Az erdők jövője nem csak a fában rejlik, hanem a nem faipari termékek, az ökoszisztéma-szolgáltatások és az erős kormányzás komplex ökoszisztémájában is. Ez volt a fő következtetés a globális csúcstalálkozón, amelyet nemrégiben Bécsben (2026. február 23–25.) rendeztek az ENSZ Erdőügyi Fóruma (UNFF) égisze alatt. Ezalatt több mint 460 nemzetközi szakértő több mint 60 országból és több mint 100 szervezetből vitatta meg az erdőalapú biogazdaság jövőjét.
Sheam Satkuru, a Nemzetközi Trópusi Faipari Szervezet (ITTO) ügyvezető igazgatója bemutatta az erdőiket fenntartható gazdasági pillérré kívánó országok számára kidolgozott útitervet, hangsúlyozva, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás (SFM) mindenféle diverzifikáció „kötelező előfeltétele”.
Az erdők nem csupán faanyagforrások
Bár a szervezet neve, amelyet vezet, tartalmazza a „fa” szót, Satkuru fontosnak tartotta tisztázni az ITTO kettős mandátumát: az erőforrások megőrzése és fenntartható kezelése. A „Az erdők faanyagot meghaladó potenciálja” című tematikus ülésen a szakértők megvizsgálták a nem faipari termékek által kínált gazdasági lehetőségeket, a kozmetikumoktól és gyógyszerektől a méhészetig és az agrár-erdészetig.
„Szükségünk van finanszírozókra, a donorok közösségére, a parfüm- és kozmetikai iparra. Nekik is részt kell venniük a tárgyalásokon, hogy erős értékláncokat építhessünk” – mondta Sheam Satkuru.
A bio-gazdaság sikerének négy pillére
A bécsi viták során az ITTO igazgatója megnevezte azokat a kritikus kérdéseket, amelyek jelenleg gátolják e szektor fejlődését:
1. Kormányzás és jogérvényesítés
Satkuru rámutatott, hogy a helyi közösségek egyszerű felhatalmazása nem elegendő, ha az állam nem érvényesíti az erdészeti szabályozást. Példaként említette az Aquilaria (agarfa) fajt, amelyet Malajziában illegálisan termelnek ki a parfümipar számára, mert rendkívül értékes. A csempészet megakadályozására irányuló határokon átnyúló együttműködés nélkül a bio-gazdaság továbbra is sebezhető marad a természeti tőke „elvesztése” szempontjából.
2. Hiteles adatok hiánya
Az egyik fő probléma a nem faipari termékekre vonatkozó hivatalos statisztikák hiánya. Adatok nélkül az erdők valódi gazdasági értéke láthatatlan marad a politikai döntéshozók számára. Az ITTO sikeres terepi projektek példáit hozta fel:
- Mexikó: 100 gyógynövény ősi ismereteinek dokumentálása.
- Benin és Togo: Női csoportok pénzügyi függetlenségének elérése agroerdészeti rendszerek (kávé és kakaó termesztése az erdő lombkoronája alatt) segítségével.
3. Tulajdonjogok és használati jogok
A tulajdonrendszerek létfontosságúak. Sok trópusi országban az erdőterületek az állam tulajdonát képezik, de a közösségeknek biztosított használati jogok (ahogyan azt Malajziában vagy Indonéziában gyakorolják) megakadályozzák a környezet romlását és ösztönzik a felelősségvállalást.
4. Kapcsolatfelvétel a magánszektorral
A bio-gazdaságra való átállás nem finanszírozható kizárólag állami forrásokból. Az erdőgazdálkodási politikákat össze kell hangolni a nemzeti gazdasági döntésekkel, hogy a magántőke kiszámíthatóvá váljon a zöld beruházásokban.
Globális perspektíva
A csúcstalálkozón több mint 400 résztvevő gyűlt össze kormányok, tudományos körök és a civil társadalom képviselőiből. Ecuador, Kína és Új-Zéland képviselői bemutatták, hogy a kormányzati reformok és az innovatív piaci mechanizmusok hogyan alakíthatják az erdőforrásokat a gazdasági növekedés motorjává.
A szakértők egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy az erdészeti bio-gazdaság csak akkor működhet, ha beépül a nemzeti számvitelbe, és az önellátás vagy az informális kereskedelem helyett egy érett és szabályozott ipari ágazattá válik.
forrás: ForestMania / BMLUK
