A koronavírus helyzet hullámai egy időre elhallgattatták a klímakrízis vészharangját kongatók amúgyis gyenge hangját a médiában. Az egyszerű megoldást keresők azonban nem pihennek; egyre újabb tudományos tények és statisztikák kerülnek elő, amelyek bizonyítják, hogy aggodalomra nincs ok, a világ egyre jobbá válik.
1. kép. A boreális tajga-öv felső határán a kiritkult állományok záródását a zord klíma mellett a magtermés hiánya is akadályozza. A talajfelszínen felhalmozódott nyershumuszban megkötött szén mennyisége nagyságrendekkel meghaladja az “erdőállomány” növedékét, illetve “fakészletét”
(szürke luc állomány Alaszkában, fotó Mátyás Cs.)
Folytatódik az eszmecsere arról is, hogy nemzetközi össszefogással, erdőtelepítéssel váltsuk ki a légkört terhelő széndioxid kibocsátásunkat. A gondolat nagyon vonzó, azonban sajnos a szénkibocsátás mértéke a legtöbb országban közismerten aránytalanul nagyobb (Magyarországon legalább tízszeresen), mint a meglévő erdők szén-elnyelő képessége, ezért a szénelnyelést egyedül erdőtelepítéssel kiváltani sokféle okból irreális célnak látszik. Ugyanis ahhoz, hogy a globális klíma melegedését a tervezett 1.5°C-os határon belül tudjuk tartani, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint 2050-ig legalább 1 milliárd hektár (mrd ha) globális erdőterület növekedésre volna szükség.
A kérdésben nagy figyelmet kapott egy cikk, amely a világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóiratában, a brit Science-ben nemrég jelent meg. A neves Zürich-i Műszaki Főiskola (ETH) és a FAO néhány szakembere arra vállalkozott, hogy felmérik, hogy ez a horribilis nagyságú terület, amely a jelenlegi 4 milliárd ha globális erdőborítást egy negyedével növelné meg, rendelkezésre állna-e, és milyen nagyságú szén-elnyelésre lenne képes (Bastin et al. 2019). A vizsgálat koncepciója az volt, hogy ezt az erdőterületet a természetes (potenciális) erdővegetáció rekonstruálásával hozzák létre. A szénkibocsátást ellentételező erdőtelepítés nagyságát a természetesnek tekinthető erdőterületek szén-elnyelő képessége alapján vezették le. A szerzők a világ védelem alatt álló erdőterületein, összesen 78.774 helyszínen, légifotó interpretációra alapozva vizsgálták a természetes adottságok mellett kialakult koronaméretet és záródást. A rendelkezésre álló adatbázisok (globális klíma, talaj és topográfia digitális térképei) segítségével meghatározták azokat a környezeti tényezőket, amelyek a természetesnek tekinthető erdőborítás paramétereit jellemzik.
A kapott adatokkal, gépi tanulással előállított modelljük segítségével, egy digitális térkép-modell készült a Föld teljes elméletileg lehetséges erdőterületéről, vagy ahogy elnevezték, “erdőeltartó képességéről” (Earth’s tree carrying capacity). A térkép pixelenként (felbontás: 30 arc sec) százalékosan adja meg az elméletileg lehetséges erdőborítást, pontosabban a koronavetülettel lefedett területet. A potenciális erdőterület számításához a FAO ismert minimum-követelményét (min. 0,5 ha-on, min. 10%-os borítás) használták, azaz az ennél nagyobb borításra alkalmas területet összesítették a teljes szárazföldre. Eszerint, a jelenlegi környezeti feltételek mellett és természetesen emberi beavatkozás nélkül, a potenciális erdőborítás 3,2 milliárd hektárral lehetne nagyobb, mint a jelenleg globálisan kimutatott erdőterület. Távérzékelési adatok szerint ennek közel fele (1,4 mrd ha) mezőgazdaságilag hasznosított, vagy beépített terület és további 1,7-1,8 mrd ha besorolásuk szerint degradált korábbi erdőterület, illetve fátlan, lágyszárúakkal borított ökoszisztéma. A potenciális területből a mezőgazdaságilag hasznosított és egyéb, “kivett” terület levonásával határozták meg az erdősíthető terület nagyságát, amelyet nettó koronavetületre redukálva, 0,9 mrd ha-ra becsültek, a természetes fátlan vegetáció megőrzése figyelembevétele mellett. A szerzők szerint amennyiben ezen a nettó 0,9 mrd ha-nyi területen a védelem alatt álló erdőkhöz hasonló állományok nőnének fel, ezek a jelenlegi, évente kibocsátott mintegy 300 Gt-nyi légköri szénkibocsátás-többlet kétharmadát, azaz kb. 205 Gt-nyit tudnának megkötni. Vagyis az IPCC által meghatározott egy milliárd hektár erdő telepítése a szerzők szerint megvalósítható, és ezzel az erdőtelepítés “az összes lehetséges megoldás közül a leghatékonyabb eszköz” a klímaváltozás megfékezéséhez.
Természtesen a telepítésre alkalmas területek eloszlása országonként jelentősen eltér. A nettó összterület több mint fele mindössze hat ország területére esik (millió ha-ban számolva: Oroszország +151; Egyesült Államok +103; Kanada +78.4; Ausztrália +58; Brazilia +49.7 és Kína +40.2). Az éghajlatváltozási keretegyezményben szereplő nemzeti erdőtelepítési vállalásokat a fenti kimutatott területtel egybevetve megállapították, hogy az aláíró országok összesen mintegy 50%-kal kisebb terület erdősítését vállalták, mint amit a szerzők kimutatása lehetővé tenne.
Erdész szemmel tekintve a Science cikkre, számos kritika fogalmazható meg. Önmagában, egy millárd hektár erdősítése technikai-logisztikai szempontból is elég irreálisnak tűnik (az Európai Uniónál két és félszer nagyobb területről van szó!). Ráadásul egy olyan globális társadalmi-gazdasági környezetben, amelyben az erdőterület-változás mérlege, minden hatósági intézkedés, támogatás és politikai nyomás ellenére változatlanul negatív, sőt az utóbbi évtizedben még a két, számottevően erdőtelepítő földrészen, Európában és Ázsiában (pontosabban: Kínában) is csökkent a telepítési kedv.
2. kép. Marokkóban, a zárt erdők peremén tenyésző, agyonlegeltetett évszázados atlasz cédrus állományokat 2000m tszf. magasságban is utolérte már a klíma szárazodása. A háttérben a még élő fiatal fák koronáit kecske-takarmány gyűjtés céljából nyesték fel (Középső Atlasz hegység, fotó Mátyás Cs.)
A programban az “erdő” emlegetése európai olvasó számára hamis képzeteket táplál. Ha a középeurópai, nagyjából egykorú, zárt lombkoronájú ember-formálta erdők szénforgalmát, megújuló képességét és veszélyeztetettségét egybevetjük pl. a trópusi esőerdőkkel, a boreális tajga felső határán álló, ritkás (ha-ként alig 5-10% borítású) fenyvesekkel, vagy akár a hazai mozaikos alföldi erdőssztyeppel, a különbségek óriásiak. És akkor még nem beszéltünk a konkrét termőhelyen a talajban felhalmozott szénkészletről, az átlagéletkor, a fajösszetétel és az állományszerkezet által meghatározott növedékről, vagy a terület hasznosításának előzményeiről.
Szakmai részletekbe menve, az optimista jövőkép alapvetően két fő övezetbe helyezi az erdőtelepítés potenciálját: egyrészt a boreális tajga erdőhatárra és az azon túli fátlan tundrára, valamint a kontinentális és szubtrópusi arid területek szavannáira, sztyepjeire és degradált, fátlan területeire (az ugyancsak szóbahozott trópusi övezetet eleve el lehet felejteni az ott fékezhetetlenül folytatódó erdőpusztítás miatt). Az optimista feltételezést erősítik azok a (terepen ellenőrizetlen) globális távérzékelési eredmények, amelyek a földi vegetáció “kizöldülését” jelzik a változó klíma hatására, súlypontosan ugyanezekben a övezetekben.
Sajnálatos módon mindkét, ökológiailag nagyon eltérő térségben jelentős akadálya van az erdőterület-növekedés tervezett mértékű kiterjesztésének. Az akadály egyetlen fő okra vezethető vissza: a globális klíma gyorsuló melegedésére. A kontinensek belső területein elterülő arid térségeken az évtizedek ót tartó és tovább erősödő aszály-intenzitás és növekvő gyakoriság mellett a termőhelyi potenciál csökkenést az emberi jelenlét (túlnépesedés, szántóföldi hasznosítás, legeltetés, tüzifa nyerés) fokozódása is erősíti (2. kép). A klímaelemzések nagy biztonsággal alátámasztják a szóbahozott száraz térségek, pl. Középázsia, vagy az afrikai Szahel-övezet szárazodásának erősödését, amely a telepítendő erdők megmaradásának esélyeit kétségessé teszik. A Kárpát-medence síkságain is kimutatható az erdészeti klímaövek jelentős eltolódása, illetve a természettől fátlan “sztyep” klímaöv megjelenése a Nagyalföld déli részén.
A már említett véleményekkel szemben, amelyek a “zöldebb Földet” jórészt a boreális övezet beerdősülésétől várják, e térség kilátásait a példátlan ütemű melegedés, és ezzel összefüggésben az erdőtűzveszély növekedése teszi nagyon kérdésessé. E sorok írása közben vált ismertté Szibéria idei első félévi melegedésének mértéke, amely egyes esetekben megközelíti akár a 6-8 (!) fokot is. Ennek megfelelően a tűzvészek idén már a “megszokottnál” is korábban tombolnak. Az erdőtüzek éves területe az erdősítésekét már régóta meghaladja, nemcsak a tajgákon, hanem az erdőterület alsó, szárazsági határán, pl. Kazahsztánban, az USA délnyugati államaiban is.
Bastin és társai modellje a száraz övezetek mozaikos erdőssztyepjeit és a szavannákat nagyrészt erdősíthető területeknek tekinti. Figyelembe kell azonban venni, hogy az erdőtenyészetre klimatikailag alkalmas sztyepek, szavannák jórészén a fátlan vegetáció nem mindig a degradáció, hanem a rendszeres bozóttüzek, valamint a legelés/legeltetés következménye. A területek nagy része jelenleg emberi használatban van, illetve biodiverzitásuk miatt sok helyütt a sztyepek már ma is inkább veszélyeztetett vegetációnak tekinthetők. Erdőtelepítés csak a helyi ökológiai, hidrológiai és természetvédelmi feltételek együttes mérlegelése nyomán tervezhető, és ez hazai körülmények között is érvényes. Az erdőtelepítési lehetőségek hazai korlátait a Nemzeti Erdőstratégia (2016), illetve az ITM klímastratégiája is elismeri.
Az erdőtelepítés által okozott negatív hatásokkal a tervezet nem foglalkozik. Nem tekinthetünk el attól, hogy pl. a lérehozott erdőterület transpirációja vízszegény környezetben nemcsak a helyi vizkészletet csökkentheti, hanem az erdősítés albedó változást is jelent, azaz a fás (különösen a fenyő) lombozat sötétebb színe miatt önmagában további melegedést eredményezhet (mindkettőre hazai, alföldi példák is vannak). Az erdősüléssel járó albedócsökkenés melegítő hatása a tajga/tundra zónában különösen jelentős, ahol a fakoronák árnyékhatása a hótakaró reflexióját korlátozza.
Nem világos a cikkben emlegetett “rekonstrukció” megvalósításának módja. Úgy tűnik, mintha a szerzők abból indulnának ki, hogy a védett területeken talált fás vegetáció a védelem kiterjesztésével spontán erdősüléssel el fog elterjedni. Pl. a tajga felső határán az extrém időjárás önmagában akadálya a magtermésnek és felújulásnak (1. kép). Számos vizsgálat, egyebek között sajátunk is, kimutatta, hogy még kedvező körülmények között is a fás növényzet a változó feltételeket csak jelentős időbeli késéssel tudja követni. Kiterjedt sikságokon ez az erdősülés elmaradását is jelentheti. Mivel a gyors klimatikus változások nem tűrnek halasztást, a rekonstrukció elsősorban mesterséges úton lenne elérhető. Éppen az említett térségekben az infrastruktúra, az arra alkalmas szervezet és kivitelező munkaerő együttes hiánya jelent komoly akadályt még ott is, ahol financiális erőforrások elvileg rendelkezésre állnának. A felsorolt hat legfontosabb ország közül egyedül Kína tesz komoly erdősítési erőfeszítéseket, bár változó sikerrel.
Fentiek mellett metodikai kérdések is felmerülnek. Több, időközben publikált kritika, szakvélemény utánaszámolt a modell adatainak; ezek szerint egyes vegetációtípusok növedékét a szerzők többszörösen túlbecsülték, viszont a talaj szénkészletvesztésének mértékét alábecsülték, ezek részleteire itt nem térünk ki.
Következtetések
Kétségtelen, hogy a földi élő rendszer működése, és benne a túlszaporodott emberiség tevékenységének következményei sok bizonytalanságot hordoznak magukban a jövőre nézve. Mindenfajta előrejelzést ezért óvatossággal kell kezelnünk (ezt a cikk szerzői is elismerik), de mindenekelőtt nem szabad vágyálmokat rideg tényekkel összetévesztenünk, bármennyire is megnyugtató lenne.
Bastin és szerzőtársai sokak által idézett számításai túlzott optimizmusról és a gyakorlati problémák alábecsüléséről tanúskodnak. Kétségtelen előnyei mellett a globális erdőtelepítés, mint “a klímaváltozás lefékezésének leghatékonyabb eszköze” politikai mítosz. Bár kellő óvatossággal végrehajtott erdőtelepítések hatása számottevő lehet, de közel sem teszi lehetővé a szénre és szénhidrogénekre alapozott energiafogyasztás változatlan fenntartását. Ráadásul, jelenleg nem a globálisan tervezett telepítések megvalósíthatósága a legsürgősebb kérdés, hanem meglévő erdős területeink védelme a riasztóan növekvő tűzektől és aszályoktól, valamint a nyomor vagy a profitéhség által hajtott erdőpusztítástól.
Bár a Science cikk térképén Magyarországot nem tűnik fel a nagyvonalú erdőtelepítések fontos helyszíneként, a cikk üzenete számunkra is fontos. Az a gondolat, hogy fenntarthatatlan túlfogyasztásunk okozta problémáinkat nagyrészt az erdőtelepítés révén megoldhatjuk, emocionálisan nagyon vonzó az egyébként is mindenféle tárgyi és pszichológiai kifogást kereső társadalom számára. Ez és hasonló akciók nem mentenek fel a fenntarthatatlan, a Föld tartalékait kirabló, és a földi élet feltételeit romboló életmód megváltoztatása alól. Egyedül az erdőtelepítéssel ezek a problémák nem semlegesíthetők. A technológia- és életmód változtatás helyett az erdők telepítése, mint alternatív megoldás javaslata azoknak kedvez, akik a fenntarthatatlan életmódunkat vonzó jelszavak mögé bújtatva folytatni remélik, akár kényelmi, haszonszerzési vagy politikai okokból.
Végül, csak egy kérdésem maradt: hogy lehet, hogy a világ egyik élenjáró tudományos folyóirata átengedte a szigorú lektori szűrőn és publikálni engedte az ismertetett cikket? A jelenség arra mindenképpen alkalmas, hogy elgondolkozzunk, hogyan alakulnak át a vágyálmok hivatkozható “tudományos” igazságokká.
Idézett irodalom
Bastin, J-F. et al. 2019. The global tree restoration potential. Science, 365, 6448
Csóka P. 2020. A világ erdeinek állapota – ami látszik, és ami nem. Erdészeti Lapok, CLV: 6, 194-197
Führer E., Gálos B., Rasztovits E., Jagodics A., Mátyás Cs. 2017. Erdészeti klímaosztályok területének várható változása. Erdészeti Lapok, CLII: 6, 173-177
Gálos B., Somogyi Z. Új klímaszcenáriók – fellélegezhetnek bükköseink? Erdészettud. Közlem. 2017, 7, 85-98
Mátyás Cs. 2019. Életbarát-e műveltségünk? Miért visszhangtalan a biodiverzitás krízis? Magyar Szemle, XXVIII. 11-12: 123-125
Nemzeti Erdőstratégia 2016-2030. Földművelésügyi Minisztérium, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztálya, 2016. (idézi: ITM Nemzeti energia és klímaterv, 2020)
