Zöldek és erdészek: ismét harcban egymással?

Cui prodest - kinek lehetett fontos a Csarna-völgy "erdésztelenítése"? címmel publicisztika jelent meg a ForestPress szerkesztője, az ismert erdész-újságíró tollából. (Zétényi Z.: Cui prodest I., II., III., Epilógus) A négy folytatásból álló, sajtóközlemény-idézeteket eredeti gondolatokkal (eredeti módon) keverő írás azt a következtetést fogalmazza meg, miszerint az erdészek a Csarna-völgyi fakitermelés ügyében ismét csatát vesztettek a "zöldekkel" szemben. A szerző mintegy történeti előzményként megidézi a védett erdők nemzeti parki kezelésbe adásának korábbi szakmapolitikai koncepcióját, a Natura 2000 hálózat kialakításának "visszásságait", vagy az erdőgazdálkodással kapcsolatba hozható egyedi ügyeket, a Zengőtől Sajóládig. Az erdész szakmát ért anyagi és/vagy morális sérelmek sorában még az akác és feketefenyő telepítések időszaka; annak mai megítélése is felemlítésre kerül. Bár a felhozott példák első ránézésre is csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, és általában nem sok közük van a Csarna-völgy esetéhez, arra minden esetre alkalmasnak látszanak, hogy a sok évtizedes erdész-természetvédő ellentéteket illusztrálják. Szerzőnk végül eljut néhány különösen szélsőséges megállapításhoz is, pl. hogy "nem egy szakma, hanem egy ország áll vesztésre a külföldi érdekekkel szemben". Mi több, attól sem riad vissza, hogy a "zöldeket" és az erdészeket a politikai palettán is elhelyezze, az őket (szerinte) megillető helyeken.

Nem vállalkoznánk ehelyütt arra, hogy a ForestPress szerkesztőjének állításait egyenként vitassuk. Érdemes ugyanakkor rámutatni, hogy mekkora tévedés "erdész oldalról" és "zöld oldalról" beszélni, továbbá mennyire káros alternatív világszemléletek harcaként bemutatni az erdőgazdálkodás és a természeti értékek megőrzésének összehangolását; azt a szakmai-társadalmi folyamatot, ami az egész világon hosszú ideje zajlik.

Szögezzük le mindenekelőtt, hogy Magyarországon jó néhány erdész végzettségű ember dolgozik a hivatalos természetvédelemben éppúgy, mint a zöld civil szervezetekben, vagy a különböző hatóságoknál. Szakmai hozzáértésük garancia arra, hogy a természeti értékek megőrzése biztosítható legyen az erdőgazdálkodás speciális feltételrendszere mellett. Másfelől az is igaz, hogy a gazdálkodó erdészek között (akiket a szerző némi nagyvonalúsággal "erdész oldalként" azonosít) ugyancsak vannak elkötelezett természetvédők, "zöldek", akik alapvetőnek tartják, hogy a munkájuk során az élővilág szempontjaira is maximálisan figyelemmel kell lenni. Szélsőséges egyéni álláspontokról beszélhetünk ugyan, egymással szembenálló oldalakról aligha. A társadalom mind a faanyagtermelés, mind a természetvédelem fontosságát elismeri. Bármelyik területen munkálkodjunk tehát, a közös célért dolgozunk. Közös, és egyúttal nemzeti célokért is - tegyük hozzá.

Ne kételkedjünk ugyanakkor abban, hogy lehetnek egymással szembenálló - főként anyagi - érdekek az erdőkkel kapcsolatos tevékenységek során. Elképzelhető például olyan (témánk szempontjából rosszul működő) szabályozási környezet, amelyben bármely gazdálkodónak, vagyonkezelőnek gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy a természeti értékek megőrzésére ne legyen (eléggé) tekintettel. Késztetést érezhet arra, hogy erdeinek minden négyzetméterén gazdálkodjon, és a lehető legtöbb faanyagot termelje ki. Más szabályozás mellett ugyanakkor érdekében állhat természetközeli módszereket alkalmazni, sőt - ad absurdum - az erdőterület egy részét érintetlenül megőrizni. Mindez elsősorban társadalmi közmegegyezés kérdése, nem valamiféle erőegyensúly az "erdészoldal" és a "zöld oldal" között.
Fentiek alapján az erdész szakma nevében kommunikálók aligha állíthatják azt, ha bárhol az országban - pl. a börzsönyi Csarna-völgyben - akadály gördül a fakitermelés elé, ott magának a szakmának (sőt az országnak) az érdekei sérülnek. A mundér becsületének védelme jó, ha kiterjed az elvégzett munka szakmai minőségének, korszerűségének stb. megítélésére, de nem mehet el odáig, hogy más társadalmi-szakmai célkitűzések megvalósítását próbálja megkérdőjelezni. (Ne felejtsük el, hogy a Csarna-völgy ügyében hozott döntés is stabil jogszabályi alapokra támaszkodott, és számos érintett fél bevonásával született.) A faanyagtermeléstől érintetlen erdők példáját történelmi távlatba helyezve itt jegyeznénk meg azt is, hogy a ForestPress cikksorozatban a hazai természetvédelem egyik atyjaként aposztrofált, erdész végzettségű Kaán Károly az elsők között tett javaslatot a létrehozásukra: "Érintetlenül fenntartani kellene főleg hegyvidéki (Mecsek-, Bakony-, Vértes-, Mátra-, Bükkhegység) esetleg dombvidéki és síkvidéki erdeink olyan részletét, amely annak az erdősvidéknek a lehetőségig ősi jellegét mutatja be." (Kaán K.: Természetvédelem és a természeti emlékek. 1932. Kir. Magyar Természettudományi Társulat. Budapest, 172. o.)

Ebben a kérdésben azóta is komoly elmaradásaink vannak, miközben a környező országok nemzeti parkjaiban már régen kialakították az érintetlen zónákat. (Akkor is, ha korábban ott is volt faanyagtermelés.)

Az esetenként fennálló ellenérdekeltségek, véleménykülönbségek mellett is igaz, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon sok pozitív együttműködés alakult ki a természetvédelem vs. erdőgazdálkodás témakör különböző szereplői: gazdálkodók, hatóságok, civil szervezetek, vagy éppen a minisztériumok között. Ma már nem jellemző, hogy elbeszélnénk egymás mellett, és a közös jövőkép is egyre inkább körvonalazódik. Nem csak bizottságokban, tanácsokban, különféle munkaértekezleteken tudunk jól együtt dolgozni, de a terepi bemutatókon, sőt pályázatokban is.

Szakmai szempontból egyetértés alakult ki például egyes idegenhonos, invazív fafajok kérdésében. Közeledtek az álláspontok az őshonos fafajaink megítélése terén is. Elfogadásra kerültek az erdőtermészetességi kategóriák, amelyek hazai kidolgozása egy erdészekből és ökológusokból álló csapat sokéves munkájára épül. Az utóbbi tíz év egyik legnagyszerűbb - Európában is szinte páratlan - paradigmaváltása a vágásos üzemmód felőli elmozdulás a folyamatos erdőborítás felé. Jelenleg törvény írja elő ennek részleges alkalmazását, és vannak olyan szegletei az országnak, ahol az állami és magán erdőgazdaságok csaknem teljes mértékben átálltak erre a mind természetvédelmi, mind gazdasági szempontból jóval előnyösebb módszerre. Ilyen helyszín nem csak Buda környéke, ahol a Pilisi Parkerdő Zrt. évek óta ezt az irányt követi, hanem a Börzsöny déli része is, ahol a Csarna-völgy vitában érdekelt Ipolyerdő Zrt. indította el a progresszív erdőgazdálkodást. (Érdekes, hogy a ForestPress cikkekben erre vonatkozóan semmi utalás nem található, holott a szerző több bekezdésben is nekifut az erdészek közelmúltbéli teljesítményének bemutatására.) Bár a védett területeken, különösen a nemzeti parkokon belül folyó gazdálkodás, természetvédelmi kezelés kérdései még nincsenek elrendezve, minden okunk megvan az optimizmusra, hogy a közeljövőben létrejön egy megfelelő hazai modell. Előbb-utóbb valamennyi szereplő belátja, hogy egymás "legyőzése" nem lehet cél, válaszokat és megoldásokat kell találnunk a valós problémákra.

Írásunk végén térjünk vissza a ForestPress cikk címében feltett kérdésre: Cui prodest - kinek állt érdekében? (A Csarna-völgy vita.) Nos - álláspontunk szerint - mindannyiunknak érdekében állt. Az építő munkához ugyanis szükség van a vitákra, miközben okkal bízhatunk abban, hogy a főszerep - a jelenben, és a jövőben is - az együttműködésé.

Gálhidy László - WWF Magyarország

Forrás: Greenfo