Év fája a mezei szil, az év vadvirága a mocsári kockásliliom

2016-ban az év fája a mezei szil.

Az Országos Erdészeti Egyesület szavazásán az egyik legsokoldalúbban felhasználható fafajunk, a hajdanán szent faként is tisztelt mezei szil győzedelmeskedett, és lett a 2016-ra az év fafaja. Az Év Fája kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, melyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk.

Az "Évek Fái" teljes listája itt tekinthető meg.

2010. óta az év fafajai: az ezüst hárs, a tiszafa, a zselnicemeggy, a házi berkenye, a mezei juhar, tavaly a kocsányos tölgy, melyekhez most 2016-ban a mezei szil is csatlakozott.

A mezei szil Európa nagy részén őshonos fafaj, magas hőigénye miatt elsősorban a sík- és dombvidékeket kedveli, emiatt középhegységekben csak az alacsonyabb régiókban található meg. Jellemző élőhelye a keményfás ligeterdő, ahol a kocsányos tölggyel, a magyar kőrissel és a vénic-szillel alkot állományokat. Magassága akár a 30 métert is elérheti. Rendkívül kemény, rugalmas, nehezen hasadó és szívós fáról van szó, mely tulajdonságai miatt a mezei szil hajóácsolásra, víz alatti építkezésre és - a tölgyfával vetekedve - épületfának is kiváló. Kocsigyártók, asztalosok, tímárok és csőkészítők is szívesen dolgoztak vele, s belőle, de népi gyógyászatra is alkalmazták, míg lombja kérődző állatoknak szolgált takarmányul. A mezei szil a csonkolásokat könnyen regenerálja, jól sarjad tuskóról és gyökérről is, a szomszédos egyedek gyökerei gyakran összenőnek, amelyen keresztül tápanyagcserét tudnak véghezvinni. Ezért van az, hogy a kivágott egyedek tuskói gyakran tovább élnek.

Ám bármennyire is szívós, a hazai szilfajok közül a legjobb regeneráló képességgel rendelkező fáról van szó, a mezei szil, ez az igen fontos és hasznos faj, a szilfavész miatt napjainkra Európa-szerte visszaszorult. Az 1918-ban megjelent, majd az 1960-as években Észak-Amerikából sajnálatosan ismét visszakerült szilfavész megtizedelte az európai szilfajokat, melyek közül legjobban a mezei szilt sújtotta. A kórokozó gombája a fatest edényeit tömi el, aminek következtében a víz és az ásványi sók szállítása nehezebbé, vagy teljesen lehetetlenné válik. A megtámadott szil egyedeken így először hervadásos tünetek jelentkeznek, majd gallyak, ágak pusztulnak el, és végül maga a fa is. Ez a problémakör is rávilágít arra, hogy az idegenből bekerült, invazív fajok mennyi gondot okozhatnak őshonos növény- és állatfajaink esetében.

A 2016-ra Év Fájának választott mezei szil a magyar táj eltűnő félben lévő, egykor igen megbecsült eleme, mely megőrzése és ápolása fontos erdészeti feladat. Eötvös Károly a szilt egyenesen a magyarság nemzeti fájának tekintette, mivelhogy "ezer falu, város, halom, dűlő, határrész viseli a Szilas és Szilágy nevet. S ahol ez a név van: ott magyar lakik, ott magyar telepedett meg ezer év előtt."

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület, illetve www.azevfaja.hu.

2016-ban az év vadvirága a mocsári kockásliliom.

A mocsári kockásliliom a számos fajt magában foglaló liliomfélék családjába (Liliaceae) tartozik, olyan közismert rokonokkal, mint a liliomok (Lilium spp.), a tulipánok (Tulipa spp.) vagy a tyúktaréjok (Gagea), melyek mind az északi félteke mérsékelt égövében terjedtek el.

A mintegy 130, Fritillaria nemzetségbe tartozó fajt magyarul kockásliliomnak vagy púposliliomnak hívják. Mivel a mocsári kockásliliom a nemzetség egyetlen hazai vadon élő faja, ezért egyszerűen kockásliliomnak is nevezzük. Az ország egyes részein kotuliliomnak, kockás kotuliliomnak, ostáblás liliomnak, kockás hatkotunak, kockaliliomnak, kosnyócskának, korona liliomnak, szerecsenmáknak, szemvirágnak és vadtulipánnak is hívják, illetve hívták egykor. 

A mocsári kockásliliom síksági faj, Angliától Oroszország középső részéig, a Déli-Alpokig és Szerbiáig őshonos, Észak-Európában ültetik és elvadul. Érdekes módon Dél-Svédország Uppland tartományának szimbóluma, annak ellenére, hogy a növény itt nem honos, hanem az Uppsalai Botanikus Kertből szökhetett ki, ahol már 1658-ban ültették, a hagymák pedig Hollandiából származtak. A növény kivadulását elsőként a Kungsängen melletti nedves réteken figyelte meg Sten Carl Bjelke, Linné egy barátja még 1742-ben, ahol a mai napig megtalálható a növény.

Hazánkban az ország északkeleti részén, a Beregtől Aggtelekig, a Bükkig és a Mátráig, valamint az ország délnyugati részén, a Kemenesháttól a Mohácsi-szigetig fordul elő. Az ország középső területeiről hiányzik, de innen nem messze Párkány (Štúrovo) közelében, Szlovákiában megtalálható.

A korábban sokfelé előforduló faj a lecsapolások, gyepfeltörések és melioráció következtében  mára Európa szerte ritkává és veszélyeztetetté vált. Hazánkban is elsősorban élőhelyeinek tönkretétele, megsemmisülése fenyegeti, így elsősorban halastavak létesítése és gyepfeltörések, melyeket a növény nem él túl.

Jellegzetes, könnyen felismerhető faj. 15-30 cm magasra megnövő geofiton. Szórtan álló 3-8 levele szálas, 4-12 mm széles. Magános virága bókoló, széles harang alakú, rózsaszínes vörösbarna színű, sakktáblaszerűen foltos. A leggyakoribb sötét színváltozatok mellett világos rózsaszín és fehér virágú egyedek is előfordulhatnak populációiban. Nedves réteken, ligeterdőkben, üde cserjésekben fordul elő, gyakran már március végétől virágzik. Élőhelyei a tél folyamán gyakran vízzel borítottak, ami lehetőséget biztosít magvainak a vízzel való terjedésre, és az emiatti alacsonyabb talajhőmérséklet megakadályozza a réti füvek gyors kihajtását, megteremtve a lehetőségét az alacsony termetű kockásliliom zavartalan virágzásának. Jellegzetes, felálló, bunkószerű toktermései május-júniusban érnek, melyekről szintén könnyen felismerhető. Nyár közepére levelei leszáradnak, szára elszárad és csak száraz toktermései árulkodnak még egy darabig a jelenlétéről.

Magjai február-márciusban csíráznak, a kifejlődő növénykék 4-5 évig nem fejlesztenek virágot, majd az 5. évtől rendszeresen virágoznak és vizsgálatok szerint egy-egy növény ezután mintegy 25 éven keresztül virágzik még.

Európában több mint 20 kockásliliom faj él, többségük az Alpok és a Balkán hegyvidékein. Hozzánk közel, Horvátország hegyvidékén megtalálható a szicíliai kockásliliom (Fritillaria messanensis). A Balkán déli részein előforduló macedón kockásliliom (Fritillaria macedonica) a mi kockásliliomunkhoz hasonlóan nedves réteken jellemző, igaz nem síkságon, hanem hegyvidéken, de a mi növényünkhöz hasonlóan nagy egyedszámban jelenhet meg a kora tavasszal még éppen csak kihajtó füvek között.

A nemzetség más fajai is kora tavaszi virágzásúak, de szárazabb termőhelyeken fordulnak elő. A Balkántól Anatóliáig elterjedt pontusi kockásliliom (Fritillaria pontica) száraz hegyvidéki erdőkben, erdőszéleken fordul elő, míg a keleti kockásliliom (Fritillaria orientalis) kimondottan a sziklás termőhelyeket kedveli.

A nemzetség minden faja feltűnő virágú, ezért gyakran kertekbe is ültetik őket, mint a császárkorona (Fritillaria imperialis) néven ismert, Törökország keleti részétől Indiáig elterjedt fajt. Kertészetekben az egyetlen őshonos fajunk is beszerezhető, ezzel azonban érdemes óvatosan bánni! Mivel hazánkban védett, egy tő értéke 50 000 Ft, így tartása is engedélyhez kötött. Ha óvni szeretnénk a növényt, gondoljunk arra, hogy a megvásárolni kívánt növény a természetből is származhat, épp a vadon élő populációk elpusztításának árán.

Forrás: Magyar természettudományi Múzeum blogja, ahol e növény számos szép fényképe látható.

Szavazni az Év Vadvirága oldalon lehetett.

A kockásliliom a nagyezerjófű, a turbánliliom és a medvehagyma előtt lett a nyertes 2016-ban.