FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hargitaiak tanulmányútja Hevesben és az Egererdő Zrt.-nél

Heves vármegyében gyűjt tapasztalatot a Hargitai megyei tanács delegációja. A delegáció tagjai erdőmérnök, gazdasági, oktatási szakemberek és polgármesterek, akik a magyar tapasztalatokat felhasználva, saját fejlesztéseket szeretnének megvalósítani a fenntarthatón erdő- és halgazdaság, illetve a környezeti nevelés terén.

Az EGERERDŐ Zrt. és a Heves Vármegye Önkormányzat által összeállított színes program egész héten tart, melyen a megyében több, környezeti nevelésben kiemelkedő helyszínt meglátogat a delegáció.

Kedden az EGERERDŐ Zrt. kínált terepi programokat a résztvevőknek, ahol megtapasztalhatták Szilvásvárad ökoturisztikai jelentőségét. A hargitai szakemberek erdei iskolás bemutató foglalkozáson vehettek részt a Szalajka-völgy erdészeti múzeumaiban. Majd a pisztrángtenyésztést, a Bükk-fennsík egyedi vidékét és erdészeti kihívásait ismerhették meg.

A szakmai program szerdán a Mátrában folytatódott, ahol elsőként Parád környékén nézték meg az ökoturisztikai fejlesztéseket. A Rákóczi-fa környezete, az Ilona-völgy tanösvény megtekintése után a Fehér-kő-tanösvény bemutatása következett. A Recsken létrehozott Búzásvölgyi-tó körtúra és tanösvény bemutatását tovább színesítette a kifejlesztett applikáció gyakorlati bemutatása is.

A szerdai program Kisfüzesben zárult, ahol a Barka Rendezvényporta, helytörténete kiállítás és interaktív tanösvény mellett a tematikus utak digitális fejlesztésének lehetőségeivel is megismerkedett a delegáció.

Csütörtökön a Tisza-tó és a fenntartható halgazdaság nyújtott változatos programot Poroszlón.

Bízunk benne, hogy a Heves vármegyei példák a Hargitai fejlesztésekben segíteni fogják a tanács további munkáját.

További információk az Eger TV felvételén.

Forrás: Egererdő Zrt.

Előző cikk

Társadalmi egyeztetés – erdőtörvény végrehajtási rendelet

Következő cikk

Petíció az önrendelkező erdőgazdálkodásért



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések