FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faiparos bALEKhét támogatóit keresik

A Soproni Egyetemen idén augusztus végén ismét megrendezik a bALEKhét eseményeit, amely során az elsőévesek megismerkedhetnek az UNESCO által szellemi kulturális örökségnek nyilvánított Selmeci Diákhagyományokkal és nem utolsó sorban egymással.

Engedje meg, hogy a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának 67. évfolyamos hallgatóiként tisztelettel megkeressük Önt/Önöket. (Tudva az Önök elhivatottságát a szakmai utánpótlás és a minőségi munka iránt, úgy véljük, közös értékeket képviselünk a faipar jövőjének építésében.)

Idén is megszervezzük a nagy múltú bALEKhetet, amely nem csupán egy esemény, hanem az elsőéves hallgatók bevezetése az Egyetem mellett, az UNESCO szellemi kulturális örökségének részét képező Selmeci Diákhagyományokba. Feladatunk egy olyan összetartó közösség kialakítása, amely a későbbi egyetemi évek és a szakmai pályafutás alapköve lesz. Célunk, hogy az elsősökből kiváló szakemberek, valamint büszke és elkötelezett soproni diákok váljanak.

Miért keresünk támogatókat?

Szeretnénk az idei programokat minden eddiginél színvonalasabbá tenni. Az olyan programok mellett, mint az erdei túra a Lővérekbe vagy az ismerkedős este, kiemelt figyelmet fordítunk a kulturális értékekre is: több helyi múzeumba is ellátogatunk, hogy a hallgatók megismerjék Sopron gazdag történelmi és szakmai örökségét. Ezen programok megvalósításához keresünk olyan partnereket, akik szívesen támogatják a jövő faipari mérnökeit.

A SOE Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karra jelentkező diákoknak, mi harmadévesek (a 67. Faiparos Évfolyam) mutatjuk be az egyetemet, a hagyományaik alapjait és Sopron városát egy tartalmas, hasznos hét keretén belül.

Miért érdemes minket támogatni?

Ez a partnerség mindkét fél számára előnyös, hiszen:

·         Láthatóság: Támogatóink logója felkerül az elsőévesek pólóira – melyet egész héten büszkén viselnek majd –, valamint megjelenik a bALEK újságban és minden sajtóanyagunkban.

·         Márkaépítés: Olyan kapcsolatot alakíthatnak ki a jövő szakembereivel, amely már az első napjaiktól kezdve pozitív képet formál az Önök cégéről.

·         Közösségi szerepvállalás: Részesei lehetnek e különleges tradíció és a szellemi kulturális örökség fenntartásának.

Minden támogatást óriási hálával és megtiszteltetéssel fogadunk. Mellékelten csatoljuk plakátunkat az alapítványi adatokkal a könnyebb ügyintézés érdekében.

Bízunk benne, hogy az Önök támogatásával közösen alapozhatjuk meg ennek a hétnek a sikerét!

Várjuk megtisztelő válaszukat!

Soproni Egyetem, FMK

A támogatásokat itt fogadjuk:
Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány
Adószám: 18230044-1-43
bankszámlaszám: 12001008-00154835-00100003
megjegyzés: Balekhét
elnök: prof. dr. Alpár Tibor

Tisztelettel a 67. Faiparos Évfolyam nevében:

Soproni Egyetem, FMK
email: 67.faiparosevfolyam@gmail.com


FATÁJ kiegészítés:
Mint minden évben, a szervezők most is kénytelenek támogatókat keresni a – a jelenlegi gazdasági helyzet viszont továbbra sem kecsegtet sok jóval.
Egykori soproni erdőmérnök hallgatóként és a FATÁJ szerkesztőjeként kérlek benneteket, ha módotokban áll bármilyen formában és mértékben hozzájárulni az idei bALEKhét sikerességéhez, segítsétek az ifjúságot! – Tóth János a. Johnny Rotten

borítókép: Freskó – Vaski László (’89-91) NYME RK alagsor

Előző cikk

IV. Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok Konferenciája

Következő cikk

Új életre kel a Nagy-Eged ikonikus kilátója



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Körzeti erdőtervezés 2026

Az erdők állapotának figyelemmel kísérését, szolgáltatásai, haszonvételi lehetőségei folyamatos biztosítását, az erdőhöz fűződő közérdek érvényesülését, valamint a fenntartható…