A tarvágás megítélése az erdő állapotától és felújíthatóságától függ, miközben a klímaváltozás az erdőgazdálkodás átalakítását is sürgeti – mondja Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.
Nagy viták alakultak ki a tarvágás körül: a laikus szemlélő ezt gyakran az erdő pusztításának nevezi. A látványt sokan sokkolónak tartják, a korábbi fás vegetáció helyén nyílt felszín marad, az új erdő kialakulása pedig hosszú időt vesz igénybe. Fábián Attila szerint azonban a beavatkozás szakmai megítéléséhez több szempontot is vizsgálni kell.
Nem egyformák a magyar erdők
Magyarország erdei nem egyformák – fogalmaz a rektor. Más megközelítést igényel egy természetközeli, őshonos fafajokból álló, védett erdő, mint egy faültetvény, egy akácos, egy nemes nyaras vagy egy károsodott, átalakításra szoruló állomány. Ezért a tarvágást sem lehet minden erdőtípusban azonos módon megítélni.
Fábián Attila szerint a nagy természetességű, őshonos és védett erdőkben kerülendő a tarvágás,
ezekben az állományokban a folyamatos erdőborítás fenntartása, a természetes felújítás és a kíméletesebb erdőkezelés kerülhet előtérbe. Más állományokban azonban a szabályozott tarvágás az erdő megújításának vagy fafajösszetétele átalakításának egyik eszköze lehet.
Fotó: Mecsekerdő
A döntésnél azt is mérlegelni kell, milyen állapotú az erdő, mi indokolja a beavatkozást, és mi követi azt. Az erdőgazdálkodás ugyanis nem ér véget a fakitermeléssel: az erdőfelújítás, a fiatal állomány ápolása és az erdővédelem ugyanúgy része a folyamatnak.
Kitermelés után megújításnak kell következnie
A tarvágásokkal kapcsolatos bírálatok egyik visszatérő eleme, hogy a fakitermelés után üresen marad a terület. Fábián Attila hangsúlyozza: az erdőgazdálkodás része az erdő megújítása is, a magyar szabályozás pedig erdőfelújítási kötelezettséget ír elő. Az erdészeti munka tehát nem ér véget a faanyag kitermelésével, az erdészeknek további felelősségük van a gazdálkodásban. Az erdőfelújítás módját az adott termőhelyhez és állományhoz kell igazítani, és a természetes folyamatokra építő erdőkezelés sem jelenti azt, hogy minden esetben beavatkozás nélkül kell hagyni a területet. A természetvédelem és az erdőgazdálkodás nem szükségszerűen egymással szemben álló célok – hangsúlyozza.
Egyes őshonos erdőtársulások megújulását aktív kezelés is segítheti, de a beavatkozás indokoltságát minden esetben az adott erdő ökológiai állapota és a kitűzött cél alapján kell megítélni.
A természetvédelmi elvárásoknak gazdasági következményei is lehetnek: a kíméletesebb, természetközelibb kezelés nagyobb kézimunkaigényt, alacsonyabb bevételt vagy hosszabb megtérülési időt jelenthet.
Miközben a társadalom egyre több szolgáltatást vár az erdőktől – a biodiverzitás megőrzésétől a klímavédelemig és a rekreációig –, ezek költségei nem mindig jelennek meg az erdőgazdálkodók bevételeiben.
Szálaló vágásnál a faanyag közelítése lóval kíméli a talajt / Fotó: MMG archív
A klímaváltozás új helyzetet teremt
A magyar erdők jövőjét egyre erősebben befolyásolja a klímaváltozás. A hosszabb aszályos időszakok, a szélsőséges időjárás és a károsítók megjelenése olyan terhelést jelent, amelyhez az erdőgazdálkodásnak is alkalmazkodnia kell. A korábban megfelelőnek bizonyult fafajösszetétel és kezelési mód nem feltétlenül garantálja az erdők fennmaradását a következő évtizedekben.
Fábián Attila szerint ezért az erdőgazdálkodás átalakítása elkerülhetetlen. Nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a természetesebb gazdálkodási formáknak, a termőhelyi adottságok figyelembevételének és az erdők állapotát nyomon követő kutatásoknak. A Soproni Egyetemen műholdas megfigyelésekkel, drónokkal és szenzorokkal követik a szárazodást, a rovarkárokat és más károsító folyamatokat. A kutatások az erdőtüzek terjedésének előrejelzését is segíthetik.
Fotó: Pixabay
Az alkalmazkodásban a vadállomány hatását is figyelembe kell venni, hiszen a vad rágása akadályozhatja a fiatal fák fejlődését és az erdő megújulását. A vízgazdálkodás, a természetvédelem, a vadgazdálkodás és az erdőgazdálkodás összefüggéseit ezért együtt szükséges vizsgálni.
A faanyagigény továbbra is fontos
Az erdőgazdálkodásról szóló vitákban gyakran háttérbe szorul, hogy a társadalom továbbra is jelentős mennyiségű faanyagot használ fel. A fa építőanyagként, bútorgyártási alapanyagként és tüzelőanyagként is fontos, sok vidéki háztartás számára a tűzifa a fűtés alapvető eszköze.
A fa felhasználásának környezeti mérlege attól is függ, mi készül belőle. A hosszú élettartamú fatermékekben a faanyagban tárolt szén tartósan megmaradhat, és bizonyos esetekben más, nagyobb környezeti terheléssel előállítható anyagokat is kiválthat. Ez azonban önmagában nem teszi fenntarthatóvá a fakitermelést: az erdő állapotát, megújulását és ökológiai szerepét ugyanúgy mérlegelni kell.
Fábián Attila szerint tehát nem az a helyes kérdés, hogy engedélyezni vagy tiltani kell-e a tarvágást. A döntésnek az erdő típusából, állapotából, a természetvédelmi szempontokból és a felújítás lehetőségeiből kell kiindulnia.
Az erdők hosszú távú fennmaradásához elengedhetetlen a szakmai alapú, nyílt párbeszéd, amelyben az erdészeti tudás, a természetvédelem és a társadalmi elvárások szempontjainak egyaránt érvényesülniük kell. A cél olyan erdőgazdálkodás kialakítása, amely a klímaváltozás körülményei között is képes megőrizni az erdők természeti értékeit és megújuló képességét.
