Igmándy professzor? Fogalom Ő 10 évvel a halála után is

A Nyugat-magyarországi Egyetem botanikus kertjében szobrot avattak Igmándy Zoltán professzornak, az erdővédelem kiemelkedő tudósának és oktatójának.

- A kétszáz évre visszatekintő felsőfokú erdészeti képzésben kiemelkedő oktatói és oktatásszervezői tevékenységet végzett elődeinknek a múltban is igyekezett az Alma Mater méltó, maradandó emléket állítani. A soproni Botanikus Kertben számos szobor őrzi a régmúlt: Feistmantel Rudolf, Vadas Jenő, Roth Gyula, Fehér Dániel, Walek Károly és társaik, valamint a közelmúlt: Stasney Albert, Káldy József, Lámfalussy Sándor, Bezzegh László emlékét. A mai napon újabb két kiemelkedő személyiség szobrát avatja az Erdőmérnöki Kar és az Erdőművelési és az Erdővédelmi Intézet: délelőtt Majer Antal, most pedig Igmándy Zoltán emlékének állítunk örök emléket. Majer Antal az erdőművelés, Igmándy Zoltán az erdővédelem kiemelkedő tudósa és oktatója, aktív korukban az oktatótársak és a hallgatóság által megbecsült, és elismert professzora - mondta avató beszédében Dr. Varga Szabolcs professzor, az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet igazgatója.

- Mindkettőjüknek az erdő, az erdészeti tudomány szolgálatában telt el élete, amely több ponton is kapcsolódik egymáshoz. Születési évükben és elhalálozásukban is 5-5 év különbség van: Majer Antal 1920-ban született és 1995-ben hunyt el, Igmándy Zoltán 1925. október 09-én látta meg a napvilágot, és 2000 decemberében távozott a földi életből. Majer Antal az 1904-től önállóan létező Erdőműveléstani Tanszék vezetője volt nyugdíjazásáig, Igmándy Zoltán az e tanszékből 1922-ben kivált és önállósult Erdővédelem-tani Tanszék vezetőjeként oktatott és kutatott saját kérésére történt nyugdíjba vonulásáig. Az általuk korábban irányított két Tanszék 2007. január 1-től összevonva újra egy Intézetben működik tovább. Bár nem azonos irányból vizsgálták, de mindketten az erdő életközösségével foglalkoztak, figyelemmel annak minden alkotó elemére, résztvevőjére, beleértve az erdővel gazdálkodó embert is, és mindketten vallották, hogy az erdővel, az erdő által nyújtott értékekkel gazdálkodni kell. Mindketten csendes, szerény emberek voltak, emberek a szó legnemesebb értelmében, akikre figyelni kellett. És összeköti két professzorunk - most már a földi lét utáni - sorsát, hogy az emléküket megörökítő mindkét botanikus kerti mellszobrot Csíkszentmihályi Róbert szentendrei érem- és szobrászművész alkotta, süttői mészkőbe Fáskerti István faragta, és avatásukra egy napon, egy ünnepség keretében kerül sor. Igmándy Zoltán emlékművének leleplezése előtt tisztelettel megköszönöm mindazok támogatását, akik lehetővé tették, hogy ma itt közösen emlékezzünk. Fekete István, - az egyik legtöbbet olvasott magyar író, és aki a természetet ugyanúgy szerette, mint akiről itt most megemlékezünk - írta: Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Igmándy Zoltán nagyon sokáig fog élni, mert a mai naptól volt dolgozószobája ablaka alatt álló szobra is emlékeztet bennünket, erdőmérnököket és faipari mérnököket, volt tanítványait, és az utódokat a nagytudású, következetes és mindig emberséges Igmándy professzorra, a hallgatók barátjára, és a halkszavú, de mégis mindig figyelmet keltő, bölcs, az erdész szakemberek, kutatók barátjára, a példamutató emberre - hangsúlyozta az intézetigazgató professzor.

- Legendás egyéniség volt. Bár a diákok már 30 éve is szerettek elmaradozni az órákról, Igmándy professzor előadásaira mindig szívesen jártunk. Többnyire meg is töltöttük a termet annak ellenére, hogy katalógust soha nem vezetett. Ittuk szavait, mert a viszonylag száraz anyagot úgy tudta megfűszerezni fanyar humorú közbevetett megjegyzéseivel, hogy élvezet volt hallgatni. "Azután" - mondta gyakran a szót mondatai lezárásaként, vagy éppen a következő mondatot bevezetendő, mely szófordulat szinte védjegyévé vált. Tömören, lényegretörően fogalmazott, s ez írásaiban is tetten érhető. Elsőéves hallgató voltam, amikor megvédte akadémiai doktori címét. Természetesen ez hír volt a diákok között is, miként elterjedt az is, hogy egész dolgozatának terjedelme nem tette ki még a 40 oldalt sem. Eredményei mégis újat adtak a tudományos életnek. Amikor e beszédre készültem, felötlött bennem, hogy így 30 év távlatából utánanézek, valóban így volt-e. Aztán arra gondoltam, minek bolygatni a múltat, igaz, vagy sem a harmincegynéhány oldal, mit sem változtat a tényen. A tudomány területén meghatározó egyéniség volt. A legendát pedig nem lerombolni, hanem építeni kell - idézte fel köszöntőjében a tudós nagyságát Dr. Náhlik András professzor, az Erdőmérnöki Kar dékánja.

- Visszaemlékszem arra a 37 évvel ezelőtti napra, amikor először léptem be az E épületbe és kezdtem meg itteni tanulmányaimat, az Erdővédelmi Tanszéken - idézte fel Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a lépés meghatározza majd az egész életem. Egyetemista koromban a tudományos diákköri munka és a diplomamunka során ezen a tanszéken fejtettem ki tevékenységem és itt kaptam azokat az impulzusokat, amelyek a kutatói munkára sarkalltak. Ennek az épületnek számomra akkor is és azóta is különleges jelentősége és hangulata van. Amit a legnagyobb értéknek tekintettem hallgató koromban és tekintek most is visszapillantva, az az alkotói légkör, ami Igmándy professzor és munkatársai körében felénk áradt. Valamennyiünket elkísér ez a szellemiség a sírig. A sírt említettem, hisz akkori dékánként én búcsúztathattam Igmándy Zoltán professzort 2000-ben, a Szent Mihály temető ravatalozójában, amikor 75 éves korában eltávozott közülünk. 2004-ben rektorként Hajdúnánáson az emlékműve avatásánál ugyancsak tolmácsolhattam a tanítványok tisztelgő gondolatait. Igmándy professzor, a Nyugat-magyarországi Egyetem jogelőd intézményének dékánja és rektorhelyettese előtt tisztelegni kötelességem is, de ez a kötelesség szívből jövő. Több volt ez a kapcsolat, mint tanár-tanítvány, illetve egyetemi vezető és munkatárs kapcsolata. Amikor teljesítményekről, tudományosságról beszélünk, igyekszünk példaképeket keresni. Az az elkötelezettség, szakmai tudás, kutatói alázat, tudásátadási kényszer, amely a mindig, minden módon való tanítást jelentette, jellemezte Igmándy Zoltán professzort. Ilyen értelemben ő számunkra mindenképpen példakép, kutatói és oktatói munkásságunk tekintetében egyaránt. Nagy elődök után került az intézetbe és őket is meghaladó teljesítménnyel, valamennyi erdész fejében, lelkében, tudásában nyomot hagyva folytatta áldásos szakmai tevékenységét. Igmándynak hívtuk csak. Így, keresztnév nélkül csak a legnagyobbakat szoktuk emlegetni. Fogalom volt Ő életében és fogalom ma is, 10 évvel a halála után. Én a jelenkori ifjúság figyelmébe ajánlom.

"Nem hal meg az, ki milliókra költi

Dús élte kincsét, ámbár napja múl;

Hanem lerázván, ami benne földi,

Egy élteto eszmévé fínomul,

Mely fennmarad s nottön no tiszta fénye

Amint idoben, térben távozik;

Melyhez tekint fel az utód erénye:

Óhajt, remél, hisz és imádkozik"

- idézte az egyetem rektora Arany János Széchenyi emlékére írt sorait. - Így nőtt Igmándy Zoltán emléke is - tette hozzá. Az ünnepség a szobor leleplezésével és koszorúzással zárult.

Forrás: espresso.hu