Székelykapu-felújítás Visegrádon

Bár a székelykapu valóban a Székelyföld néprajzi kultúrájához tartozik, a hegyes-völgyes székely vidék portáit rendezi zárt egységbe, ugyanakkor talán a magyar-székely kultúra legjellemzőbb argumentumaként a Kárpát-medence szinte minden szegletében lehet vele találkozni. A székelykapu is olyan, mint a népviselet. Minden néprajzi területnek megvan a maga formavilága, díszítésmódja, amely időről időre változik, mégis van benne valami állandóság.

A legkorábbi példányok az 1600-as évek végéről maradtak fenn, melyeket ma féltve őriznek. A 18. századtól már jó néhány maradt fenn Székelyföldszerte, melyek jórészt múzeumokban, skanzenekben találhatóak. A legszebbek Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban és annak társmúzeumában, az alsócsernátoni Haszmann Pál Néprajzi Gyűjteményben, Csíkszeredán, a Mikó Várban, Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeum kertjében, Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban, illetve Gyergyószentmiklóson, a Tarisznyás Márton Múzeumban találhatók. 200-250 éves példányok elvétve előfordulnak magánházaknál is, így híres énlakai és tordátfalvi kapu is. Különlegesség a Szejkefürdőn található 14 régi felújított kapuból álló "folyosó", amely a legnagyobb székely, Orbán Balázs síremlékéhez vezet fel.

Bár a Székelyföld minden területén gyakori a székelykapu, a legnagyobb mennyiségben mégis a Székelyudvarhelytől keletre, a Hargita irányába eső településeken találhatók. Az Udvarhely utáni Fenyéd, de méginkább Máréfalva az a két település, ahol évszázadok óta a legtöbb és legmívesebb kialakítású székelykapukat készítették. A két faluban számos mester foglalkozott ezeknek a kapuknak a gyártásával. Sok esetben generációkon keresztül adták át a tudást apák a fiaiknak. Mivel a kapuk díszítésvilága a sokféle motívum mellett is tartalmaz kötöttségeket, így az ismert mesterek munkáit a szakértő szem azonnal felismeri. A stílusjegyek bizonytalanságait segít kiküszöbölni az, hogy szinte minden kapun található valamilyen felirat. Ez az általában frappáns, esetenként rímbe szedett rövid szöveg utal a házigazda jóindulatára, ha a betérő jó szándékkal érkezik, de a furkós botot is kilátásba helyezi gonosz szándék esetén. Általában megtalálható a kapukon az építtető és felesége neve, valamint az építés dátuma. Kevésbé gyakori, de előfordul, hogy a készítő neve is szerepel a kapu valamely félreeső részén.

A székelykapuk két jellegzetessége, a faragás és a festés is sokat változott az évszázadok során. A korábban említett két hargitai település a mai napig élen jár a talán legkarakteresebb néprajzi emlékünk, a székelykapuk megőrzése terén.

A főutat legalább 5 km hosszban követő falu, Máréfalva különleges helyet foglal el a székely települések között, mivel itt kb. 220 székelykapu díszíti a házakat. A legrégebbiek a 19. század közepéről valók. Részben igyekeznek minden kaput felújítani, és újak is épülnek szép számmal. A kapuk védelmére alakult egyesület mindent elkövet, hogy a falu világhírűvé válását eredményező különleges építményeket minél jobban megóvják és számukat szaporítsák. A faluban több évtizeden keresztül kisgyermekeket tanító Kovács Piroska néni hosszú éveken keresztül rajzolta, mérte fel a kapukat. Munkássága nyomán tudományos igényességű könyvben ismertette a máréfalvi-fenyédi székelykapukat. A téma iránt érdeklődők a mai napig bibliaként forgatják e könyvet. Kovács Piroska néni (kinek nagyon lelkes, szuggesztív előadásait volt alkalmam személyesen is végighallgatni) több évtizedes munkájáért 2012-ben a rendkívül rangos Europa Nostra-díjat vehette át Lisszabonban.

A máréfalvi kapuk között közel 20 műemléki státusba került. Ezeket óvják, védik a leginkább. Ezek között is külön kategóriát képviselnek azok, melyeket a szomszéd falu, Fenyéd legismertebb székelykapu-faragói, a Dávid Mózesek valamelyike készített. Ugyanis a 19. század vége óta legalább 5 Dávid Mózes (a név generációkon keresztül öröklődött és vált mintegy védjeggyé) faragott és épített a környéken míves, nagyon jellegzetes motívumvilágú kapukat.

A Trianont követő időszakban a megmaradt országrészben mindennek megnőtt a jelentősége, ami a magyarságszellemet hordozta. Feltehetően ilyen módon került felállításra 1929. június 26-án Visegrádon, az akkori Horthy Miklós Szanatórium díszbejárataként a harmadik Dávid Mózes által faragott, úgynevezett oszlopos székelykapu. A valaha nagyon látványos, hangsúlyozottan a magyar trikolor színeiben megfestett kapu az elmúlt 85 évben igen kevés karbantartást kapott. Az idők során a terület gazdaváltásai és az útépítés miatt áthelyezett kapu nagyon rossz műszaki állapotba került. Igaz, hogy a '70-es években történt áthelyezés után átfestették (és ezzel bizonyos mértékig óvták az alatta lévő eredeti festést), de a színek láttán az volt az érzésem, hogy azt a medencekék és okkersárga festéket használták fel, amit éppen akkor a raktárban találtak. Az idők során a zsindelyezés és a galambdúc borovifenyő anyaga nagyrészt elkorhadt. Az így szabaddá vált tölgy szemöldökgerenda felső része ugyanilyen sorsra jutott.

Amikor 2013 nyarán barátaim, a Budapest-Duna Rotary Club vezetői felkértek, hogy próbáljuk meg helyreállítani ezt a valaha szebb napokat látott kaput, jól látszott, hogy nagy munka vár ránk. Elvállaltam a felkérést, mert a kapu rendbehozatala komoly szakmai kihívást jelentett, ugyanakkor remek lehetőséget arra, hogy a korábbi évtizedek gyakorlatának megfelelően, arra érdemes és érdeklődő diákjaim segítségével egész életre szóló élményt szerezzünk magunknak, és ismét megmentsünk egy magyar kulturális emléket.

A munkát május 10-én kezdtük. Általában a hétvégéken tudtunk dolgozni, bár ezt az idei év esős nyara esetenként erősen korlátozta. Egy-egy alkalommal 7-8 diákkal mentünk a helyszínre, felszerelve szerszámokkal, anyagokkal és lelkesedéssel.

A terület jelenleg a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Kórház tulajdona. Az étkezést és a szállást a kórház biztosította számunkra (igen színvonalasan). A négy és fél hónapig tartó felújítás alatt lefektettük a kaput (a 450 kg-os szerkezetet egyben hagyva ez elég összetett feladatot jelentett), majd lebontottunk róla minden elkorhadt alkatrészt. A felső összekötő szemöldökgerenda tetejéről 4 cm-t szintén a korhadás miatt el kellett távolítani, majd vízálló ragasztóval rögzítve visszapótolni tölggyel. A ráfestést több hetet jelentő sziszifuszi munkával, mechanikus úton távolítottuk el. Közben nagyon kellett vigyáznunk arra, hogy a plasztikus faragások, az oszlopok kiemelkedő részei ne sérüljenek. A munkák közben többször konzultáltam a témát legjobban ismerő Balassa M. István néprajzkutatóval (aki könyvet is írt a székelykapukról). Hasznos tanácsait a munkák során igyekeztünk figyelembe venni.

A teljes mechanikus letisztítás során sikerült beazonosítani az eredeti festés színeit. A visszafestést a korabeli technológiához hasonló módon vízálló ragasztóba kevert oxidpigmentekkel végeztük. A különbség annyi volt, hogy korábban kazein alapú anyaggal (túróenyv) dolgoztak, mi pedig egy diszperziós alapú (D4) faragasztót használtunk. Az idők során keletkezett, ujjnyi széles mély repedéseket tölgy fűrészpor és ragasztó összekeverésével készült masszával töltöttük fel.

Az alapozást, majd a faragások, feliratok színre festését követően a kapu ismét közel eredeti állapotában pompázott. A méltánytalanul félreeső helyszínről a kaput 18-an szállítottuk át a kb. 200 m-re eső végleges helyére. A szállítás kb. 2 órát vett igénybe, mert az 5x3 méteres szerkezetet meg kellett óvni minden csavarodástól, hiszen ekkor sérült volna az összecsapozott rendszer statikája. Az új helyen - a kórház épületei előtti parkban - 3 méteres, 30 cm átmérőjű tölgyrönköket ástunk be a talajba 180 cm mélységig. Ezek a ráklábak tartják stabilan a szerkezetet a következő évtizedekben. Az előkészített ráklábakra közel egy napig tartott a hatalmas és nehéz kapu beemelése, majd rögzítése.

Az ezt követő hetekben helyeztük fel a teljesen új, borovifenyőből készült galambdúcot, majd szinte egyenként illesztve a közel 400 darab lucfenyő zsindelyt. Minden festés nélküli faanyagot olajozással tettünk időjárásállóvá. A munkákat szeptember 24-én fejeztük be. A több hónap alatt 25 egykori és jelenlegi diák dolgozott a projekten. Ők mindnyájan a budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola tanulói. Kb. 1500 munkaóra kellett a kapu teljes felújításához, melyet társadalmi munkában végeztünk. A munkához szükséges anyagokat a Rotary Club szervezésében, vállalkozók adományaiból vásároltuk meg.

A gyönyörűen felújított, új helyén felállított székelykaput szeptember 26-án, a kórház névadó szentjeinek ünnepén avatták újra. A misét követő bensőséges kapuavatón a kórház főigazgatója, valamint a Rotary Club elnöke méltatta az elmúlt hónapok felújító munkáit. A beszédeket lezárva egy, a felújítás festési munkáit vezető diáklány gyönyörű székely népdalokat énekelt.

Bízunk abban, hogy az eredeti felállítás 85. évfordulóján halottaiból főnix madár módjára feltámadt székelykapu még hosszú ideig fog sok ember gyógyulásához hozzájárulni, és fogja őrizni a nagyon színes és értékekkel teli magyar kultúra egy szegmensét.

Pauló Tamás

faipari mérnök-tanár

A felújítás vezetője

Forrás: Magyar Asztalos és Faipar 2014/12