FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hazai zöldhidrogén-előállítás

Az ország első, tisztán zöldhidrogént előállító üzemében az elektrolizáló berendezés kísérleti fejlesztése és a technológia ipari léptékű tesztelése várhatóan augusztustól kezdődik.

A napelemparkok termelése időjárásfüggő, csúcsidőszakban túlkínálat lép fel a nappal termelt áramból, ezért felmerült az ötlet, hogy a felesleges árammal hidrogént termelnek. Ennek a „power2gas” technológiának ipari léptékű tesztelésére, valamint a dinamikus működtetés tanulmányozására vállalkozott a Bükkábrányi Energiaparkot működtető Bükk­ábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.

A nemzetközileg is újdonságnak számító projekt Magyarországon először állít elő zöldhidrogént, emellett a naperőmű általi túltermelés szabályozásának tudományos megfigyelésére is lehetőséget biztosít. Ezzel a megoldással a naperőmű által termelt áramot felhasználva az elektrolizáló hidrogénre és oxigénre bontja a vizet. A hidrogént, nyomásfokozás után, palackokban tárolják, az oxigént pedig a légkörbe engedik.

A pilotprojekt további újdonsága, hogy egy dinamikus és intelligens irányítástechnikai rendszer vezérli majd a technológiát, amelynek segítségével a folyamat szabályozható. A termelési eljárás okán zöld­hidrogénnek nevezett végtermék pedig akár gyógyászati vagy egyéb tudományos célú felhasználásra is alkalmas, de természetesen az üzemanyag­cellákhoz is megfelelő üzemanyag lehet a közlekedésben, vagy a földgázhoz keverve az energiatermelésben.

A fenntarthatóság, a környezetvédelem és a körforgásos gazdaság fogalmai világszinten előtérbe kerültek. A Bükkábrányi Energiapark a megújuló energiaforrásokat felhasználva, a technológiai előnyök kiaknázása mellett kiemelt figyelmet fordít a jövőbeni, innovatív megoldásokra is. Missziónk az energiafüggőség csökkentésén túl az egyre növekvő magyar hozzáadott érték feltételeinek megteremtése, Magyarország jövőbeni generációinak életében a kényelmi szempontokon túl a jólléthez való hozzájárulás.

A Bükkábrányi Energiapark – a Mészáros Csoport tagjaként – elkötelezett támogatója a hazai felsőoktatásnak, így az innovációs feladatokat hazai egyetemek bevonásával hajtja végre.

forrás: innoteka

Előző cikk

Hazánk tájtípusai

Következő cikk

Ha a fák lélegzethez jutnának



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések