Az erdőművelés irányai, problémái a XXI. sz.elején

Az OEE Szeniorok Tanácsa és az Erdőművelési Szakosztály közös februári rendezvényén tartotta előadását Urbán Pál "Az erdőművelés irányai, problémái a XXI. sz.elején" címmel.

Szakmai javaslatok, vagy előírások legyenek?

Jogszabályok részben foglalkoznak az előírt szakmai megfelelőség kérdésével. Pl.: Erdőnevelési műszaki irányelvek és az erdőtelepítési rendeletek tőszám elvárásai. Nélkülözhetetlenül fontos, hogy az új erdőtörvényben szereplő nemmegfelelőségek megállapításához egy végrehajtási rendelet szintű szabályzat szülessen. Tehát a sorozat inkább tájékoztató jellegű legyen.

Leegyszerűsödött technológiák:

A változó technikai színvonaltól függően viszonylag sematikus technológiák jöttek létre. Alapvetően mesterséges és természetes felújítás, valamint a gépi vagy kézi technológiák szerint lehet csoportosítani.

Elsősorban a változó technikai háttér miatt, nem érdemes kötelező érvényű javaslatokba bocsátkozni. Az alkalmazott főbb technológiák mellet érdemes megemlíteni az egyedi módszereket is.

Megjelent a folyamatos erdőborításhoz kötött új üzemmód:

Az átvezető és a szálaló üzemmód csak a most elfogadásra váró új erdőtörvényben lesz meghatározva, de az erdőrendezés már évek óta lehetővé teszi ezek üzemtervezését.

A nyilvántartás szerint az ilyen üzemmódokban kezelni szándékozott erdőterület meghaladja a húszezer hektárt. Várható a további jelentős növekedése.

Ez az erdőkezelési szemlélet viszonylag idegen az erdész szakmától. Hiszen e szakmát az ipari forradalommal összefüggésben megnövekedett faigény hozta létre. A szakma kiindulási pontja a nagyterületű pusztavágásokhoz kötődött.

Jelenleg, a természetes felújulás feltételeinek hiányában, sok területen kérdéses e módszer tartós és gazdaságos alkalmazhatósága. Márpedig - elsősorban a vadkár miatt - ez országos probléma.

Régi igények mellé újak is jöttek:

- Faanyag: Magyarország faanyag és faanyagszármazék tekintetében nem önellátó. A faanyag iránti igény növekszik. Bár fontos az erdészeti ágazat munkahelymegtartó és államkasszába befizető képessége is, de sokkal fontosabb a lakosság faanyagigényének kielégítése.

Természetesen a globalizálódó kereskedelem lehetővé teszi a hiányzó faanyagszükséglet beszerzését, de az álságos fejlett államok mintájára, nálunk is számolni kell azzal, hogy az import faanyag egy része környezetkárosítás (gyakran trópusi őserdő irtása) révén kerül hozzánk.

- Természetvédelem: Jelenleg az erdeink 21%-a elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű. Ezen felül az eddig nem védett NATURA 2000 területekre is szándékozzák kiterjeszteni a természetvédelem hatósági jogkörét.

Az elmúlt harminc évben az állami természetvédelem nagyobbat markolt, mint amivel elbír. A "lehetőleg minden védelemre szoruló faj, vagy élőhely legyen levédve" szemlélet eredménye ez. Pedig csak arról van szó, hogy a természetvédelmet hamarabb feltaláló, nálunk "fejlettebb" nyugati államoknál kevésbé tettük tönkre a környezetünket.

A Yellowstone Nemzeti Park - mint érintetlen vadon - víziója leng sok természetvédő szemében a hazai természetvédelmi területek kapcsán. Holott e leghíresebb nemzeti parkban is sikerült az embernek a természetes egyensúlyt megbontania, amit csak a farkas újbóli visszatelepítésével tudtak korrigálni. Hol van nálunk akár egy négyzetméternyi erdő, amit már évszázadok óta ne érintett volna emberi beavatkozás? Milyen esély van bárhol is a - farkast is magába foglaló - természetes egyensúly visszaállítására?

Úgy tűnik, a természetvédelem nem kívánja egyetlen hektár terület védelmét sem feloldani, viszont a társadalom nem tud lemondani a védett erdeinkből kikerülő faanyagról és az ehhez kötődő munkahelymegtartásról, állami befizetésekről, stb.. Az időről-időre fellángoló - "hová tartozzanak a védett állami erdők?"_- vita is e patthelyzet következménye.

- Erdőt féltő lakossági igények: Társadalmunk sajátos tünete hogy a kissebségben lévő cselekvők (anyagi értéket előállítók) munkáját mindenféle áldozatvállalás nélkül divat kritizálni, tiltásokat megfogalmazni. Mindezt az a lakosság teszi, akinek több mint kilencven százaléka úgy tudja, hogy a magyar erdők területe is fogy. - Ez az erdészeti szakma PR tevékenységének a lehangoló minősítése is. Elkerülhetetlen hogy, a gazdasági racionalitások figyelembevételével, ne próbáljunk alkalmazkodni a társadalom közérdekű igényéhez. Ugyanilyen fontos, hogy mi kínáljunk közérdekű alternatívákat az erdőkezelésre. Ne a pályán kívülről bekiabálók vádjaira próbáljunk - utánkövetésként - védekezni.

- Klímaváltozás: Még nem aktuális a mediterrán fajok mesterséges betelepítése, de számolnunk kell a bükkös klímától erdőssztyepp klíma felé eltolódással. Legfontosabb az őshonos állományaink alkalmazkodó képességének fokozása. Ez pedig a faállományok és az egyedek természetközelibb nevelésével érhető el. Az elegyetlen, háromnegyed részben ágtiszta állományok - bár gazdaságilag kívánatosak - sokkal sérülékenyebbek, mint az elegyes, változatos szerkezetű erdők. A korábbi sematikus, erdőnevelési módszereket nem célszerű a termőhelyüknek megfelelő helyen álló őshonos állományoknál erőltetni.

Szükséges a hatósági rugalmasság is a fafaj-megválasztásnál.

Erdészet, vadászat, természetvédelem érdekérvényesítő képessége:

Napjainkban az erdő képét és lehetséges kezelését alapvetően meghatározza, hogy e három érdekérvényesítő erőcsoportosulásból melyik az erősebb. Az egyik előtérbe kerülése a másik kettő háttérbeszorulása árán lehetséges.

- Vadászat: Európa nagy részén és hazánkban hagyományosan az uralkodó osztály "sportja" volt és maradt. E tekintetben csak az az eltérés, hogy a II. világháború előtt a nagybirtokosok vadászatot előtérbe helyező része a saját birtokán korlátozta a természeti környezet embereltartó képességét, míg a szociálfeudalista rendszer és annak utóda idején nincs jelentősége a föld tulajdonosi viszonyainak. Ma sem valósul meg a földtulajdonhoz kötött vadászati jog, az erdő sokak szemében csak vadtakarmány és élőhely, a vadászati kapcsolati tőke überel minden gazdasági racionalitást.

A politikai és gazdasági "elittel" oly mértékben összefonódott ez a torz szemlélet, hogy évtizedek kellenek a természeti környezet és az össztársadalom érdekét előtérbe helyező vadászat elterjedéséhez.

- Természetvédelem: Az állami tulajdonú természetvédelmi erdők esetében az állami természetvédelemnek - pozíciója növelése érdekében - elemi érdeke a védett erdőkben végzett fakitermelések lassú, de szisztematikus visszaszorítása arra a szintre, amikor a fakitermelésből származó gazdasági előnyök már nem elég meggyőzőek a gazdálkodás kitiltásának megakadályozásához.

- Erdőgazdálkodás: Az erdésztársadalom megosztott. Egymásnak sokszor ellentétes érdekek sodrásában vergődik.

Állami szemléletváltás az erdőtelepítés támogatásában:

Míg negyven évvel ezelőtt istenkáromlás és hazaárulás lett volna a jó minőségű mezőgazdasági területekre erdőt telepíteni, az utóbbi évtizedben megváltozott a normatív támogatáson át ható állami szemlélet. Míg korábban a véderdők és a mezővédő erdősávok telepítése volt a preferált, ma a géppel nem járható területek erdőtelepítésére adott normatív támogatás ráfizetéssel fenyeget. (Ezek között lenne a véderdők zöme.) - Az utóbbi évek 4-18 ezer hektáros éves telepítéseinek 80-90 százaléka géppel járható területre esett.

A pillanatnyi helyzet az, hogy a magyar mezőgazdaságot olyan versenybe kényszerítette bele a rendszerváltás és az uniós csatlakozás, ahol nem sok esélye van a sikerre. Ez nem kell, hogy tartós legyen. Kitörés lehetne pl. a biogazdálkodás, vagy akár a mostanában felvetődött "energiahordozóért élelmiszer bértermelést" program.

További kérdés, hogy ilyen tempóban mikorra lesz meg a 25-30 százalékos megcélzott erdősültségünk.

Új (és régi) kártípusok:

A korábbi évszázadokban is ismert, de napjainkra meghatározó erdei kártípusok jelentősen meghatározzák az erdőfelújítást.

- Lopás: A haszonvételtől megfosztott gazdálkodó igyekszik a legkisebb befektetéssel megfelelni a törvény által előírt felújítási kötelezettségének. Az évi 200-300 ezer m3 lopás megállítására nem elégséges az erdészeti ágazat szakszemélyzetének a megerősítése. Politikai akarattal lehetne a BTK-t oly mértékben szigorítani, hogy a kockázatelemzés elvén működő lopások jelentősen visszaszoruljanak. (Tulajdonhoz és önvédelemhez való jog, arányosság és személyes szabadság korlátozásának kérdései stb..)

- Vadkár: Az utóbbi negyven évben sikerült egy olyan zsákutcába vinni az erdőfelújítást ami sem az erdőgazdálkodásnak, sem a vadgazdálkodásnak nem jó. A nyilvántartott vadkárelhárító kerítések hossza meghaladja a hétezer kilométert. Ezzel több, mint háromszor körül lehetne keríteni az országot. A kerítési kényszer alapvető gátja a sikeres természetes erdőfelújításnak.

Sajnálatos, hogy vadkár miatt vészharangot kongató tíz, húsz, harminc, vagy negyven évvel ezelőtt született erdészeti írások még mindig aktuálisak.

Állami elvárásrendszer, törvénykövetés:

Új törvények alkotása előtt célszerű lenne megpróbálni a régieket betartani. - Mindezt lehetőleg országosan egységes hatósági törvényalkalmazással.

Jól példázza a különböző érdekek törvényt mellőző hatását a hatályos erdőtörvény 41.§. (3) bekezdése, ami előírná az őshonos állományok természetes felújítását. A törvény hatálybalépése után tíz évvel a helyzet: bükkösöket 90 százalék felett, csereseket 50 százalék körül, tölgyeseket 30 százalék alatti arányban újítunk fel természetes úton.

Állami szektor jövője:

Húsz évvel a rendszerváltás után még mindig van bizonytalanság az utolsó nagy állami vagyon - az állami erdők - jövőjével kapcsolatban. A tartós vagyonkezelői szerződések előrelépést jelenthetnének, de persze az állami erdők tulajdonlása, vagy kezelési jogának megszerzése iránti igény továbbra is megmarad.

A "közérdek":

A jellemzően kötelezettség vállalása nélkül megfogalmazott igényeket gyakran a közérdekre való hivatkozással fogalmaznak meg. Az állami tulajdon esetében a közérdek tízmillió lakos többségének érdekét kell jelentse. Csoport érdekre való hivatkozást ritkán hallunk. Pedig legtöbbször erről van szó.

Mindezen régi-új kérdések tükrében kockázatos a szakma jövőjét érintően jóslásokba bocsátkozni.

A beszámolót összeállította: Rostáné Reményfy Rita, Urbán Pál

Forrás: Urbán Pál
Az anyag nyomtatásban is megjelent az Erdészeti Lapok 2009.márciusi lapszámában, továbbá elérhető az OEE honlapján is.