Érettségi helyett szakmunka? - Szomorú eredmények derültek ki

Fotó: Kaesz Gyula Faipari Szakképző

Habár a magyar reformok a német "duális képzést" tekintik mintának, attól nagyon messze van a hazai oktatás. Köllő János kutatásában arra jut, hogy a szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.

A közhiedelemmel ellentétben, a középfokú szakképzés a rendszerváltást követően nem szorult vissza, csak a szerkezete változott meg. Amilyen mértékben leépült a szakiskolai képzés, olyan mértékben bővült az érettségivel kombinált szakmai (szakközépiskolai) képzés. A két folyamat egyenlegeként az elmúlt húsz évben nagyjából állandó volt az egy-egy születési évjáratból középfokú szakképzettséggel munkaerőpiacra lépő fiatalok aránya.

A középfokú szakképzettséggel (de többel nem) rendelkezők aránya a 35-36 százalékos sávból csupán 32-33 százalékra esett, az ezekben az években középfokon szakmai vizsgát tett (majd részben tovább tanuló és diplomát szerző) fiatalok aránya pedig magasabb volt 2013-ban (közel ötven százalék), mint bármikor 1985 óta - állapítja meg tanulmányában Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Munkaerőpiaci Tükör szerkesztője.

Segéd- vagy betanított munkások lesznek

Az elmúlt negyed században drámai mértékben megváltozott az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek foglalkozási összetétele. Húsz évvel ezelőtt is jelentős volt közöttük a segéd- vagy betanított munkát végzők aránya, az 1996-os Bértarifa-felvétel szerint 27 százalékuk dolgozott összeszerelőként, gépkezelőként vagy egyszerű foglalkozásokban. Ez 2016-ra a teljes gazdaságban (a közmunkásokkal együtt) 46 százalékra, a száz főnél többet foglalkoztató vállalatoknál pedig (közmunkások nélkül) 52 százalékra nőtt.

A szakiskolai végzettek között 2011 és 2016 között 2,4 százalékról 6,2 százalékra nőtt a közmunkásként dolgozók aránya, ami túlnyomó részt segédmunkát jelent. Az elsődleges munkaerőpiacon, egyszerű foglalkozásban, összeszerelőként vagy gépkezelőként dolgozók aránya, ha kis mértékben is, de szintén nőtt, a szakmunkát végzőké pedig 48-50 százalékról 42-43 százalékra csökkent.

Összességében, az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek nagyobb részét ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák.

Ezek az arányok a szakközépiskolát végzettek esetében sokkal kedvezőbben alakultak. A közülük közmunkán foglalkoztatottak aránya ma is nagyon alacsony, az összeszerelőké, gépkezelőké és segédmunkásoké sem nőtt. A szakmunkát végzők aránya kismértékben emelkedett, a fehérgallérosoké valamelyest csökkent. A szakmunkásként foglalkoztatottakon belül az érettségivel rendelkezők aránya a legutóbbi években már elérte a 25-26 százalékot.

Mit érünk érettségivel és nélküle?

Annak ellenére, hogy a vállalkozói panaszok szerint a termelésben elsősorban gyakorlatiasan képzett, az érettségire való felkészülés feladataival meg nem terhelt szakiskolai végzettekre van szükség, az ilyen munkavállalókat a vállalatok minden fizikai munkában kevesebbre értékelik, mint a szakközépiskolában végzetteket.

Az egyszerű munkát végzők csoportján belül a szakközépiskolát végzettek bérelőnye a szakiskolát végzettekkel szemben 2011-ben 16 százalékpont, a végén 12 százalékpont volt, a szakmunkások között az időszak elején és végén is hasonló (13, illetve 11 százalékpont), és csak a fehérgalléros foglalkozásokban mérséklődött jelentősen, 21-ről 13 százalékpontra. (Ebben a számításban a közfoglalkoztatást figyelmen kívül hagyták, mert ott a béreket nem a piac szabályozza.)

Ha az azonos vállalatnál dolgozók közötti különbséget nézzük, akkor a bérelőny 15-16 százalékos, amiben szerepet játszik, hogy a szakközépiskolát végzetteket az egyes vállalatokon belül is inkább veszik fel vagy léptetik elő jobban fizetett munkakörökbe.

A kereseti előnyük a lakatosok, forgácsolók, hegesztők, ipari és építőipari szakszerelők esetében 12-13 százalékos, a szociális gondozóknál 25 százalékos, és még a bolti eladóknál és pénztárosoknál is 4-6 százalékos. A segéd- és betanított munkák esetében is jelentős, 10-13 százalékos a bérelőny.

A szakiskolát végzettek kereseti lemaradása az életkorral folyamatosan növekszik, ami az ott megszerzett szaktudás konvertálhatatlanságát jelzi: az alkalmazkodóképességet megalapozó kompetenciáknak köszönhetően az érettségi lassabban veszít a piaci értékéből, mint a szakmunkás oklevél.

A bemutatott tények megkérdőjelezik, hogy a tipikus magyar vállalat komoly túlkeresletet támasztana az érettségit nem adó szakképzés végzettjei iránt, szakmunkás munkakörök betöltésére - állapítja meg Köllő János.

A szakiskolai oklevéllel rendelkezőket ma már fele részben segéd- és betanított munkán alkalmazzák. A bérek szintje nem utal arra, hogy a vállalatok bármely munkakörben többre értékelnék a szakiskolai végzetteket, mint a szakközépiskolai érettségivel (is) rendelkezőket. Ellenkezőleg, az utóbbiakat még a klasszikus szakmunkás foglalkozásokban (forgácsoló, lakatos, hegesztő, szakszerelő) is 12-13 százalékponttal jobban fizetik.

Úgy tűnik, a hiányra panaszkodó vállalati szféra nem bízik abban, hogy a bérek emelésével ebből a kínálatból jobb minőségű munkavállalókhoz juthatnának.
A jelenlegi rendszerben végzettek átlagos minőségét illető szkepszis megalapozott. A szakiskola gyengébben teljesít a legfontosabb alapkészségek fejlesztésében, azonos általános iskolai tesztpontszámot elért és azonos társadalmi hátterű diákok összehasonlításában is, mint a szakközépiskola vagy a gimnázium.

A bemutatott tények alapján a "szakmunkáshiánnyal" kapcsolatos legfontosabb kérdésnek az tűnik, segít-e a középfokú szakképzés folyamatban lévő átalakítása azon, hogy a szakiskolákban megszerzett ismeretek gyorsan avulnak, az egyén - és az egész társadalom - hamar elveszíti azt az értéket, amit ez az iskolatípus nyújt?

Ehhez elsősorban megfelelő alkalmazkodóképességre, tanulóképességre, annak hátterében pedig a tanuláshoz szükséges alapkészségekre van szükség. A 2010 utáni reformok magukba foglalták:

- a szakközépiskolák és szakiskolák közötti arányok megváltoztatását az előbbiek rovására;

- a szakiskolai oktatás, ezen belül különösen a közismereti képzés megkurtítását;

- a szakiskolai tanárokkal szemben támasztott képzettségi követelmények lazítását;

- a szakiskolák gazdasági minisztériumi felügyelet alá helyezését és az iskolaköteles kor leszállítását, híven ahhoz a vízióhoz, mely szerint a magyar gazdaságnak kevesebb általános képzésre és több "hadra fogható szakmunkásra" van szüksége.

A minta: a duális képzési rendszer

A magyarországi reformok a "német rendszerű", a skandináv országokra is jellemző duális képzést tekintik mintaadónak. A mintaként emlegetett szakképzési rendszerekbe azonban a tanulók lényegesen több közismereti képzés után lépnek be, a végzettek pedig sokkal kevésbé kötődnek a fizikai szakmunka világához, mint nálunk. Németországban a szakmunkástanulók - tartománytól függően - 7155 vagy 7950 közismereti óra után kezdik a szakmatanulást, míg ez az érték Magyarországon 5742 óra. A mértékek érzékeltetésére: ez a közismereti képzés hossza szempontjából olyan, mintha a magyar szakmunkástanulók nyolc helyett tíz vagy tizenegy évig járnának általános iskolába, vagy a képzés után még elvégeznének egy tizenkettedik gimnáziumi és egy vagy két főiskolai vagy egyetemi évet.

A szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.

Egy másik mintának tekintett országban, Dániában a hároméves, gyakorlatias, erőteljes vállalati részvétellel folyó szakoktatás 9 éves általános iskolára, és gyakran egy további, előkészítő évre épül. Ennek és nyilván az oktatás minőségének is köszönhetően szakadékszerű különbség választotta el a magyar szakiskolai végzetteket dán társaiktól már a közismereti képzés itthoni radikális korlátozása előtt is.

A tanoncrendszerű szakoktatásból kikerülő dánok a reformot követően a magyar szakiskolai tanulók végzés utáni teljesített közismereti óraszáma még mindig 737, illetve 1532 órával elmarad a német diákok szakképzésbe lépés előtti óraszámától. A magyaroknál sokkal jobban írnak, olvasnak és számolnak, sokkal nagyobb arányban végeznek bonyolult munkát, amiben az intenzívebb felnőttképzés és ennek hátterében a képezhetőség is szerepet játszik. A kétharmaduk beszél angolul, míg a magyaroknak kevesebb, mint egy százaléka.

A dán szakoktatásnak távolról sem kizárólagos célja "hadrafogható szakmunkások" előállítása: a szakiskolai végzetteknek közel negyven százaléka technikusként, ügyintézőként, irodistaként, alsó- és középvezetőként vagy vállalkozóként dolgozik.

Mi várható Magyarországon?

A szakképzési reformok rövid távon minden bizonnyal növelni fogják a jelenlegi színvonalon kiképzett szakmunkástanulók kínálatát a nélkül, hogy a vállalatok a bérek emelésére kényszerülnének. A tananyag mélyreható reformjához, valamint a tanári kar és a tanári tudás megújításához azonban hosszabb időre lesz szükség. Ha erre esetleg sor kerül is, egy hosszabb átmeneti időszakban a középfokú szakképzésben eltöltött idő rövidülni, az átlagos színvonal pedig romlani fog, különösen, ami az alkalmazkodóképességet megalapozó készségek fejlesztését illeti - mutat rá Köllő János.

Köllő János szerint a jelenlegi vállalati kereslet kielégítésének árát az érintetteknek és közvetve a társadalom egészének egy hosszabb-rövidebb időszakban romló elhelyezkedési esélyekkel, alacsonyabb bérekkel és az oktatásban felhalmozott tudás gyorsabb avulásával kell megfizetnie.

Forrás: portfolio