Három napra gyerekek költöztek az ásotthalmi erdészeti iskola kollégiumába. A háromnapos, ottalvós erdész kalandtábor célja az volt, hogy játékos programokon keresztül hozza közelebb a diákokhoz az erdészet világát. Kincskeresés, wigwamépítés, lovarda és éjszakai kaland is várta őket.
Az iskola diákjai már kiköltöztek a nyárra, ezért most hatodik-hetedik osztályos diákok költöztek be három napra a az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola kollégiumába. Az intézmény idén már második alkalommal szervezte meg nagy sikerrel az Erdész kalandtábort, amelyre a természetet kedvelő 6–7. osztályos tanulókat várták. A háromnapos, kétéjszakás, ottalvós tábor szerdán ér véget, mi kedden kapcsolódtunk be az eseményekbe.

Erdész kalandtábor az ásotthalmi tanulmányi erdőben
Mint Bánhidy Zoltán, az egyik szervező elmondta, a tábor célja nem titkoltan az volt, hogy az iskola megszólítsa a leendő diákokat, és felkeltse az érdeklődésüket az erdő, a természet, az erdészet és a szakmai képzések iránt. A programra idén tizenegy diák érkezett, többen Mórahalomról és a környező településekről, de Mártélyról is csatlakoztak résztvevők.
Az erdőben kezdődött az igazi kaland
A gyerekekkel kedd délelőtt az ásotthalmi tanulmányi erdőben találkoztunk, ahol éppen egy izgalmas túrán vettek részt. A program nem egyszerű séta volt: a diákok játékos állomásokon próbálhatták ki magukat, miközben észrevétlenül tanultak az erdőről és a természetről. Célbadobásban mérhették össze az ügyességüket, tovább építettek egy wigwamot, kéreggel borították a készülő építményt, és egy golyós ügyességi feladattal is meg kellett birkózniuk. Ennél egy olyan sínrendszert kellett kialakítaniuk, amelyen végig tud gurulni az üveggolyó. A nap egyik legizgalmasabb része a kincskeresés volt: a gyerekeknek egy „drágakőbányában” kellett megtalálniuk az elrejtett kincseket.

Pecsétviaszgomba is előkerült az öreg tölgyesben
A tanulmányi erdő öreg tölgyese külön érdekességet is tartogatott a táborozóknak. A szervezők a korábbi séta során pecsétviaszgombát találtak, amely az ásotthalmi erdőben ritkábbnak számít. A gyerekek a túra során ezt is megnézhették, miközben arról is hallhattak, hogy a gombának többféle gyógyhatást tulajdonítanak. A tábor így nemcsak mozgásról és játékról szólt, hanem arról is, hogy a diákok közelebb kerüljenek az erdei élővilághoz. A szervezők arra törekedtek, hogy a gyerekek ne tankönyvszerű előadásokon, hanem élményeken keresztül kapjanak képet arról, mit jelent az erdészeti munka.

Lovarda, kézműveskedés, íjászat és éjszakai kaland
A három nap alatt a diákokra kincskereső túra, lovardalátogatás, kreatív kézműveskedés és erdészeti gépbemutató is várt. A sportosabb feladatok sem maradtak el: a résztvevők kipróbálhatták a Nerf-játékokat, az íjászatot, a légpuskát és az airsoftlövészetet is. Mivel ottalvós táborról volt szó, a kollégiumi életből is kaptak ízelítőt a gyerekek. A program része volt az éjszakai kaland a kollégiumban, ami sok résztvevő számára legalább akkora élmény lehetett, mint maga az erdei túra.
forrás: DÉLMAGYAR
