Ausztráliában az erdőművelés kapcsán zajló vitákban teszt területeket jelöltek ki, ahol az egyes művelési típusokat hosszú távon vizsgálták.
Victoria állam az 1980-as évek közepén igen jelentős összegű támogatást adott az erdőművelés kísérleteire. Arra voltak kíváncsiak, hogy a tarvágásos fakitermelést milyen módon lehet kiváltani a hegyvidéken élő eukaliptuszfák (Eucalyptus regnans) alkotta erdőkben.
Az egykori kísérleti területekre most visszatért egy kutatócsoport, és átfogó felmérést végzett arról, hogy miként változtak a különféle módokon kezelt erdők. A kutatásról a The Conversation hasábjain számoltak be a szakemberek.
A kutatók két régióban hétféle fakitermelési módszer hosszú távú hatását vizsgálták: a teljes tarvágást, a néhány magtermő fa meghagyásával végzett fakitermelést, az erdőn belül kisebb-nagyobb (0,25–2 hektáros) területek fáinak kivágását, valamint azokat a módszereket, amelyeknél az eredeti, bizonyos magasságnál nagyobb fák 30 vagy 50 százalékát meghagyták. Összehasonlításként olyan erdőterületeket is vizsgáltak, ahol egyáltalán nem történt fakitermelés.
A tarvágásos fakitermelés mellett érvelők arra hivatkoztak, hogy az ausztrál erdőket hosszú ideje rendszeresen érik a tűzvészek, amelyekben minden fa elpusztul. Ez hasonló hatású lehet – legalábbis így gondolta a szakemberek egy része – ahhoz, amikor tarvágás miatt tűnnek el a fák egy erdőrészről. Azt fontos megérteni, hogy ezek az ausztrál erdők egészen más körülmények közt alakultak ki, mint más kontinensek erdőségei, így véletlenül se szabad az itteni következtetéseket átvinni más területekre.
Úgy tűnik, ezt részben igazolta is a kísérlet. Az egyik helyszínen, ami pont egy olyan terület volt, amely már átélt egy teljes megsemmisülést jelentő tüzet 1939-ben, a tarvágásra abszolút megújulással reagált a 2000-es években elvégzett ellenőrzés szerint.
Ezt követően az erdőterülettel nem foglalkoztak, teljesen elfelejtkeztek róla, az odavezető utat is benőtte a bozót. Aztán teltek az évek, majd ismét megjelent egy csapat kutató, és újból felmérte a kísérleti erdőket.
Az eredmény ugyanaz volt: a tarvágás után újult meg legjobban az erdő! A letarolt terület 30 év elteltével ugyanolyan növényi összetételű volt, mint a tarvágás előtti erdő (beleértve a fafajokat, cserjéket, lágyszárúakat). Különbségek is voltak persze, ebben a legfontosabb, hogy a tarvágás utáni megújult erdő fái mind közel egykorúak voltak – egy idősebb erdőben vegyesebb a fák korösszetétele, és például több az odvas fa, ami számos állatnak fontos lehet.
A kutatók azonban a legmegdöbbentőbb felfedezést azon a területen tették, ahol az eredeti kísérletben a nagyra nőtt fák 30-50 százalékát hagyták csak meg. Az eredeti erdő 80 éves fáiból valódi gigászok váltak! Számos idősebb fa átmérője elérte az 1 métert, de olyanokat is találtak, amelyeké meghaladta a 1,5 métert is!
Az ok egyértelmű: a ritkítás hatására e fák több tápanyagot és több helyet kaptak, ezért extra gyorsan tudtak növekedni. A háborítatlanul hagyott kontroll területek fáihoz képest 20 százalékkal voltak e területek fái nagyobbak. Talán ennél is érdekesebb volt az, hogy a ritkításon átesett területeken a fákban tárolt szén mennyisége megegyezett az érintetlen, kontroll erdőkével.
A kutatók megjegyezték, hogy ez amiatt is különösen fontos, mert a nagyobbra nőtt fák jobban ellenállnak a tűzvészeknek. Szintén ezek azok a fák, amelyekben üregek, odvak alakulnak ki az állatvilágnak menedéket, fészkelőhelyet biztosítva.
Különös volt a helyi állatvilág egy súlyosan veszélyeztetett tagja számára is a helyzet. A Leadbeater-erszényesmókus egyedei minden, a teszt erdőkezelésen átesett területen jelen voltak a kihelyezett vadkamerák szerint, azonban a kontroll, érintetlen erdőkből hiányoztak.
Fontos tanulságként azt is megjegyezték, hogy a ritkításos fakitermelésnek számos előnye van amellett, hogy alapanyagot biztosít a faiparnak. Amint azt most, és korábbi észak-amerikai kísérletekben is kimutatták, ez a módszer alkalmas a szénmegkötés serkentésére, arra, hogy az erdő állatvilága számára megfelelő élőhelyek alakuljanak ki. Talán ennél is fontosabb eredmény az, hogy nem létezik általános, minden erdőre egyaránt érvényes kezelési mód, de többféle alternatívája is van a tarvágásnak, amellyel a fa iránti keresletet is kielégíthetik és a biológiai sokféleséget is támogatják.
forrás: NG.24.hu
