Fönntartható erdőgazdálkodás Francia-Guyanában

Francia-Guyana erdész szemmel

Francia-Guyana adminisztratív szempontból Franciaország egyik megyéje, ugyanolyan státussal, mint bármelyik más, az ország európai területén található megye, igaz, tengerentúli mivolta miatt számos sajátossággal is bír. Természetesen az Európai Unió része, de annak ultraperiferikus területének számít, mint az Azori-szigetek, Madeira, a Kanári-szigetek, vagy a Holland- és Francia-Antillák. Francia-Guyana majdnem magyarországnyi méretű, 83 ezer négyzetkilométeres területének kilenctizede trópusi erdő, aminek különlegessége, hogy döntő hányada gyakorlatilag természetes állapotú, úgynevezett primer erdő, aminek egy részén semmilyen fakitermelés nincs. A lakosság viszont egyelőre – legalábbis ekkora területre vetítve – nem jelentős, nem éri el a 300 ezret. Növekedési üteme viszont a természet védelme szempontjából túlságosan is gyors, évente 3% - 1999-ben a francia statisztikai hivatal (INSEE) népszámlálási adatai szerint még csak 157 ezren lakták. Az erdő szempontjából szerencsés, hogy népesség zöme a szűk parti sávban, ezen belül is néhány városban koncentrálódik, a belső területek szinte lakatlanok – és gyakorlatilag megközelíthetetlenek -, a néhány kisebb településre csak repülővel lehet eljutni. Alapvetően ekkora népességet a terület elméletileg – más kort és életformát föltételezve – el tudna tartani, hiszen a 4-11. században itt 100 és 400 ezer közötre becsült őslakos indián népesség élt, de egyenletes eloszlásban, ennek nyomai itt-ott még ma is föllelhetők.

A klíma trópusi, az éves csapadék Francia-Guyana keleti részén akár 3500 mm is lehet, míg a nyugati, Suriname-mal határos részén „csak” 2500 mm. A száraz évszak július végétől decemberig tart, ilyenkor 50-100 mm csapadékra lehet számítani havonta, egyébként 250-500 mm hullik egy-egy hónapban. A hőmérséklet viszonylag kiegyenlített, a minimumok 18°C alá szinte sosem mennek, a maximumok pedig csak a száraz évszakban haladják meg a 35°C-ot, az éves középhőmérséklet 25,5°C. Ilyen körülmények mellett nem csoda, hogy kalászos gabonát gyakorlatilag nem termesztenek, a kertészetben is a trópusi klímát kedvelő – vagy legalábbis elviselő – fajok a meghatározók. A mezőgazdasági művelésre alkalmas terület a francia mezőgazdasági minisztérium statisztikai szolgálatának (Agreste) adatai szerint 74.700 hektár, azaz a megye területének nem egészen egy (!) százaléka, és valójában ebből is 30 ezer hektár mezőgazdasági parcellákba beékelődő erdő, 13700 ha pedig állandó gyep. A megye erdősültsége 96%-os, még a lakott parti sáv is komolyan erdősültnek számít a maga 600 ezer hektárnyi erdőjével, az ettől befelé található erdő három nagy egységre osztható:

- a parthoz közelebbi, fönntartható erdőgazdálkodással kezelt terület, ami 2,4 millió hektár,

- ettől délre a csak környezetvédelmi beavatkozásokkal érintett terület (1,8 millió ha),

- valamint az Amazóniai Nemzeti Park, ez utóbbi 3,3 millió hektár.

Ezt a parti sávval együtt közel nyolc millió hektárnyi erdőt két szervezet gondozza: Francia Államerdészet (ONF) hatmilliót, a nemzeti park kétmilliót (azaz a nemzeti parki erdőkből is 1,3 millió ha-t az ONF kezel). Ilyen hatalmas erdőterületről a magyar erdőgazdálkodás számainak ismeretében bátran mondhatjuk, elhanyagolható mennyiségű faanyagot termelnek ki kereskedelmi céllal, csupán 80 ezer (!) köbméternyi fűrészipari rönköt évente, mintegy 2,4 millió hektárról, ennek nagyobb része (55 ezer m3) északkeletről, Régina és Saint-Georges környékéről származik. A szakemberek szerint ez a mennyiség apró lépésekben 160 ezer köbméterre növelhető, de semmiképpen sem akarnak Suriname útjára lépni.

A szomszédos országban ugyanis 30 éves vágásforduló mellett az elmúlt öt évben a korábbi 200 ezer m3/év mennyiségről 1 millió körméterre növelték a kitermelést, a kivágott fa elsősorban kínai exportra került. A francia CIRAD kutatói szerint legalább 65 éves vágásfordulót és tudományosan tervezett kitermelést kellene alkalmazniuk ahhoz, hogy fönntartható legyen az erdőgazdálkodásuk – Francia-Guyanában úgy gondolják, ha Suriname nem változtat a jelenlegi gyakorlaton, 15 év múlva nem lesz kitermelhető erdővagyona. Sajnos az illegális fakitermelés jelensége itt is ismert, sőt a határokon is átível: a francia-brazil határon Brazília felé tart a faanyag, mivel „kevésbé kockázatos” francia oldalon fát vágni, „odaát” a hatóságok nem olyan elnézők és hamarabb nyúlnak fegyverhez, mint a francia-guyanai oldalon. A másik oldalon viszont Suriname felől érkezik a fa, nappal legálisan, teherautóval és kompon a Maroni folyón át, éjszaka pedig illegálisan, úsztatva vagy pirogon áthajózva…

De mi történik a terepen?

Francia-Guyana 83 ezer négyzetkilométernyi területén egyértelműen az erdő a meghatározó, amiben nem csak egyszerűen a fa az érték, hanem az a hihetetlen biológiai sokféleség is, ami még az egyenlítői Afrika erdeit is fölülmúlja, nem is beszélve a kontinentális klímaöv erdei ökoszisztémáiról. Csak fafajokból mintegy 1600 van, ebből egy-egy hektáron 220-300 olyan, ami eléri a legalább 10 centiméteres törzsátmérőt (az Andok felé haladva ez a szám még nő is) – egész Franciaországban nincs összesen annyi fafaj (130), mint itt egy hektárnyi erdőben. A klímaváltozás azonban már itt is tetten érhető, hatásait a CIRAD kezelésében lévő Paracou kísérleti állomáson is mérik, ahol 1984 óta folynak különböző erdőökológiai és fakitermelési kísérletek. A változásokat 12 db 6,25 hektáros parcellákban vizsgálják, amikhez 7 db kontrollterület tartozik. A kontrollok érintetlenek, míg a többi parcellában eltérő mértékben elkezdték a fakitermelést szálaló üzemmódban, az örökerdőt fenntartva, mesterséges újítást nem alkalmazva. A legkisebb beavatkozásnál hektáronként 10 fát vágnak ki, a közepesnél már gyérítést is végeznek 32 (11+21) fával, míg a legerőteljesebbnél energetikai faanyagot is kitermelnek, 40 (10+11+19) fával. Fontos adalék, hogy Francia-Guyanában szinte kizárólag természetes fölújulásról beszélhetünk, míg Európában ezzel szemben a mesterséges fölújítás a jellemző, noha ahol lehetséges, ott is a természetes folyamatot (lenne) célszerű alkalmazni.

Erdőgazdálkodás – ahogy Francia-Guyanán ezt végzik

A gyakorló erdőgazdálkodók szerint a klímaváltozás már tetten érhető – ugyan a csapadék éves mennyisége még nem változott, az éven belüli eloszlása már igen, a száraz évszak pedig egyre hosszabb. A növények ezt még tolerálják, egyelőre komolyabb probléma itt még nincs. Nem úgy, mint az Amazóniai-medence középső részén, ahol a jelenség már sokkal inkább tetten érhető és egyre nagyobb az erdőtüzek kockázata.

Amikor erdőgazdálkodásról van szó, külön kell választani a mezőgazdasági művelés bővítése miatti erdőirtásokat, amik évente mintegy 2000 ha-t jelentenek – ám ebből csak 300 ha körüli területet vonnak valóban művelésbe, a többin valamilyen okból nem indul meg a művelés – ezek a parcellák idővel visszaerdősülnek, de rajtuk már csak kevésbé értékes szekunder erdő alakul ki. De miért is van erre a típusú irtásra szükség? A korábbi mezőgazdasági összeírások szerint 1989-ben még csak 4.463 gazdaság volt a megyében, 2010-ben már 5.985, ám a növekedés nem egyenletes – vannak területek, ahol inkább csökkent a gazdaságok száma, másutt nőtt. Ennek a növekedésnek területigénye is van, ezt pedig csak az erdő rovására lehet biztosítani.

Az igazi erdőgazdálkodás azonban teljesen más, leginkább a hazai gyakorlatban is alkalmazott szálaló vágáshoz hasonlít, csak éppen egészen mások a dimenziók. Hogy legyen viszonyítási alapunk, az egyik magyarországi állami erdőgazdálkodó cég 50 ezer hektárról évente 350 ezer köbméter fát termel ki, mégis fönntartható a gazdálkodás – igaz, nem természetes erdőállományokból -, miközben Francia-Guyanán 7,5 millió hektárról 80 ezer köbmétert vágnak ki. Ez nem is csoda, hiszen a legföljebb öt egyed hektáronként és minden hatvanöt évben körülbelül ennyit jelent – viszont ennyinek a hiánya gyakorlatilag észrevétlen marad és még a kitermeléssel járó károk (egy fa kidöntése általában három másikban is valamilyen mértékben kárt tesz) sem okoznak jóvátehetetlen következményeket.

A kitermelést számos előkészítő lépés előzi meg, ezek között talán a legelső a kiválasztott terület LIDAR-os fölmérése, ami numerikus lombkorona-modell alkalmazásával megmutatja az adott erdő vagy erdőrészlet potenciálját, a hasznosítható törzsmagasságot (ami akár 32-35 méter is lehet). Az önkormányzatokkal, állami hivatalokkal és civilszervezetekkel egyeztetve meghatározzák az egyes erdőszektorok hasznosítási irányát, ami lehet kifejezetten speciális is:

- a magas ökológiai értékük vagy a vízkészletek védelme érdekében megőrzendő területek,

- a faipar alapanyag-ellátásának biztosítására kijelölendő területek,

- a látogatók fogadására hivatott kulturális vagy természeti örökségi helyszínek, stb.

Ezt követi az úgynevezett „cselekvési terv” és az alkalmazásához szükséges eszközök meghatározása, ezen belül:

- a kitermelésre kijelölt parcellák megközelítésének kidolgozása;

- és a parcellaszintű készletfölmérés a kitermelés előtt.

Fontos a kiemelkedő értékkel bíró területek gazdálkodás alóli kivonása az erdőgazdálkodással érintett, állandóan erdővel borított területen, ez az összes 2,4 millió hektárból 900 ezret érint, amiből a természetvédelmi területek, biotópvédelmi határozat alá eső területek (APB), egyéb védett helyszínek együttesen 400 ezer hektárt tesznek ki.

A kitermelés során követik a FAO alacsony környezeti hatású kitermelésével kapcsolatos, 2004-ben megfogalmazott ajánlásait, ami azt jelenti, hogy az állományra és az erdei talajra gyakorolt minimális hatás érdekében nagyon alaposan megtervezett, gondosan végrehajtott és ellenőrzött kitermelési folyamatot valósítanak meg, ami alapvetően a kivágandó egyedek kiválasztásán alapul. A cél hármas:

- a biológiai sokféleség megőrzése,

- a szén-dioxid-megkötés és

- a faanyag-ellátás biztosítása, méghozzá egy 65 éves vágásfordulóval (ez 30 év a trópusi erdők esetében más országokban alkalmazott gyakorlatnál).

A kitermelés legföljebb 5 fa/ha, ami 25 m3/ha fűrészárunak felel meg – és természetesen csak kereskedelmi értékkel bíró fajokra fókuszálnak. Az alacsony környezeti hatást előíró követelmény-rendszer (EFI-kitermelési charta) alkalmazása a garancia arra, hogy fönntartható gazdasági föltételek mellett történt a kitermelés, amit a PEFC-tanúsítvány is igazol. A szakamberek célja továbbá, hogy hozzájáruljanak a gazdálkodás módszereinek javításához az Amazonas-medencében és általában a pán-trópusi övezet országaiban, ennek érdekében széles körű szakmai együttműködés épült ki, amiben partner többek között a CIRAD, az IRD, a CNRS, az INRA és a CTG.

A rendszer alapja a nagyon aprólékos területfölmérés, ahol először az erdőgazdálkodás szintjén az egyébként rendkívül változatos felszínű vidéken meghatározzák a kitermelésre alkalmas területeket, méghozzá a domborzathoz igazítva. Ezt követően a geomatematikai eszköztárat felhasználva (térinformatikai technológia gyakorlati alkalmazásával) megtervezik a föltáró utakat, integrálva a hasznosítható területekre, a domborzatra, a vízrajzra és a faanyag becsült mennyiségére vonatkozó adatokat és meghatározzák az egyes parcellák határait (légi LIDAR). Amikor ez elkészült, GPS-koordinátákkal azonosítanak minden olyan egyedet, ami a kitermelés szempontjából (faj, méret, hozzáférhetőség) szóba jöhet – ez a faleltár általában legföljebb 8-20 egyedet jelenthet hektáronként. Ezt a fölmérést rendszerint a Francia Államerdészet (ONF) munkatársai végzik el, majd átadják az adatokat a kitermeléssel megbízott vállalkozónak. Ő dönti el, hogy az aktuális piaci igények szempontjából mely egyedeket vágják majd ki – de legföljebb ötöt egy hektáron! Vágás előtt rendszerint minden egyedet megfúrnak, hogy ellenőrizzék a törzs belső állapotát, előfordul ugyanis, hogy szemmel nem látható belső hibái vannak, ami miatt a rönknek akár fele is használhatatlan lehet.

A faleltár ismeretében döntik el, hogy a légi LIDAR segítségével optimalizált fő útvonalakhoz milyen köteles kiközelítő nyomokat terveznek – ez egyszerre két célt is szolgál: a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentését és a kitermelés gazdaságosságának javítását. Ugyanis az olyan területen, ahol nem tarvágásban gondolkodunk és a lehető legkisebb környezeti károkozásra kell törekedni, rendkívül fontos a kitermelendő fáktól a rakodóig tartó útvonal, sőt az sem mindegy, a kiközelítés milyen formában történik. Erre fejlesztettek ki egy olyan berendezést, ami egy hatalmas markoló és egy horgászbot „kombinációjának” felel meg: a kidöntött törzseket akár 30-40 méteres távolságból, rugalmas kötéllel vontatják (közelítik) ki, ezzel kiváltva a vontató járművek okozta talajtaposást és megelőzve az ennek nyomán kialakuló eróziós károkat. A kivágásnál arra is figyelnek, hogy lehetőleg több fa lomkoronája ugyanarra a pontra zuhanjon, ezzel is mérsékelve a környező fákban okozott kárt – egy-egy fa kivágásakor ugyanis rendszerint több szomszédos fában is kisebb – vagy éppen nagyon komoly – kár keletkezhet. A faegyedek nyomonkövetése a kitermelés különböző fázisaiban folyamatosan biztosított, azaz a kivágás, a kiközelítés és a kihordás során egyaránt, amit a Francia Államerdészet (ONF) végez a faanyag-veszteség csökkentése – és természetesen az illegális vagy legalábbis téves vágások elkerülése érdekében.

A kitermelés egész évben folyamatos, ám a depókból a fűrészüzembe csak a száraz évszakban szállítanak. A fakitermelés során keletkező nyesedék és a fűrészüzemi földolgozás során keletkezett melléktermék hasznosítása egészen a közelmúltig alig volt megoldott, ám jelen pillanatban két jelentősebb biomassza-erőmű is épül (a tervek szerint 2020-ban kezdenek működni), ezek nem csak a mostani fűrészüzemi hulladék-mennyiséget veszik majd föl, de az erdőből kifejezetten erre a célra kitermelt anyagra is szükségük lesz. (Francia-Guyana elektromos áram-ellátását ugyanis teljes egészében a megyén belül kell megoldani, Brazíliából és Suriname-ból nincs mód áramimportra. A népesség és az ipar nincs akkora, hogy akár egy kisebb nukleáris reaktort is érdemes lenne fölépíteni, így maradnak a megújuló – víz, nap, biomassza – és az importált fosszilis energiahordozók, ám ez utóbbiakkal érthető módon nem kívánnak hosszú távon számolni.) A szakemberek abból indulnak ki, hogy egy-egy fa kitermelésekor több másik tönkremegy és a kivágott fa egy része is az erdőben marad, ami egy-egy hektáron körülbelül tíz tonna energetikai célra hasznosítható faanyagot jelent – ez körülbelül 3 tonna kőolaj-egyenérték tonnának felel meg. (Másként fogalmazva egy köbméternyi fűrészipari rönk kitermelése után három köbméternyi keményfa marad a területen – összesen 60-80 köbméter, aminek egy része hasznosítható.) Ezért Saint-Georges környékén megkezdtek az olyan – egyelőre kísérleti – kitermelési eljárást, ahol az energetikai célra hasznosítható faanyagot is kiközelítik és elszállítják az erdei rakodóig. Itt egyelőre még hosszabb ideig kell ezt a mennyiséget raktározni, mert a biomassza-erőművek átadása késik, de belátható időn belül megkezdik a működésüket. Ez Saint-Georges esetében különösen fontos, mivel a település és vonzáskörzete energetikai szempontból „sziget üzemmódban” van, mivel nem csatlakozik a megye parti sávjának elektromos hálózatához, az igények azonban itt is nőnek. Sőt, általában igaz, hogy Francia-Guyana energiaigényében jelentős növekedés tapasztalható, ennek kielégítésében jelentős szerepet szánnak általában a biomasszának, mivel ezt kiszámítható és bőségesen rendelkezésre álló alapanyag-forrásnak tartják. Ennek ellenére a mai napig nincs nagyméretű rönköket használni képes biomassza-erőmű, az egyetlen működő, a Voltalia Kourou melletti erőműve (1,7 MW) évente 30 000 tonna faanyagot éget el, amit a közeli fűrészüzem mellékterméke biztosít. Két projekt áll kivitelezés alatt, az egyik szintén a Voltalia beruházásában Cacao település mellett (várható üzembehelyezés: 2020), valamint a BIODIS által épített St. Georges mellett (2020). Tervezett alapanyag-ellátásuk forrásai:

-  mezőgazdasági célú erdőirtások,

- fenntartható erdőgazdálkodásból származó kitermelés,

- a közeli fűrésztelepek mellékterméke.

Az ipari rönk-kitermeléseknél egy bizonyos famennyiséget ezen fölül is kitermelnek energetikai céllal, valamint ezeken a területeken nem hagyják ott azt a faanyagot sem, ami az erdei utak kialakításakor vágnak ki. Ez utóbbi tevékenység olyan egyedeket takar, amiket kifejezetten azért vágnak ki – nagyjából egy-másfél méterrel a talajfelszín fölött -, hogy megakadályozható legyen a vontatott rönkök kártétele az utak nyomvonalán kívül eső területeken. Évente 35 km erdei út kialakításakor hozzávetőlegesen 25-30 ezer tonna fát kell kitermelni, összességében pedig 100 ezer tonnára becsülhető az az alapanyag-mennyiség, ami energetikai célra hasznosítható lenne. Az ilyen faanyag aprítás előtti átadási ára 35%-os víztartalom mellett 50-90 € a szállítási távolságtól függően és a kitermelt ipari rönkhöz kapcsolódó állandó költségek arányos átterhelése nélkül. Összehasonlításul: egy köbméternyi ipari rönk fűrészüzemi ára 100-150 €, míg első osztályú fűrészáruként a Francia-Guyanában őshonos angélique (Dicorynia guianensis) köbmétere 1000 €, a zöld ébené (Handroanthus serratifolius vagy Tabebuia serratifolia) 1500 €.

Minden kitermelt köbméter faanyag után a az ONF részére 25-30 € járulékot kell fizetni – a rendszer minden bizonnyal változni fog, mert még a hatvanas években alakították ki, azt viszont egyértelmű, hogy az ONF működése mostanra fönntarthatatlan lett. Az állam nem kívánja tovább olyan mértékű támogatásokkal fönntartani, ahogy eddig tette, és történik ez azzal együtt, hogy az elmúlt években nagyon jelentős létszámcsökkenés ment kényszerből végbe a szervezetnél – ami a likviditási problémákat ugyan nem oldotta meg, viszont komoly fönnakadásokat okoz a föladatok ellátásában.

Az energetikai célú fakitermelés az ipari rönkéhez képest nem jár semmilyen többlet-terheléssel az élővilágra, sőt, mivel a selejt fákat a mai napig lábon hagyták, fönnállt a populációk genetikai regressziójának kockázata, így bizonyos szempontból még hasznos is lehet az ilyen egyedek eltávolítása és energetikai hasznosítása. Nem utolsó sorban pedig a fűrészárunak nem használt, de megfelelő alakú fajok rönkjeinek gerendaként történő hasznosítása „ugródeszka” is lehet a fűrészáru „diverzifikálásában”. Ami viszont a klasszikus fűrészáru-előállítást illeti, francia-guyanai szakemberek szerint meg kell érteni, hogy a helyi fajokat nem lehet olyan szemlélettel – és gépekkel – földolgozni, mint pl. az európai fenyőket. Nagyon komoly lehetőségek vannak a faiparban, de ahhoz, hogy az érdeklődő külföldi partnerek – akár magyarok is – ne csalódjanak, ezt el kell fogadni.

A cikk megjelenését a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatása, valamint az Agrárminisztérium társfinanszírozása tette lehetővé.

Szívesen fogadjuk a téma – és akár az üzleti lehetőségek – iránt érdeklődő szakemberek megkeresését, igény esetén egy szakmai út megszervezését is elképzelhetőnek tartjuk.

Szerzők: Somogyi Norbert, Molnár Tamás, Borovics Attila

Forrás: A szerzők

Elérhetőség:

SOMOGYI, Norbert, PhD.

tudományos és technológiai attasé / conseiller scientifique

Magyarország Nagykövetsége / Ambassade de Hongrie

140, avenue Victor Hugo

75116 PARIS, France

E-mail: norbert.somogyi@mfa.gov.hu

Tél: +33 1 53 70 67 06

Portable: +33 6 49 00 87 91

Ő az október 7-diki hétre tervezi utazását Francia Guyanara.

Akik szeretnének vele tartani ezen igényüket jelezhetik a FAGOSZ titkárságának is, amely majd összeköti a feleket.