégtulajdonosként egy csemetekerttel, amelyet magán-erdőgazdálkodóként, átlátható módon és jogszerűen üzemeltetek, több, mint 30 éve. Ez a tevékenység azonban semmilyen módon nem kapcsolódik állami megbízások teljesítéséhez, és különösen nem a hivatali munkámhoz. A cikk sugalmazása – közvetetten ugyan, de – azt állítja, hogy hivatali pozíciómmal visszaélve szereznék jogosulatlan előnyöket, ami teljes mértékben megalapozatlan.” Az erre vonatkozó részt az eredeti cikkből kivették.
forrás: MEGOSZ
