Az erdőmérnökök foglalkoztatási helyzete és karrierlehetőségei Magyarországon

Erdőmérnökök keresetszínvonala 2003-2009 között. Forrás: ONYF

Az erdészeti foglalkoztatási piramis 1990-után sajátos fejlődésen esett át. A piramis négy szintje, a szakképzettség nélküliek (betanított munkások), az erdészeti szakmunkások, az erdésztechnikusok és az erdőmérnökök. Rumpf János közlése szerint az erdőgazdálkodásban a kívánatos foglalkoztatási piramis eloszlása a 12:3:1 arány, a szakmunkás : technikus : mérnök viszonylatában. A foglalkoztatási piramist diagramon ábrázoltuk. Az idealizált jövőkép a fenti foglalkoztatási arány betartásával, azonos számú aktív erdőmérnök mellett, több technikust és szakmunkást, és arányaiban kevesebb szakképzettség nélküli munkavállalót mutat. Az Erdészeti Lapokban tervezett foglalkoztatási cikksorozatunk első megjelenésében az erdőmérnökök munkaerő-piaci helyzetével és karrierlehetőségeivel foglalkozunk. A cikksorozat következő részeiben lesz részletesen szó a technikusok, szakmunkások és szakképzetlenek helyzetéről, létszámáról, karrier-lehetőségeiről.

Az erdőmérnök-képzés 1808-ban kezdődött Selmecbányán, ahol a kor elvárásainak megfelelő, biológiai, műszaki és gazdasági ismeretekkel rendelkező szakembereket kezdett a felsőoktatás kibocsátani. Az erdészképzés Trianon után, rövid budapesti tartózkodás után Sopronban talált végleges helyre. Az erdőmérnökképzés számos átalakuláson ment keresztül az elmúlt 200 évben. Az I. Mária Terézia Osztrák Császár és Magyar Király által 1735-ben alapított Bányászati Akadémiából kivált, és 150 évig főiskolaként működő tanintézmény 1962-ben Erdőmérnöki Karrá és Faipari Mérnöki Karrá tagozódott, és egyetemi rangot kapott. Ettől fogva ötéves, osztatlan képzésben történt az erdőmérnök-képzés, amely tradíciót az elmúlt néhány évben, kisebb megingással megtartotta az Erdőmérnöki Kar. Az erdészeti üzemmérnök-képzést a szakma elkerülte a kétszintű BSc-MSc képzés bevezetésével, ami azonban így is rövid ideig volt rendszerben. Az aktív korban lévő (23-64 éves), diplomát szerzett erdőmérnökök létszámáról a következő diagram közöl adatokat.

Az erdészeti felsőoktatás 1945-ig alapvetően az állami (királyi) erdők kezelésére, ill. a magánkézben lévő nagybirtokra, és az egyházi birtokok vezetésére szakosodott. 1945 után az állami erdőgazdaságok, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek, valamint a szakhatósági munka jelenthettek karriert a végzett erdőmérnökök számára. Emellett sok kolléga a földmérésben és az útépítésben helyezkedett el. Az útépítésben az építész jellegű műszaki mérnöki végzettséggel rendelkező diplomások mellett szükség volt a kivitelezéshez is értő mérnökökre.

Az agrár felsőoktatás az 1990-es évek változásai után nem reagált kellő gyorsasággal a magánosítás folyamatára. A korábbi termelőszövetkezetek és állami gazdaságok átalakulásával az hagyományos növénytermesztő-állattenyésztő mérnök képzés iránti igény megszűnt, mivel a mezőgazdasági terület 90%-a magánkézbe került, a maradék 10% jelentős részét szintén magántulajdonú vállalkozások bérlik. A kialakult birtokstruktúra jelentős részén nagybérlők, ezer hektáros nagyságrendű vállalkozások működnek. A nagybérlők mellett a kialakult hazai családi gazdaságok (farmok) a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ismeretes farmer (vagy Bauer) BSc végzettségű mezőgazdasági mérnököt igényelnék. Olyan szakembert (gazdát), aki a traktor vezetéséhez éppúgy ért, mint a pályázatíráshoz.

Az erdészeti felsőoktatás esetében árnyaltabban alakult a magánosítás után a szakma és a gazdaság igénye. Az erdőterület több mint fele állami kézben maradt (főleg a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok erdei kerültek magánosításra), a korábbi erdőgazdaságok állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságokká alakultak, szinte kivétel nélkül kiszervezték a kivitelezési tevékenységet (magánosították az erdészeti kivitelezést, és a faanyag-szállítást, valamint számos fafeldolgozó üzemet is). Az állami erdőgazdaságok erdészeti menedzsment szervezetekké alakultak át.

Ebben a környezetben a magán-erdőgazdálkodás mind tulajdonos, mind erdőgazdálkodói, mind kivitelezői oldalról csak nagyon korlátozott mértékben nyújtott lehetőséget az erdőmérnökök számára. A kialakuló magán-erdőgazdálkodásban a tapasztalattal és műszaki háttérrel rendelkező erdésztechnikusok, és erdészeti szakmunkások könnyebben megtalálták a helyüket, hiszen az erdészeti kivitelezés olyan szolgáltatás, amire a magánerdőben is elemi szükség van. Az erdőmérnökök számára a szakirányítási tevékenység (erdészeti szakszemélyzet) nyújt jelenleg szélesebb lehetőséget a magánerdőben történő elhelyezkedésre, ezt azonban első sorban megbízással, vagy vállalkozási szerződéssel (alvállalkozóként) végzik.

Az elmúlt 40 évben összesen 2044 erdőmérnök kapott diplomát Sopronban, ebből 219 nő, és 43 külföldről érkezett (nem határontúli) személy volt. Ebből a szakembergárdából kb. 1500-1600 fő az élők száma (átlagnál erősebb a halandóság, mivel döntően férfiak lettek erdőmérnökök), akiknek többsége az erdész szakmában helyezkedett el, bár sok kollégánk aktív a kapcsolódó vagy kevésbé kapcsolódó szakmák életében is (mezőgazdaság, faipar, földmérés, útépítés, természetvédelem, környezetvédelem, vízügy).

Az erdőmérnökként foglalkoztatottak száma 2003-2006 között stagnált (kb. 640 főnél), 2007-2009 között egyértelműen csökkent, és ma már csak 560 fő van az ONYF adatai alapján erdő- és természetvédelmi mérnök (FEOR 2126) munkakörben bejelentve. Ezen adat alapján a kb. 1600 fős aktív szakembergárda kétharmada nem erdőmérnökként dolgozik. Ennél az adatnál valószínűbb azonban az a tény, hogy sok kolléga erdőmérnöki feladatokat lát el, csak nem erdőmérnökként vannak bejelentve, mivel eltérő a végzettség, a szakképesítés a munkakör és a foglalkozás fogalmak általános használata.

Az erdészeti kivitelező vállalkozások körében készített felmérés kimutatta, hogy az erdőmérnökök 2-3%-a dolgozik a kivitelezőknél főállásban. A magán-erdőgazdálkodás és az erdőmérnöki végzettség nem tartozott szorosan össze az elmúlt két évtizedben. Az erdőmérnökök jellemzően az állami erdőgazdálkodóknál, ill. az erdészeti szakhatóságnál helyezkedtek el.

Az erdőmérnökök keresetszínvonala a többi nemzetgazdasági ágban dolgozó mérnökhöz viszonyítva alacsony. Az egyetemi végzettségűek átlagkeresete a teljes nemzetgazdaságban 431 ezer Ft, míg az erdőmérnököké csak 323 ezer Ft (azaz kereken 25%-al marad el az átlagtól, KSH adatok alapján). Az előző diagram az erdőmérnökök keresetszínvonalát mutatta be. Éveken keresztüli emelkedés után, 2009 az első év, amikor csökkent az átlagkereset.

Az elmondottak alapján látható, hogy az erdőmérnökök karrierlehetőségei ma is alapvetően két fő irányba mutatnak. Az állami erdőgazdaságok műszaki szakembereiként, valamint az erdészeti szakhatóság munkatársaiként (erdőtervező, erdőfelügyelő) juthatnak álláshoz.

A magán-erdőgazdálkodásban az erdőmérnökök szerepe már árnyaltabb. Az erdészeti szakirányítói testület (3022 fő) harmada erdőmérnök, döntő része erdésztechnikus. Az állami erdőgazdaságok 118 erdőterületes erdészete (ahol az erdészetvezető a szakszemélyzet is egyben) mellett a magánerdő egy részén másodállású erdőmérnökök végzik a szakirányítói feladatokat. Az erdészeti kivitelező vállalkozások vezetői és munkatársai között nagyon kevés erdőmérnök dolgozik, ez a kör kb. 20-30 kollégának biztosít munkát. Az erdőtulajdonosi szerep hazánkban jellemzően nem jelent foglalkoztatási szerepet is, hiszen alig van olyan méretű erdőbirtok, ami önálló igazgatási munkatársat igényelhetne.

A magán-erdőgazdálkodók közül az erdőbirtokossági társaságok kis része foglalkoztat állandó munkatársat. A jelentős erdővel (vagy erdővel is) rendelkező családi gazdaságok száma szintén csekély. A komoly családi gazdasági kultúrával rendelkező Németországban, Ausztriában sok erdészeti üzemmérnök (mezőgazdász-erdész BSc) talál munkalehetőséget. Ott döntően saját tulajdonú vagy bérelt farmon, a napi munkavégzésből aktívan részesedve dolgoznak az erdész felsőfokú végzettségű kollégák. Ez a saját rezsis erdészeti kivitelezéssel működő gazdálkodási modell hazánkban nagyon szerény számban van jelen.

Az erdészeti integrátori tevékenység (ahol az erdőgazdálkodói, a szakirányítói és a kivitelezői szerepek változó mértékben, de együtt vannak jelen) szintén munkahelyeket biztosít az erdőmérnökök számára. A '90-es évek elején, a Bartha Pál által szorgalmazott, erős erdészeti integrátori hálózat jelentős és minőségi foglalkoztatási potenciált generált volna. Az erdészeti integrátorok és a magán-erdészeti üzemek megerősítését tervezett koncepció azonban nem valósult meg, az erdészeti kivitelezést ma 3000 mikrovállalkozás (döntően egybrigádos vállalkozások) végzi, amelyek nehéz gazdasági helyzetükben képtelenek minőségi foglalkoztatási potenciált teremteni. Ezen vállalkozások több mint felét erdészeti végzettséggel nem rendelkező vezető irányítja.

Az állami erdőgazdálkodás és az erdészeti szakhatósági feladatok mellett a magánszféra nagyon csekély foglalkoztatási lehetőséget biztosít az erdőmérnökök számára. Az erdészeti integrátori hálózat szerves fejlődésével számos új, minőségi munkahelyet lehetne teremteni, és ezen a téren is helyzetbe lehetne hozni frissen végzett erdőmérnökeinket. Az erdőmérnöki karrierlehetőségek diverzifikálásával az erdőgazdálkodás minősége és gazdasági helyzete javulna, hiszen ez is egy lépés lenne a tudásalapú (szakértelem-alapú) társadalmi berendezkedés erdészeti vonatkozásaiban.

Az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet a magán-erdőgazdálkodásban dolgozó erdőmérnökökkel, országos felmérés keretében személyes interjút tervez készíteni. A felmérés célja, hogy pontosabb képet kapjunk az erdőmérnökök számára a magánszektor vonzó és taszító tényezőiről, a fiatal generáció gazdaság-átvételi (üzemátvételi) támogatásának lehetőségeiről, körülményeiről.

A fenti írás nyomtatásban megjelent az Erdészeti Lapok 2011. július-augusztusi számában.