Vadhatásmonitoring-eljárások

Az erdei nagyvadállomány faállományra, illetve erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásainak monitorozási lehetőségeit a konferencián egy erdészeti kutató és egy vadbiológus járta körül. A két előadó sok tekintetben eltérő nézőpontból vizsgálta a témát, de a lényeget tekintve hasonló módszereket mutatott be. Mindkét előadás keretében több fontos felvetés elhangzott, amelyet az erdőgazdálkodás, illetve a vadgazdálkodás során hasznos figyelembe venni. Az előadások tartalmát az alábbiakban röviden összefoglaljuk.

Dr. Kovács Gyula, tudományos főmunkatárs (NAIK Erdészeti Tudományos Intézet): Nagyvad erdőre gyakorolt ökológiai hatásának monitoring rendszerű vizsgálati módszertanának lehetőségei

Az erdei nagyvad populációk természetes részét képezik az erdei ökoszisztémának, így annak elemeivel szoros kölcsönhatásban állnak. A vadállomány szempontjából meghatározóak az élőhely minőségi és mennyiségi paraméterei (vadeltartóképesség). A vadállomány erdőre gyakorolt hatásai pedig elsősorban akkor kerülnek a figyelmünk középpontjába, ha a nagyvadállomány létszáma, illetve az általa okozott vadhatás olyan mértékű, amely már veszélyezteti az erdő kedvező ökológiai állapotát, illetve a gazdálkodás anyagi értelemben vett eredményeit, azaz a vadhatás már vadkárként értelmezendő.

Nem is feltétlenül az a fő kérdés, hogy abszolút értelemben véve mekkora a vadlétszám, hanem annak a hatása lényeges. Ha veszélyezteti a gazdálkodást, akkor soknak mondható a kis egyedszám is, ha nem keletkezik számottevő kár, akkor a relatív nagy egyedszám is elviselhető.

Az erdőgazdálkodás szempontjából a legnagyobb jelentőségű vadkárformák az erdő természetes felújulását biztosító magtermés felevése, az erdősítésekben keletkező rágáskár, valamint a középkorú faállományok egyedeinek egészségi és műszaki károsodását eredményező kéreg hántáskár. A vadkárok megelőzése erdőművelési módszerekkel csak a vadlétszám egy határáig lehetséges. Már csak azért is, mert a szóba jövő természetközeli, illetve természetkímélő erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásának is az elsődleges feltétele az elviselhető mértékű vadhatás.

A vadhatások kérdésköre a természetvédelmi törekvések erősödésével egyre inkább túlnyúlik az erdőgazdálkodó és vadgazdálkodó kapcsolatán, hiszen a természetközeli erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása mára gyakorlatilag közérdekű elvárássá vált az erdőgazdálkodókkal szemben. Az erdők kedvező ökológiai és egészségi állapota, valamint eredményes felújíthatósága, illetve átalakíthatósága emellett a klímaváltozás kapcsán még inkább előtérbe kerül majd.

A vadállomány és környezete kölcsönhatásának az értékelése a vadállomány-gazdálkodás jelenlegi tervezése során a vadeltartó-képesség, valamint a vadlétszám becslésével és összevetésével történik. A gyakorlat ugyanakkor bebizonyította, hogy mindkét paraméter nagyon nehezen becsülhető, és komoly vitákat eredményez az érintettek között.

Több európai erdészeti kutatóhely arra az eredményre jutott, hogy a vadállomány kritikus létszámának a meghatározásában sokat segíthet a vadhatás mértékének közvetlen monitorozása. Az ajánlott eljárás lényege, hogy a megalapozott erdőművelési célt (pl. erdőfelújítási mód, tervezett fafajösszetétel), illetve az annak megvalósítása érdekében tett erdőgazdálkodói tevékenységeket is vizsgálva, meghatározzuk a vad hatását, valamint azt, hogy a tapasztalt vadhatás milyen mértékben akadályozza a kitűzött erdőművelési cél megvalósulását. Ha akadályozza, akkor a vadállomány apasztásának van helye, ha nem, akkor a vadállomány nagysága elfogadható.

A mesterséges felújítások esetében a vadhatás, illetve a vadkár meghatározásának és értékelésének módszertana viszonylag jól definiált. Természetes erdőfelújításoknál viszont az értékelés nehezebb, erre kétféle metodikai javaslat hangzott el:

-  a kerítéses (vadkizárásos) vizsgálat a természetes felújulási potenciál meghatározására, melynek során egy bekerített, illetve egy mellette lévő szabadon hagyott kontrollparcella újulatának összehasonlítása történik (pl. VÉV monitoring);

- a mintakörös felmérés pedig az elvárt újulat számát hasonlítja a tényleges ép és rágott egyedekhez képest magassági osztályonként.

A vadhatások monitorozásának egyedi vizsgálatokban valamint térségi, illetve országos tervezési és ellenőrzési eljárásokban is lehet helye.
Ilyen vizsgálat 2002 és 2008 között országos léptékben hazánkban is folyt, az Erdővédelmi Mérő- és Megfigyelő Rendszer (EMMRE) keretében, vadállomány okozta élőhely-változás monitoring (VÉV monitoring) néven, de források és kapacitások hiányában abbamaradt. Ezenkívül a vadkárigények érvényesítése céljából végzett vadkárfelmérés tekinthető még hasonló eljárásnak, de ezek csak egyedi vizsgálatok. A vadállomány tervezési és szabályozási folyamataiban ilyen eljárások alkalmazására eddig nem került sor. Az Agrárminisztérium és a NAIK ERTI a tavalyi módszertani kidolgozás után, 2020-ban indítja el a terepi erdei vadhatás vizsgálatait.

Dr. Katona Krisztián egyetemi docens, SZIE Természeti Erőforrások Megőrzése Intézet Vadbiológia Tanszék - Vadhatás-monitoring: jelzőrendszer a nagyvadállományok szabályozásához

A következő előadó ugyanezt a kérdéskört ökológiai értelemben szélesebb nézőpontból járta körbe. A nagyvadfajoknak az erdő faállományára, illetve az erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásait nem elsősorban egyszerű károsításként vizsgálta, hanem a vadhatás pozitív hatásairól is említést tett, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a negatív vadhatások felerősödése az erdő-, illetve mezőgazdálkodás intenzív módszereire is visszavezethető.

Az első fák mintegy 370 millió éve, az első patások pedig 55 millió éve jelentek meg a Földön, a közöttük fennálló kölcsönhatások, illetve azok egyensúlyi állapota így hosszú ideje formálódtak. Az elmúlt évszázadokban ugyanakkor az ember gazdasági tevékenységei jelentős hatással voltak a környezeti viszonyokra, illetve folyamatokra. A természetes élőhelyek megváltozása miatt jelentősen beszűkültek a patások életfeltételei, miközben az így elérzékenyedő területeken a nagyvadállomány létszáma ugrásszerűen megnövekedett. Mindemellett pedig a mező- és erdőgazdálkodás gazdasági értelemben vett eredményessége olyan mértékben előtérbe került, hogy a gazdálkodók toleranciaszintje a vadkár tekintetében minimálisra csökkent.

Az élőhely és vadhatás kapcsolatrendszerben nem a vadállomány létszáma, hanem az élőhely állapota az elsődleges. Egy természetes, vagy ahhoz közeli erdőben - többkorú, elegyes, változatos szerkezetű erdő - ugyanaz a vadállomány kevesebb kárt okoz, mint egy intenzíven kezelt erdőben. Az előbbiben ugyanis a vadállomány károsító hatása ellen védelmet nyújt a takarást biztosító cserjeszint és holtfa jelenléte, a változatos fafaj-összetétel kedvezőbb táplálékot kínál a vadállomány számára, az erdőborítás minimális bolygatása, a természetes lékdinamika működése pedig biztosítja megfelelő számú egészséges, jó kondíciójú csemete növekedését, illetve a keletkezett hiány gyors pótlását.

A negatív környezeti változásokhoz hasonlóan a helyzet megoldásának is kétirányúnak kell lennie. Nyilvánvaló, hogy a vadállomány összességében jelentős mértékű szabályozásra szorul. Ennek eredményessége a kedvezőtlen vadhatások csökkentésében azonban hosszútávon csak akkor tud majd kifejeződni, ha az erdők állapotát, illetve folyamatait is jobban közelítjük a természeteshez, elősegítve ezzel, hogy a növényevést és más természetes vadhatásokat újra jobban viseljék.

Az ajánlott vadhatás monitoring eljárás lényege tehát egyik oldalról az erdei célállapot konkrét mérőszámokkal történő meghatározása, másfelől a célállapotot még nem akadályozó vadhatások mértékének, gyakoriságának és mintázatának behatárolása. Ehhez a módszertant a SZIE Intézete kidolgozta, folyamatosan használja.

Forrás: NAK, írta: Szalai Károly