Az első blogoló tölgyfa (Quercus robur) üzeni: Nagy hatalom az idő. Pedig lassan dolgozik. Néha, amikor súlyos veszteség ér bennünket, úgy tűnik, meg is áll, s olyankor nincsen más, csak a fájdalom.
Aztán az élet lassan megy tovább, de a seb marad.
És lüktet… … … … … … …
Idővel a fájdalom eltompul, de a seb, és a veszteség emléke életünk elválaszthatatlan részévé válik.
Múlnak az évek, és új feladatok, új kihívások jönnek. No meg új sérülések is.
Olyankor talán úgy tűnik, összefogott ellenünk minden, hogy tönkretegyen bennünket. Kapjuk a sebeket, jobbról-balról…
De csak menetelünk előre, rendületlenül. Tesszük a dolgunkat, és már nem vesztegetjük az időt önsajnálatra. Aztán egy szép napon rájövünk, hogy amit egykor életünk legnagyobb veszteségének gondoltunk, az már csak a múlt.
Csak egy heg maradt, de évről évre az is egyre halványul. Mások talán már észre sem veszik.
Ha kicsit hátra tudunk lépni, hogy távolabbról szemléljük önmagunkat, felismerhetjük, hogy mennyit változott az életünk. Ami egykor súlyos probléma, vagy fontos feladat volt, mára jelentéktelen aprósággá vált. A ma gondjait akkoriban elképzelni sem tudtuk.
És, hogy mit hoz a holnap? Egyszer egy bölcs ember azt mondta: “Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”
Forrás: Tölgyfa blog
