|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-10-09
Egyszerűen nagyszerű konyha Eredetileg csak időnkénti, néhány napos budapesti tartózkodásra szánták az új építésű belvárosi ház kis lakását, mégis nagy műgonddal választott ki és tervezett meg mindent a tulajdonos. Ennek köszönhető, hogy az egyszerű, de jól átgondolt, minőségi elemekkel berendezett konyha a mindennapi élet kiszolgálására is tökéletesen alkalmas. Akár kényszermegoldásokba való belenyugvást is jelenthetett volna, hogy nem állandó tartózkodásra rendezték be a lakást, ehelyett azonban úgy döntött a tulajdonos, hogy amikor itt van, igazán ki akar kapcsolódni. Ehhez pedig praktikus, kényelmes és szép környezetre van szükség.
A nappalival teljesen egy térben helyezkedik el az egyébként kis alapterületű lakás arányosan szintén apró konyhája. Éppen a teljes átláthatóság miatt, a tervezéskor nem lehetett figyelmen kívül hagyni a lakószoba berendezését. Az erre vonatkozó határozott elképzelések, elsősorban a fehér, barna és mély narancsszín alkotta színpaletta egyértelművé tette, hogy a konyhának nyugodt hátteret kell adnia, azt pedig, hogy a helyiség összképe ne legyen túlzsúfolt és nyugtalanító, a konyha szinte falba simuló egyszerűségével lehet elérni. A kis alapterület erősen meghatározza a berendezést, bármilyen funkciójú helyiségről is legyen szó. Egy apró konyha esetében muszáj tökéletesen kihasználni a helyet, hogy mindent el lehessen pakolni, és még a munka is menjen. Emellett bizonyos stíluselemek - például a nagy, feltűnő minták, vagy, bizonyos kivételes esetektől eltekintve, a sötét színek - eleve kiesnek a lehetőségek közül. A fényes fehér felület tökéletes választás, hiszen nem szűkíti a teret, egyszerű, modern és örökké divatos. A tér optikai növelését segíti az egységes padlóburkolat is. A megfelelően kezelt parketta bírja a konyhai igénybevételt, a folyamatosság pedig nagyobbnak mutatja a teret.
Szimbolikus térelválasztó a többfunkciós átadópult, amely - miután nincs más asztal a lakásban - egyszerre munkahely, étkező és bárpult is. Az eredeti tervekben egysoros konyha szerepelt, de a tulajdonos ragaszkodott a praktikus pult kialakításához. Ez a konyha felőli oldalon plusz tárolóhelyet jelent - a konyhabútorhoz tartozó fiókokkal rakták tele -, a szoba felé néző rész pedig a nappali stílusához igazodik, és az egyedi betonburkolatnak köszönhetően a helyiség egyik jellegzetes stíluselemévé vált. A nappali meleg színeihez igazodik a formatervezett bárszékek teveszínű bőrhuzata, és a lakás meghatározó vérnarancs árnyalata is visszatér a konyha belső részében egy témájában is jól megválasztott plakát képében.
A konyhabútor maga leginkább praktikus szempontokat figyelembe véve készült. A lehető legtöbb, változatos elrendezésű tárolóhely kialakítása mellett fontos volt, hogy ne sötétítse be a teret. A falra a magas fényű, tízszer tíz centis kerámiaburkolatot az épület kivitelezője által felajánlott kollekcióból választották, mellé pedig - a beruházóval való kisebb összezördülés következményeként - a tulajdonos maga keresett megfelelő konyhabútort. A választás végül egy szintén magas fényű, egyszerű vonalú, fémfogantyúkkal szerelt dizájnra esett. A minimál alapkövetelményeinek megfelelő alkotóelemek használata ellenére az összhatás nem kifejezzen erre a stílre hajaz. Az úgynevezett "szappan" alakú, vagyis oldalukon kerekített frontok általában ennél hagyományosabb bútorokon lelhetők fel, ami a hivatalosan is más stílushoz tartozó kiegészítőkkel együtt otthonos bájt ad a modern konyhának. A nappali színeihez illeszkedő sötét munkapulton általában rusztikus kellékekként számon tartott fonott kosarak és népies kerámiák jelennek meg, egyedivé és barátságossá téve az összképet. Figyelemre méltó - Kis helyre is lehet sok bútor építeni, de érdemes világos színeket és egyszerű formákat választani, hogy ne legyen zsúfolt a tér. - Azt, hogy a helyiség összképe ne legyen túlzsúfolt és nyugtalanító, a konyha szinte falba simuló egyszerűségével lehet elérni. - Az átadópult a szoba felőli oldal egyedi betonburkolata révén a nappali egyik jellegzetes stíluseleme lett, a konyhai oldalon pedig plusz tárolóhelyet jelent.
Fotó: Bartos Gyula, Forrás: Életforma 10-07
|
| |||||
|