FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szaffi jól van

A Budakeszi Vadaspark 2024 nyár végén kiadott sajtóközleményében adta hírül, hogy az általuk nevelt és repatriált Szaffi névre keresztelt fajtiszta vadmacska nőstényt sikeresen szabadon engedte. Azóta az egyed túlélte a szakirodalmakban kritikusnak nevezett 100 napot, és szemmel láthatóan jól van.

A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött, és ezzel elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.

A Vadmacska Fajmegőrzési Program keretein belül eddig a Budakeszi Vadasparkba került 5 elárvult macska kölyök genetikai vizsgálatát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézet végezte el. Az eredmények alapján, három kölyök házi macska volt – azok gazdához kerültek – míg két kölyök fajtiszta vadmacska volt. Ezek közül az ivaros nőstény vadmacska, Szaffi történetéről adott hírt korábban a Budakeszi Vadaspark.

Szaffi 2023 májusában került a Budakeszi Vadaspark gondozásába, majd 2024. július 17-én elengedése után némi riadalmat okozott egykori gondozóinak.

A szakemberek ugyan ellátták nyomkövető nyakörvvel az állatot, de az életmódjából és az élőhely sajátosságaiból következően a sűrű aljnövényzet miatt a napelemes nyakörv hosszabb kihagyásokkal szolgáltatott csak jelet, majd több mint 44 napra szem elől veszítették az állatot. A szakirodalmak 100 napot említenek a kritikus időszaknak, ami azt jelenti, ha ezen az időintervallumon belül pusztul el az állat akkor valószínűsíthető, hogy a repatriációs folyamat során csúszott hiba az állat nevelésébe, visszavadításába, például nem töltött elég időt a repatriációs ketrecben vagy nem tanult meg hatékonyan vadászni. Szaffi nem járt vissza a kihelyezett repatriációs ketrecbe, ahol még további táplálékot kapott volna. Tartva az elhullástól, a jeladó által közvetített utolsó helyszínre, a Budakeszi Vadaspark szakemberei és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tetemkereső kutyás egysége kivonult. Hella a németjuhász légszimattal, szabadon keresett, amely során a levegőben terjedő szagmolekulákat „analizálta”, ha bármilyen elhullott állati maradványt talált, akkor azt jelezte vezetőjének. Az egység körülbelül 45 hektárnyi területet vizsgált át, amely a vadmacska utolsó ismert tartózkodási helyeinek környezetében volt, ez alatt több mint 10 km-t tett meg. A kutatás eredménytelen volt, vadmacska tetem nem került elő.

A Budakeszi Vadaspark 2024. szeptember 29-én Kesztölc környékéről, vadkamerával rögzített fotókat kapott, amelyek eloszlatták az elhullás kételyeit. A felvételek alapján Szaffi él és vélhetően területet foglalt magának, ez pedig azt jelenti, hogy a vadmacska nőstényt sikerült jól felkészíteni a szabad életre. A GPS alapú nyomkövető nyakörv 2025 tavaszán automatikusan leold az állat nyakáról, így Szaffi anélkül folytathatja majd életét.

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Előző cikk

Egri platán lett az Év Fája

Következő cikk

Az EGERERDŐ Zrt. és Heves Vármegye gímbika trófeaszemléje



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések