|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-10-27
Magyar bútorforgalmazási cselekvési program Az MBIK Magyar Bútoripari Innovációs Központ Zrt., mint eredetileg is ágazati érdekképviseletre létrehozott cég, elkötelezte magát arra, hogy - részben saját kockázatára - konkrét válságkezelő programot indítson el, melynek keretében, minden kapcsolatát és eszközét latba vetette a gazdasági világválság magyarországi bútorágazatot érintő negatív hatásainak csökkentése és a magyar gyártók és bútorforgalmazók piaci pozíciójának védelme érdekében. A hozzánk eljuttatott gyártói támogató levelek tömege bátorít minket arra, hogy a kezdeti reménytelenségen túllépve ezen tevékenységet megkezdjük. A késlekedés országszerte több ezer munkahelyet veszélyeztet. A hazai bútorgyártók termelését egyaránt hátrányosan érinti a bankválság okán fellépő forráshiány, de még inkább sújtja a viszonteladók érdekkörében hirtelen támadt pénzügyi ellehetetlenülés. Emiatt ugyanis a gyártók jelentős kintlévőségeket kénytelenek nyilvántartani, amit a saját forrásmegvonások okán nem tudnak felvállalni. Többszáz hazai bútorkereskedelmi kisüzlet tevékenysége azáltal lehetetlenedik el, hogy nem tudja átvenni a bútorgyártó termékét, mert már 30 napra sem képes finanszírozni a készletét, a gyártók által elvárt azonnali fizetést pedig végképp nem tudja vállalni. A körbetartozás elkerülése érdekében, a bútorgyártók inkább nem szállítják ki a termékeiket a honi kiskereskedelmi egységekhez.
A magyar bútorgyártók termékei jó minőségűek, a hazai ízlésvilágot szolgálják ki, keresettebbek, mint a multinacionális rendszerek által kínált külföldi termékek. A források hiánya, az eltúlzott bürokrácia és a túl magas közterhek, valamint a fizetőképes viszonteladói hálózat hiánya miatt, mégis könnyen kiszorulhatnak a piacról, amint az más ágazatokban már megtörtént. A magyar bútorokból mintegy 5 milliárd forint éves forgalmat bonyolító RS bútorkereskedelmi rendszer közel 16 éves dinamikus fejlődése egyértelmű visszaigazolást ad annak bizonyítására, hogy a magyar bútorgyártók termékeire valós piaci igény van. Nem engedhető meg, hogy a válság okán, a honi bútorgyártás csak azon okból lehetetlenüljön el, mert a termékekhez való hozzáférhetőséget akadályozó körülményeket hagyjuk eluralkodni. Nem vevők szerzése tehát a jelen program célja, hanem a még mindig létező valós igényeket kielégítő kereskedelmi értékesítési csatorna biztosítása, fenntartása és megvédése, hiszen ennek hiányában a vásárlókhoz eleve nem juthat el a magyar bútor, így más beszerzési lehetőségek után néznek, legyen az külföldi áru, vagy "sufni műhelyek" ellenőrizhetetlen terméke. Az MBIK az általa meghatározott keretek között megkezdte programja végrehajtását. Céljai között a piackutatás, a központosított vevőszolgálati -és fogyasztóvédelmi tevékenység, és a közös informatikai rendszer kifejlesztése mellett kiemelt szerepet kapott egy, a magyar bútorok és bútorgyártók népszerűsítését segítő folyóirat megjelentetése és kiadása, valamint szakvásárok, termékbemutatók szervezése. A cselekvési program keretében az MBIK központi árukezelési rendszert állított fel, amely a
magyar bútorgyártók piacképes termékeinek teremt garantált forgalmazási és finanszírozási
keretet. A cselekvési program 1. Központosított áruforgalmi, árukezelési és finanszírozási rendszer létrehozása, melynek keretében az MBIK Zrt. a gyártók részéről beszállított áruk ellenértékének határidőben való megfizetését, pénzügyi teljesítési rendje révén garantálja. 2. A rendszer szakszerű fenntartásához szükséges informatikai-, vevőszolgálati- és fogyasztóvédelmi struktúra kiépítése és fenntartása. 3. Fentiekhez szükséges létszámú és magyar bútorok forgalmazásában több éves tapasztalattal rendelkező munkaerő foglalkoztatása, illetve folyamatos képzése. A feladatok ellátása szakértők bevonásával történik. 4. Lobbi-tevékenység keretei között az MBIK Zrt. a fenti válságkezelő program kapcsán a gyártók érdekeiben az állami és társadalmi szervek előtt eljár, ott javaslatokat fogalmaz meg, előterjesztéseket tesz.
A válságprogram megvalósításának, illetve elmaradásának várható hatásai A tervezett program várható hatásai: Már az első évben 2 milliárd forint feletti árbevétel; 60 munkahely létesítése; mintegy 3000 munkahely megőrzése, az alapanyag és kellékbeszállítókat is figyelembe véve; valós piaci értékeket képviselő adófizető vállalkozások fennmaradása, valós fogyasztóvédelmi és vevőszolgálati értékeket képviselő termelés, keresett termékek, melyek Magyarországon kívül is bármely piacon megállják a helyüket.
A program elmaradása esetén az állam által kalkulálható veszteség: 3000 munkanélküli, több száz bedőlt vállalkozás, a "sufni műhelyek" tömeges megjelenése, melyek a közvetlen környezet fogyasztási igényeit elégítik ki, de minden eszközzel igyekeznek elkerülni a foglalkoztatási adófizetési, stb. kötelezettségeket, és az állam számára ellenőrizhetetlen termelési rendszert generálnak. Továbbá ellenőrizhetetlen és fogyasztóvédelmi szempontból kontrolálhatatlan termékek megjelenése, melyek nélkülöznek minden garanciát. Mindezen műhelyek beszállítói körében megjelennek a sempészáruk, vám- és ÁFA csalások és álszámlával átadott hamisított termékek.
1. Az árufogalmi rendszer: Legfontosabb cél egy olyan központosított áruforgalmi, árukezelési és finanszírozási rendszer létrehozása, ami biztosítja a gyártók által beszállított áruk áruforgalmazását oly módon, hogy garantálja viszonteladók részéről a termékek határidőben való megfizetését, amely jelen válsághelyzetben alapfeltétele a gyártók jövőbeni működésének. A rendszer két lépcsőben valósul meg: Első lépésben az MBIK a tevékenység helyszínéül olyan adottságú területeket választott ki, amelyek a fent megjelölt célokra bizonyítottan alkalmasak továbbá árfekvésben, és költséghatékonyságban a legkedvezőbb kondíciók szerint hozzáférhetőek. Az MBIK a saját maga által elérhető források révén a székhelyén található 5000 m2-es bérelt területen kezdte meg tevékenységét. A második lépésben ezt az ingatlant az MFB által kedvezményes kondíciókkal kínált, Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram keretén belül meg kívánja vásárolni és azon olyan fejlesztéseket végrehajtani, hogy a továbbiakban e saját tulajdonú ingatlanban legyen képes maradéktalanul megvalósítani programját. A mintegy 60 gyártóval, valamint az RS Bútorkereskedelmi rendszer Cégeivel már megkötött szállítási szerződések általi beszállítások és a biztosított helyszínen reálisan kalkulálható már az első teljes gazdasági évben 2 milliárd Ft-os áruforgalom elérése. A későbbiekben tervezett újabb telephelyek és értékesítési egységek bevonását követően az MBIK által irányított kereskedelemszervezési rendszerben évi 10 milliárd Ft-ot meghaladó áruforgalmazás is megvalósítható. Az MBIK a saját maga által elérhető források révén mintegy 50 millió Ft-os árukészlet
kezelési-, forgalmazási rendszerét képes volt megteremteni, a szükséges mértékű bővítéshez
azonban forgóeszközhitelt kíván igénybe venni. Az MBIK meglévő piacra optimalizált árukezelési rendszert valósít meg, amely a napi aktuális fogyasztásra épül, de figyelembe veszi a gyártói optimalizált kapacitást. A napi piaci igényeket közvetlenül kielégíti, a többletet intervenciós raktárban helyezi el. Hangsúlyozott szerepet kap az, hogy ez olyan eladható piaci árutömeg , amely akár szezonális felfuttatással, akciókkal a kialakított hálózati értékesítés révén forgalmazható, de kifejezetten az alacsony forint árfolyamra spekulálva a környező európai régiókban is könnyen elhelyezhető. A gyártó részére fontos a gyártásfinanszírozás garanciája, ami alatt az áruforgalmi rendszeren keresztül közvetlenül, vagy közvetve akár kedvezményes áron értékesített áruk garantált kifizetése értendő.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem protekcionista kereskedelmi rendszert valósítunk meg, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan kereskedelmi- és forgalmazási központot hozunk létre, amely a versenysemlegességet teremti meg, és versenysemlegességre alapozott dinamikus piaci jelenlétre törekszik. A rendszer eleve kizárja a protekcionizmust, a manipulációt, és a diszkriminációt, mert ezek befogadása ellehetetlenítené működését. A rendszer csak az eladható termékek értékesítésével tartható fenn, ezért szükséges, hogy az MBIK Zrt. szakértő apparátusa révén a valós vásárlói igényekre építve felmérje a gyártói kapacitásokat és a gazdaságos termeléshez szükséges optimális struktúrának a szintjét.
2. Informatikai-, vevőszolgálati- és fogyasztóvédelmi struktúra kiépítése: A rendszer szakszerű fenntartásához szükséges informatikai-, vevőszolgálati- és fogyasztóvédelmi struktúra biztosítása. Olyan informatikai rendszert és kommunikációs rendszert állít fel, melyben azonos jogokon kap helyet a gyártó, a vevő- és árufogalom. A struktúra a vállalat áruforgalmának, beszerzésének és értékesítésének teljes körű menedzselésére alkalmas. Ez az üzleti logikát rugalmasan támogatja, segítségével lehetővé válik a pontos nyilvántartás, áttekinthetővé válik a teljes beszerzési és értékesítési folyamat. Az informatikai struktúra feladata a különböző árumozgások kezelése. A rendszerben minden egyes árucikk mozgása nyomon követhető a megrendeléstől a vevőnek történő átadásig. A rendszer használatának nagy előnye, hogy az árumozgások teljes mértékben dokumentálásra kerülnek. Ennek részét képezi a központi vevőszolgálat és fogyasztóvédelmi rendszer felállítása, melyben a vevőszolgálati információk minden vásárlói bejelentés rögzítését követően haladéktalanul garanciális javító elé kerül dokumentált formában.
3. Foglalkoztatás, képzés: A foglalkoztatás elsősorban az olyan munkavállalókat céloz meg, akik a magyar bútorok értékesítése vonatkozásában jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. A projekt közvetetten elősegíti a magyar bútorgyártók - és forgalmazók átmenetileg feleslegessé vált munkavállalóinak megtartását.
4. Lobbi: A cég kiváltott lobbi igazolvánnyal, ez alapján bejegyzett lobbiszervezetként, gyártók megbízóleveleivel eljárva kellő tekintélyt tud kivívni magának, mind a gazdasági életben, mind a hatóságok és a kormány előtt, és előretörhet a gyártmányfejlesztés, a munkaerő foglalkoztatás, az oktatás, a továbbképzés, az informatika, a marketing terén, bízva abban, hogy reménnyel jelenítheti meg az ágazati érdekeket.
Összegzés Az MBIK által felállított áruforgalmazási rendszer hiányában helyreállíthatatlan veszteségek érik a honi bútorgyártást. Kinyilvánított célunk az, hogy egy olyan rendszert állítsunk fel, amely megmutatja azt, hogy semmilyen válsághelyzet nem lehetetlenít el egy alacsony költségszinten fenntartott hatékony honi forgalmazási rendszert. Ezen belül megteremthető és koordinálható a kereslet és kínálat összhangja, fenntartható adott gyártók vonatkozásában egy valós vásárlói igényre épülő racionális gyártási technológia, raktározás és értékesítés. Az MBIK által alkalmazott rendszer olyan modellt állít fel, amelyben megteremthető a hazai gyártók és a hazai forgalmazók stabil pénzügyi alapot megteremtő korrekt együttműködése a belföldi piac fenntartása érdekében a patrióta gazdaságpolitika célkitűzéseivel összhangban.
Forrás: MBIK
|
| |||||
|