Konferencia 2025. 11. 21-én. Az elmúlt években megjelent egy rendkívül aggasztó tendencia: a vörös róka – egy őshonos, a hazai faunában nyilvánvalóan jelentős szereppel bíró, ugyanakkor veszélyt is jelentő, károkat okozó ragadozó – már-már társállattá avanzsált.
Társadalmi megítélése hiteken és tévhiteken alapul („nem terjeszt betegséget”, „megszelídíthető”, „társállatként tartható”, „nem okoz kárt”). A tisztánlátást segítve, a valóságtól elrugaszkodott elképzeléseket egy ismeretterjesztő konferenciával kívánjuk közérthetően objektív és tudományos alapokra helyezni. Vadászható fajról lévén szó, felelősséget érzünk azért, hogy megelőzzük a tények ismerete nélkül, netán azokat részleteikben vagy teljesen elhallgatva megjelentetett tév- és félinformációk terjedését. Ezekből ugyanis potenciálisan – sőt bizonyos tekintetben már a valóságban – veszélyek, konfliktushelyzetek alakulhatnak ki.
Mindezért szakemberek részvételével informatív rendezvényen vesszük górcső alá a rókához kapcsolódó tudnivalókat november 21-én, pénteken, a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében.
Rendezvényünk célja, hogy a teljesség igényével járja körbe és mutassa be a vörös róka etológiájának, biológiájának azon aspektusait, amelyek kihívásokat jelentenek bizonyos szakterületeknek (elsősorban az állat- és humán egészségügynek, a természetvédelemnek és az állat- illetve vadvédelemnek). Szeretnénk, hogy a laikusok reális képet alakíthassanak ki erről a fajról. Ismeretterjesztő, kutatók szakmai eredményeire építő, épp ezért előítéletektől mentes eseményünk sajtónyilvános lesz.
A közérthető előadások során a vadbiológia, az állat- és humán egészségügy és természetvédelem neves képviselői sietnek a hallgatóság segítségére, és világítanak rá a rókához kapcsolódó tudnivalókra a saját szakterületük szemszögéből. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni IDE KATTINTVA lehet november 10-éig.
PROGRAM
9.30-tól – regisztráció
10.00 – megnyitó
10.15-10.45 – A félreismert Jóskapista (prof. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője)
10.45-11.15 – Róka fogta csuka, azaz állatjólléti patthelyzet a rókák mentése (dr. Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense)
11.15-11.45 – A róka megítélése természetvédelmi szempontból (Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Dunamenti Tájegység tájegységvezetője)
11.45-12.00 – Szünet
12.00-12.30 – Egy súlyos parazitás megbetegedés és ami mögötte van (Nagy Gábor, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem tudományos munkatársa)
12.30-13.00 – Alveoláris echinococcosis kezelése Somogy megyében (dr. Csulak Eszter, sebész szakorvos. Debreceni Egyetem, DE Klinikai Központ; Kaposi Mór Oktató Kórház, Sebészeti Osztály)
13.00-13.30 – A ragadozók szerepe a fertőző betegségek fenntartásában (dr. Csivincsik Ágnes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutató állatorvosa)
13.30-13.45 – zárszó
Forrás: OMVK
