|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-04-30
Erdőgazdálkodás drónnal a Vértesben
A tervezett erdőfelújítások folyamatosan zajlanak, az egészségügyi veszélyhelyzetben sem álltak meg a munkák. Társaságunk a 2019-es őszi és 2020-as tavaszi erdősítési szezonban 60,5 hektár erdőtelepítést végzett, ahol mintegy 220 000 csemete került elültetésre.
Közvetlen célként az ország erdőterületének növelése és a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében. Hiszen jelenleg az erdőgazdálkodás az egyetlen hazai ágazat, amely szénelnyelő (vagyis a szénforgalma negatív, azaz több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát).
A magyar erdők évente 4-5 millió tonna CO2 egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8%-át ellensúlyozza. Folytatásként, az elkövetkezendő időszakban még további 40 hektár új erdő telepítését tervezzük, valamint a klímaváltozás okozta szélsőségek miatt kipusztult csemeték pótlása is része a tavaszi feladatoknak. Az erdőgazdálkodás mellett, a faállomány-kezelési tevékenységekben sincs szünet. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben még inkább arra kell törekedni (mind a szakmai, mind pedig a felhasznált technológiák terén), hogy a legkíméletesebb módon, a legjobb hatásfokkal és a személyi állomány egészségének megőrzésével történjenek a területen zajló munkák. Többek között a talajkímélő fakitermelési és közelítési technológiák alkalmazása elsődleges (harvester, forwarder), valamint a szakmai ellenőrzés kiterjed a faállomány-nevelési munkákra is. A társaság által megtermelt faanyag hozzájárul hazánk elektromos energia ellátásának, valamint a tatabányai távfűtési rendszer működésének biztosításához.
Külön említendő, hogy a Vértesi Erdő Zrt. a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt, a szakszemélyzet védelme érdekében már drónt is alkalmaz a mindennapos tevékenysége során. A technológia alkalmazásának rengeteg, az egészségügyin felüli pozitív oldala is van. Egyik nagy előnye a képekhez, videókhoz történő gyors hozzáférés, mely lehetővé teszi a különböző feladatok rugalmas és gyors megtervezését. Továbbá csendes és energiatakarékos elektromos motorjaik nem csak környezetbarátok, de a zajkibocsátást is minimálisra csökkentik, ami ebben a felhasználási környezetben különösen fontos. Segítségükkel költséghatékonyan nagyságrendekkel nagyobb terület mérhető fel, járható be virtuálisan. Forrás: Vértesi Erdő Zrt.
|
| |||||||
|