|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-01-15
A kezdő munkavédelmis első próbatétele A pályakezdő munkavédelmisek első próbatétele véleményem szerint az első munkabaleset kivizsgálása (ha súlyos, akkor meg különösen). Addig még apró lépésenként el lehet boldogulni, megcsinálunk valamit, később látjuk, hogy jobban is lehetne, akkor kijavítjuk, majd még javítunk rajta, ha már nem orbitális marhaság, akkor a jobbindulatú felügyelők is adnak tanácsot az ellenőrzéskor, aztán 1-2 év alatt beletanul az ember, és már magától is elboldogul az adott szakterületen. Más a helyzet, ha munkabaleset történik (még ha nem is súlyos). Akkor mindenkinek görcsbe rándul a gyomra, mert az OMMF-nek jelenteni kell, vajon elfogadják-e, vagy netán nem egyértelmű a jegyzőkönyv és kijönnek inkább ellenőrizni? Vajon mi mást találnak még akkor? Egy feszült helyzetben már kövér feketepont a munkavédelmisnek a cégvezető szemében, hogy "miatta jöttek ki a felügyelők" Eleve a munkavédelmi szakembernek magabiztosságot kell ekkor sugározni, mert ha ő is úgy áll hozzá, hogy "jaj, most mit is csináljak, hogy kezdjek neki", akkor mindjárt megkapja, "hogy ezért taníttattunk, még ezt se tudod" Nem is beszélve az OEP megtérítési kötelezettségéről (regressz). Ha a munkáltató vétkes a balesetben (vagy az OEP ezt következteti ki az iratokból) akkor az orvosi kezelés költségeit is fizetheti. Egy munkavédelmi bírságot meg lehet úszni 2-300.000 Ft-ból, de a kórházi számla milliókra rúghat, a fellebbezés és pereskedés pedig nem egy leányálom. Emiatt próbatétel az első balesetvizsgálat, és részben emiatt jelentkeztek az én hirdetéseimre is olyan frissen végzett kollégák, akik nagyon szerettek volna munkavédelmi területen dolgozni, csak a gyakorlati ismeretek hiánya miatt önhibájukon kívül nem mertek igazán felelősséget vállalni a munkájukért.
Egy lehetséges megoldás Remélem, a Cd-kkel és a hírlevelekkel már eddig is sok kolléga munkáját tudtam segíteni (legalábbis ilyen visszajelzéseket kapok). Most szeretném ezt egy más formára is kiterjeszteni. Bizonyára Ön is vett már részt olyan ingyenes fejtágítókon, ahol jót lehetett beszélgetni az ismerősökkel, csak pont a konkrét gyakorlati problémájára nem kapott választ. Én kezdőként majdnem minden ilyenre elmentem, hogy az iskolában megszerzett tudást gyakorlati ismeretekkel, tapasztalatokkal formáljam használhatóvá de sajnos így is sok mindent a magam bőrén (rosszabb esetben a munkáltatókén :) ) kellett kitapasztalnom. Szinte bármit megadtam volna egy olyan továbbképzésért, ahol egy tapasztalt szakember töviről-hegyire elmondja, hogy "én ezt így szoktam csinálni ezért és ezért, a gyakorlatban erre kell különösen odafigyelni, ilyen problémák szoktak előfordulni stb." Akármilyen jó egy munkavédelmi képzés, ilyen mélységű ismereteket nem tud átadni, pláne, hogy akkor még a végzettség megszerzése a fő cél, a gyakorlati munka során ébred rá az ember igazán, hogy mit nem tud még. Ahogy a mondás tartja "Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs semmi különbség. Gyakorlatilag viszont van"
Gyakorlati tréning (nem csak munkavédelmiseknek) Ezennel most indítok egy egynapos gyakorlati tréninget főleg frissen végzett kollégáknak, és üzemi szakembereknek, a "Munkabaleset vizsgálata" témában. Innen addig haza nem megyünk amíg az összes résztvevő nincs tisztában a balesetvizsgálat folyamatával és nem érzi úgy, hogy már egyedül is bele merne fogni. Az elméleti ismereteket és jogszabályismertetést a szükséges minimumra korlátozzuk, hangsúly a gyakorlaton lesz. A tréning második felében a résztevevők kisebb csoportokban elpróbálják egy kiadott baleset kivizsgálását (lesz sérült, tanú, vizsgáló, stb.) és a korábban megtanultak alapján elkészítik a szükséges dokumentációkat. (a közben felmerülő kérdésekben segítünk). Ehhez adjuk a szükséges segédleteket is.
A tréning eredményei: - Ön magabiztosan neki tud fogni a munkabaleset vizsgálatának - az összes balesettel kapcsolatos szükséges dokumentációt el tudja készíteni - a munkáltató előtt tanúbizonyságát tudja tenni szakmai hozzáértésének A tréning Önnek való: - Ha Ön munkavédelmi szakember, de nincs még nagy gyakorlata a munkabalesetek vizsgálatában - és szeretne gyakorlatban használható tudást a témában - önállóan akar munkabaleseteket kivizsgálni - ha Önnek nincs munkavédelmi végzettsége, de cégüknél előfordulnak kisebb balesetek, amelynek kivizsgálása és dokumentálása az Ön felelőssége Akinek nem való a tréning: - Aki már rengeteg balesetet vizsgált, és tökéletesen tudja, mi a teendője - Aki abban reménykedik, hogy sosem kell balesetet vizsgálnia - Aki egy fillért sem akar/tud költeni a szakmai fejlődésére, és azt reméli, hogy az ingyenes konferenciákon és ingyenes kiadványokból fel tud készülni az első komoly, "milliós összdíjazású" meccsére
A tréning felépítése: 1. Balesettel kapcsolatos fogalmak köznapi értelmezése, balesetek minősítésének folyamata . Baleset, munkabaleset, útibaleset összehasonlítása . Munkáltató meghatározása . Az esemény minősítésének variációi . Jogorvoslattal kapcsolatos tudnivalók 2. Miért érdemes a kivizsgálást nagyon alaposan végezni, milyen költségek és jogi eljárások keletkezhetnek a balesettel kapcsolatosan? . Kárbejelentő átadása, kitöltése /ki, mikor, hogyan/ . Jogorvoslati lehetőség a kár összegének vitatásakor . A vizsgálat megállapításainak fontossága a sérült, a munkáltató és a többi munkavállaló szempontjából 3. Vizsgálat lefolytatása . Célszerű viselkedés és pszichológia a kivizsgálás során . Sérült meghallgatása . Tanúk meghallgatása . Meghallgatási jegyzőkönyvek felvétele . Helyszín vizsgálatának, tények rögzítésének fontossága és lehetőségei . Munkabaleseti jegyzőkönyv kitöltése . Mikor, kinek kell küldeni a jegyzőkönyvekből 4. Összes szükséges baleseti okmány elkészítése közösen, egy megrendezett baleset alapján . Meghallgatási jegyzőkönyv . Helyszínről készült jegyzőkönyv . Baleseti jegyzőkönyv /a legtöbbször előforduló kitöltési hiányosságok . Kárigény-bejelentő 5. Csoportonként más-más baleset kivizsgálása, jegyzőkönyvek és szükséges okmányok elkészítése, utána ezek megbeszélése, tapasztalatok értékelése 6. A résztvevőkkel közösen az előadás alatt, vagy a feladatmegoldás közben felmerülő munkavédelmi témájú kérdések, valamint az előadással kapcsolatos észrevételek megbeszélése.
A tréninget 2009. február 19-én 9.00-tól tartjuk Budakalászon a Faluházban (2011 Budakalász, Szentendrei u 9. (a Lenfonó mellett.) Az M0 autópálya új hídjának köszönhetően már kiválóan megközelíthető Pestről és Kelet Magyarországról is, tömegközlekedéssel pedig a szentendrei HÉV-vel. A tervezett befejezés 16.00 óra, de akinek ezután is megválaszolatlan kérdései maradnak, azokat még megválaszoljuk.
A tréninget ketten tartjuk Márkus László kollégával, aki a Centrál Mosodák Zrt. biztonsági igazgatójaként szintén nagy gyakorlattal rendelkezik a balesetvizsgálatok terén, és rendszeresen oktat munkavédelmet az OKJ-s tisztítástechnológia tanfolyamon. A részvételi díj 25.000 Ft+Áfa, és ha Ön január 22-ig jelentkezik, ráadásként megkapja a Zsebtörvénytár munkavédelmi részét, vagy ha az már megvan, a következő évi frissítést. Egy ilyen fontos témakör elsajátítása minden kollégának meg kell hogy érjen ennyit, de mivel Ön még biztos hogy ismer minket az előadói oldalunkról, ezért felajánlok egy garanciát: Ha Ön úgy érzi, hogy nem kap elég tudást ahhoz, hogy önállóan hozzá merjen fogni egy baleset vizsgálatához, bármikor a tréning során felállhat, hogy "ebből elég volt, vissza a részvételi díjat". Ha Ön még nem vizsgált munkabalesetet, de fog, vagy vizsgált már, de nem érzi elég magabiztosnak a tudását jelentkezzen! Munkavédelmi szakemberként úgyse kerülheti el, hogy sose vizsgáljon balesetet. A nem súlyos vagy tömeges baleset vizsgálata nem munkavédelmi szaktevékenység, ezért ha Ön nem munkavédelmi szakember, és Önöknél is előfordul időnként munkabaleset amit Önnek kell kivizsgálnia, jelentkezzen! A maximális létszám 25 fő, ami ugyancsak hamar meg fog telni, ne halogasson!
|
| |||||
|