FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdők Hete indult Városerdőn

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Hivatalosan megnyitották a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében és a regionális Erdők Hete programsorozatot szeptember 28-án Városerdőn.

A megjelenteket elsőként Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Mint mondta, a Gyula városának nagy értéke a rendezvény, elsősorban azért, mert egészen különleges környezetben élvezhetik a kilátogatók a kultúrát, kiviszi az embereket a természetbe.

Kiemelte: az erdőben láthatjuk a klímaváltozás hatásait, valamint azt is, hogy miért fontos tenni ellene.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Szanyi Zsolt, a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. erdészeti igazgatója megerősítette a városvezető által elmondottakat, valamint hozzátette, a klímaváltozás hatásainak megoldása túlmutat a szakmájukon, társadalmi cselekvésre van szükség, hogy megőrizhessék az erdőket a következő nemzedékeknek.

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője aláhúzta: a programot azzal a hittel szervezik, hogy létezik harmónia ember és természet között. A fő cél nem is változott az elmúlt 20 esztendőben, szeretnék a közösséget egy környezeti szempontból is fenntartható életvitel irányába fordítani, az erdő és a művészetek erejével.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

A rendezvényre koncertekkel, kézműves-foglalkozásokkal, előadásokkal, erdei sétákkal várták az érdeklődőket. A programok másnap Nagyvárad közelében, Szentmártonon folytatódtak.

forrás: Gyulai Hírlap

Előző cikk

Halálos erdőtűz Görögországban

Következő cikk

Év Erdei Kerékpárútja 2024



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések