A hazai energetikai célú biomassza-felhasználás 2025-ben 6,6 millió tonnára emelkedett, ami 10,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A bővülés elsősorban a faalapú tüzelőanyagok iránti kereslet erősödésének köszönhető: a faapríték felhasználása 23 százalékkal nőtt, a tűzifáé pedig több mint a duplájára emelkedett. A biomassza-felhasználás csaknem fele a Közép- és Dél-Dunántúlra koncentrálódott, ami jól mutatja, hogy a nagyobb energetikai hasznosító kapacitások továbbra is ezekben a régiókban működnek – olvasható az AKI jelentésében.
A 2025-ös évben felhasznált összes biomassza-alapanyag 29,8 százalékát a Közép-Dunántúlon, 19,7 százalékát Dél-Dunántúlon használták fel energiatermelésre. Az említett két régió együtt a biomassza-alapanyag felhasználásának közel felét tette ki, míg a maradék 50,5 százalékon 5 régió osztozott.

A biomassza-alapanyagot felhasználó magyarországi erőművek, fűtőművek és ipari kazánokat üzemeltető vállalkozások energiatermeléshez 2025-ben elsősorban faaprítékot használtak fel, amely az összes elégetett alapanyag 38,8 százalékát (1 240,3 ezer tonna) tette ki.

Emellett a tűzifa-felhasználás is jelentősen, több mint kétszeresére nőtt, elérve a 736 ezer tonnát. Biogáztermeléshez 3,4 millió tonna biomasszát használtak fel, amelynek legnagyobb részét, 44,7 százalékot a szennyvíztisztító üzemekben hasznosított iszapok tették ki 2025-ben.
forrás: AKI
