A hulladékégetés alternatívái között a faanyag hasznosításáról is érdemes beszélni -> november 8-án tartják a hulladékégetés elleni globális akciónapot, amely a hulladékégetés környezeti és egészségügyi hatásaira, valamint a megelőzésen és újrahasznosításon alapuló hulladékgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet. A nemzetközi kezdeményezés egyik központi üzenete, hogy amit lehet, ne hulladékként kezeljünk, hanem próbáljuk meg újrahasználni vagy anyagában hasznosítani.
Az alkalom az erdészeti és faipari ágazat számára is fontos kérdéseket vet fel. Nem szabad ugyanis összemosni a települési hulladék égetését a faanyag energetikai hasznosításával.
A faipari melléktermékek, a feldolgozás során keletkező fahulladékok és az energetikai célra alkalmas erdészeti választékok hasznosítása a körforgásos gazdaság része lehet. Ugyanakkor a faanyag esetében is fontos a felhasználási sorrend: ahol lehetséges, az anyagában történő hasznosításnak kell elsőbbséget élveznie az energetikai felhasználással szemben.
A valódi kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy égessünk vagy ne égessünk, hanem az, hogyan használjuk fel a rendelkezésünkre álló természeti erőforrásokat a lehető legnagyobb társadalmi, gazdasági és környezeti haszonnal.
A mai nap üzenete legyen egyértelmű: ne pazaroljuk el azt, amiből értéket teremthetünk! Védjük az erőforrásainkat, részesítsük előnyben a faanyag tartós, anyagában történő hasznosítását, és csak ott válasszuk az energetikai felhasználást, ahol annak valóban helye van. A fenntartható jövő nem az elégetéssel, hanem a felelős gazdálkodással kezdődik!
Tóth János – FAGOSZ / FATÁJ / FATUDAKOZÓ / ERDŐINFO / Az erdő fontos
