Foglalkoztatottság az erdőgazdálkodásban

Az erdőgazdálkodás-, ill. az erdőgazdálkodás foglalkoztatottságban betöltött szerepe Európában régiónként rendkívül eltérő. Hazánkban a három erdészeti nagyrégióban (hegyvidék, dombvidék és síkvidék) is jelentős különbségek tapasztalhatók az erdőgazdálkodás naturális és ökonómiai jellemzőiben. Az erdőgazdálkodás hosszú távú tervezésében, valamint a foglalkoztatottság fejlesztésében (minőségi bővítésében) a régiós szempontok nem hagyhatók figyelmen kívül.

Az EVGI munkatársai részletes helyzetfeltárást és értékelést készítettek az elmúlt évtized erdőgazdálkodásának foglalkoztatásban betöltött szerepéről, ezen belül is a nagy foglalkoztatási csoportokról, valamint az erdészeti kivitelező vállalkozások munkaerő-piaci helyzetéről.

Az erdőgazdálkodási tevékenység történeti fejlődésében a két alapvető foglalkoztatási modell (saját rezsis munkavégzés, ill. kivitelező vállalkozások szerződtetése) egymást cserélte a '90-es évek változásaival. Az állami erdőgazdálkodás szakmai vagyonkezelői szerepe dominánssá vált, ami jelentős üzemméret-koncentrációt és szervezeti átalakulást is indukált. Az állami erdőgazdálkodásban az "üzem", azaz erdészet átlagos területe 9023 ha, az átlag erdőkerület 1001 ha lett (csaknem duplája a kiszervezések előtti üzemméreteknek). Ezzel párhuzamosan lecsökkent a foglalkoztatotti létszám, ami 2010-ben 9000 fő volt (átlagos állományi létszám), ebből 5400 fő volt az állandó létszám és 3600 fő közmunkás. Az 5400 fő állandó alkalmazottból 3200 fő dolgozott az erdészeteknél és 2200 fő (40%) az erdőgazdasági központokban.

A '90-es években az állami erdőgazdaságoknál a kivitelezői feladatok gépei, eszközei és a fizikai dolgozók zöme erdészeti kivitelező vállalkozásokba került kiszervezésre. Ezek a kivitelező vállalkozások (2009-ben kb. 2230 egyéni vállalkozás és 810 gazdasági társaság) ma 16.500 főt foglalkoztatnak (átlagos állományi létszám), tehát ezek a vállalkozások az erdőgazdálkodás legnagyobb munkaadói szegmense. Az egyéni vállalkozások átlagosan 4-5 fővel működnek (egybrigádos vállalkozás), míg a gazdasági társaságok átlagos létszáma valamivel magasabb, 7-8 fő/vállalkozás. Ezek a vállalkozások nagyon nehéz gazdasági helyzetben működtek az elmúlt két évtizedben. Eszközparkjuk jórészt elavult, és fejlesztésre alig van forrásuk, amit külön nehezít, hogy számukra a géppark-fejlesztési támogatások adminisztrációs okok miatt nem elérhetőek. Az EVGI által készített 2010. májusi felmérésben a vállalkozások vezetőinek 25%-a vallotta, hogy vállalkozása kényszervállalkozás.

Az erdőgazdálkodásban a foglalkoztatás bővítése is alapvetően a fenti két nagy munkaadói csoportban képzelhető el. Egyrészt az állami erdőgazdálkodókhoz rendelt közmunkások létszámának növelésével, ami az eddigi tapasztalatok alapján alapvetően pozitív hatásokat ért el, továbbá a védelmi-közjóléti funkciók tekintetében a magánerdőben is van helye ennek a foglalkoztatási formának. Másrészt az erdészeti kivitelező vállalkozásoknál lehet újabb munkahelyeket teremteni, amihez a megrendelők minőségi elvárásainak fejlesztése szükséges, és annak finanszírozása, valamint ezen vállalkozások géppark-fejlesztésének támogatása, amivel a minőségi szakmunkát műszakilag el lehet végezni. A közmunkások munkairányítását eddig is a kivitelező vállalkozókra bízták az állami erdészetek, ami során a vállalkozók ki tudták válogatni a munkaképesebb közmunkások közül saját munkaerő-utánpótlásukat. A két nagy foglalkoztatási potenciállal rendelkező csoport között eddig is létezett az átjárhatóság.

Az erdészeti kivitelező vállalkozások megrendelés-állományában az állami erdőgazdálkodás kb. 30 Mrd Ft értékű megrendelést ad évente, aminek további kb. felét teszi ki a magán-erdőgazdálkodásból érkező megrendelések értéke. A vállalkozói díjak definiálásában az állami erdőgazdaságok döntő szereppel bírnak, a vállalkozásoktól szerény műszaki színvonalat várnak el, és ezzel párhuzamosan a díjazás is erősen mérsékelt, ami ezen vállalkozások működésére a legnagyobb befolyással van.

Az erdészeti kivitelező vállalkozások 55%-ánál nincs erdészeti végzettségű munkavezető, amit konzervált az a trend, hogy a rendszerváltás után az állami erdőgazdálkodásban az erdőgazdálkodási szakértelem az erdőgazdaságok menedzsmentjénél összpontosult (az erdészetek szintjén), míg a magán-erdőgazdálkodásban a mára elsorvadt integrátori intézménynél (a magánerdészetek szintjén), ill. jelenleg az integrátorok hiánya miatt az erdészeti szakszemélyzetként regisztrált szakembergárdánál. A szakértelem ilyen jellegű központosulásának egyik eredménye, hogy az erdészeti kivitelező vállalkozások, ahol az erdőgazdálkodás legveszélyesebb munkahelyei is vannak (fakitermelés, faanyag-mozgatás), évente stabilan 130-140 munkabalesetet jelentenek be, és évente 4-5 kollégánkat veszítjük el tragikus körülmények között. Az erdész szakma nagy adóssága, hogy ezen a drámai munkavédelmi helyzeten kötelező szakmai továbbképzési rendszer kiépítésének hiányával és az egyéni védőfelszerelések beszerzésének eddig elmaradt pénzügyi támogatásával nem nyújt segítséget az erdőn dolgozó kollégáknak.

Az elmúlt két évtizedben az erdőgazdálkodás gazdasági súlypontja egyértelműen az erdőgazdálkodókra helyeződött. Az állami erdőgazdálkodásban az erdőgazdaságok domináns szereplők, míg a magán-erdőgazdálkodásban a tulajdonosnak nagyon korlátozott jogai vannak erdejével kapcsolatban, a szakszemélyzet (szakirányító) sok esetben csak formális szerepet kap, míg a bejegyzett erdőgazdálkodó a menedzsment középpontja, de a legnagyobb költséget a kivitelező igénybevétele jelenti, tehát a súlypont az erdőgazdálkodó-kivitelező kapcsolatában rejlik. Az erdőtulajdonos, az erdőgazdálkodó, a szakszemélyzet és a kivitelező vállalkozások ilyen jellegű, struktúra nélküli együttélése azonban a magán-erdőgazdálkodás alapvető problémáit konzerválja (pl. a kezeletlen erdők ügyét), továbbá ez az életképes erdőgazdasági magánüzemek (családi gazdaságok vagy farmok) létrejöttének legfőbb gátja is. Ezeken a problémákon a családi gazdaságok helyzetének biztosítása (önfoglalkoztatás és családi munkavégzés), és a magánerdészetek (korábban erdészeti integrátorok) szervező erejének támogatása tud úrrá lenni, ami a foglalkoztatásban is hatékony és stabil növekedést hozhat.

Az erdőtelepítések ésszerű szinten tartása is foglalkoztatás-bővítő hatású, műszaki színvonalát és volumenét alapvetően determinálja a hozzá rendelt támogatások színvonala, és a támogatások adminisztrációjának egyszerűsége, gyorsasága. A korábbi, kampányszerű erdészeti programok (erdőtelepítések felfuttatása, csemetekertek létesítésének támogatása, erdőbirtokossági társaságok feltőkésítése, stb.) eredményeit és tapasztalatait be kell építeni egy kiszámítható erdészeti stratégiába, ami a teljes erdőgazdálkodási intézményrendszert (erdőtulajdonosokat, erdőgazdálkodókat, szakszemélyzetet, kivitelező vállalkozásokat) átöleli és felkarolja, működését hatékonyan támogatja.

Horváth Sándor, egyetemi andjunktus,
Nyugat-magyarországi Egyetem
Erdőmérnöki Kar
Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet (EVGI)

A fenti írás nyomtatásben megjelent az Erdészeti és Faipari Híradó 2011/1. számában.

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel: