Kállai Márton öt éve fotózza Magyarország nevezetes, legnagyobb és legidősebb fáit. Mindebből most – Kovalik Máté képszerkesztő segítségével – album készül. Hogy miért? Erról szól ez a beszélgetés itt, az arútluKban, a Kultrovat podcastjában – és persze vidcastjában.
Minél idősebb, annál értékesebb
A téma, az idős fák fotózásának élménye olyannyira magával ragadta Kállai Mártont, hogy éveken át a mindennapjai részévé vált. Idén azonban elérkezettnek látta az időt arra, hogy a képekből album készüljön.
Az ország összes megyéjében, több mint száz helyszínen fotózott fákat tudományos és szépirodalmi szövegek kísérik, a szerzők között pedig megtalálható Aszalós Réka erdőökológus, Boldizsár Ildikó mesekutató, Háy János író, Pósfai György biológus, a hazai dendromania (fákat gyűjtő) oldal alapítója, Szél Győző biológus és ifj. Vitray Tamás, a National Geographic főszerkesztője.

Kállai Márton – Fotó: Németh Kata / Index
Az album magánkiadásban jelenik meg. Ennek okát Kállai Márton azzal magyarázza, hogy az általunk kívánt magas minőséget csak így tudták társítani az elfogadható árral. A 2025. november elején megjelenő album éppen ezért nem is kerül a nagy terjesztőhálózatok polcaira, de néhány válogatott helyen azért kapható lesz.
Kállai Márton számos magyar sajtófotódíj tulajdonosa, emellett harmadik helyezést ért el a Pictures of the Year International verseny Feature Picture Story kategóriájában; 2015 és 2017 között három alkalommal nyerte el a Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíjat. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.
A beszélgetésben (https://megaphone.link/BETO2525508831) elhangzik az is, hogy
- nem feltétlenül a legnagyobb fa a legidősebb,
- minden fának van egy története,
- olykor nem is olyan egyszerű megtalálni az idős fákat,
- és nem minden fáról kell elhinni azt, hogy ezeréves.

Aki lemaradt volna az arútluK előző adásáról, az ide kattintva megnézheti.
forrás: index
