|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-07-07
Forestry Versatility - Nemzetközi erdészdiákverseny 2009. április 13. és 18. között a Csehországban megrendezett Forestry Versatility elnevezésű erdészdiák versenyen a Nyugat-magyarországi Egyetem csapata is részt vett. A csapatot Vígh Andrea Márta (IV.éves), Szalai László (IV.éves), Kámpel József Dezső (V.éves) és Benei Zsolt (IV.éves) erdőmérnök hallgatók alkották.
Minden évben a brnoi Mendel University szervezésében kerül megrendezésre ez a rangos verseny. Ebben az évben 11 országból 13 csapat mérte össze tudását. Jelen volt Bulgária, Csehország, Franciaország, Finnország, Lengyelországból 2 egyetem 3 csapata, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Szállásunk Křtiny -ben, a verseny pedig az ehhez közeli tanpályán, környező erdőkben és Brno-ban volt. Křtiny-ben áll egy hatalmas és igen impozáns ortodox templom, amely a község szinte valamennyi pontjáról látszik. A verseny sok részből tevődött össze. A megérkezést követő nap délelőttjén a Brno-tól 20 km-re lévő erdészház tanpályáján a motorfűrészes számmal kezdtünk. Volt kétféle darabolás, motorfűrészszerelés, valamint kézi fűrészelés. Délután az erdőbecslés következett. Először egy negyedhektáros mintaterületen kellett megbecsülni a fafajonkénti fatérfogatot, majd egy hektárra átszámolni. Kisebb nehézségeket okozott a cseh nyelvű fatermési tábla olvasása, de azért sikerült megfejteni a fafajok nevét. Ezt követően egyéni feladatként meg kellett becsülni szemrevételezéssel egy-egy fa magasságát, átmérőjét és köbtartalmát. A második versenynap a lövészeté volt, ami trapp, skeet és légpuskalövészetből tevődött össze. Az első két lőgyakorlatnál mindenkinek tíz korongot lehetett lőni, de próbalövésre nem volt lehetőség. Légpuskalövésnél két próbát engedélyeztek, majd az utolsó három lövés pontjait számolták. Csapatban előkelő helyezést értünk el a lövészetben, így innentől a dobogós hely már biztosnak látszott. A harmadik napon a tájékozódási és a felismerési versenyszám szerepelt. A dombok között hat állomáspont volt, amelyeket térkép alapján meg kellett találnunk. A magyarok leleményességet bizonyítva a tájékozódáshoz nem iránytűt használtunk, hanem csak Józsi karóráját. Igen jól bevált. Az egész távot futva tettük meg a jobb helyezés reményében, de sokkal inkább az üldöző lengyel csapat láttán. Az álláspontokon kellett a felismerést végrehajtani. Ásvány-, kőzet-, rovar-, rágáskép-, madár-, nyom-, koponya-, hajtás-, rügy-, fakocka-, lágyszárú felismerésből, valamint korbecslésből állt. Minden egyes fajnak a latin nevét kellett a lapunkon feltüntetni. Az ásványfelismerést gyakorlatiasan megoldottuk. Például a kvarcot nem fogta a kés pengéje, a halit pedig valóban sós ízűnek bizonyult. A felismerési versenyszámban abszolút első helyen szerepeltünk.
Este következett az "International night". Ez bizonyult a legkeményebb összemérettetésnek. Minden csapat hozott hazájából valami kis ízelítőt, különböző ételeket, italokat, valamint minden nemzet előadott egy éneket.
Utolsó napunkat pihenéssel töltöttük. Megnéztük a brnoi Mendel University botanikus kertjét és az egyetem állattani gyűjteményét. Délután egy sétát tettünk a városban, majd megéhezve betértünk egy étterembe. Este az eredményhirdetés következett. Az első a lengyel, a második a finn válogatott lett, mi pedig a harmadik helyen végeztünk, pontszámban alig lemaradva a finnektől, de messze elhagyva a román válogatottat.
Örömmel vettük át a harmadik helyezetnek járó kupát és nyereményeinket, miközben nagy érdeklődést váltott ki egyetemi egyenruhánk a külföldi diákok között.
Örülünk a helyezésünknek, ám mégsem ez volt a legfontosabb. Új emberekkel ismerkedtünk meg, akikkel egy jó hangulatú versenyen vehettünk részt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik segítségünkre voltak a felkészülésünkben. Benei Zsolt - Kámpel József - Szalai László- Vígh Andrea
|
| |||||
|