NAK: A fapiaci zavarok kezelésének lehetőségei az erdőgazdálkodásban

A hazai erdőkből kitermelt faanyag felhasználása, illetve értékesítése a trianoni határok meghúzása óta - a folyamatos keresleti piacnak köszönhetően - összességében jellemzően nem okozott gondot. Ugyan a kilencvenes években a faipar tulajdonosi átrendeződése, a kisebb faüzemek leállása, illetve a gázszolgáltatás vidéki elterjedésével párhuzamosan a tűzifakereslet visszaesése okoztak átmeneti zavarokat, de egyebek mellett az újabb hazai fafeldolgozó üzemek létesülése, az ipari fa exportlehetőségeinek bővülése, illetve a zöldenergia-program eredményeként az erőművek megnövekedett tűzifakereslete következtében normalizálódott, sőt a faárak növekedése következtében néhány éven belül még javult is a helyzet.

Jelentős változás, és újabb fapiaci zavarok az elmúlt két évben jelentkeztek. Az erőművek tűzifa-felhasználása csökkent, az enyhe telek miatt a lakosság is kevesebb tűzifát vásárolt, illetve az európai erdőpusztulások többlet fakínálata visszavetette a faipar magyarországi eredetű fakeresletét. Ez a hazai fakészletek megnövekedését, illetve a faárak csökkenését eredményezte.

Ilyen helyzetben érték az ágazatot a koronavírus-járvány miatti, a fakitermelési szezon utolsó harmadát már jelentősen érintő globális veszélyhelyzeti intézkedések, amelyek következtében az erdőgazdálkodók számára elérhető hazai és uniós fapiacok egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag összeomlottak, és a visszarendeződés folyamatát jelenleg senki nem látja előre.

Minderről az elmúlt két hónapban már többször írtunk. Egyelőre nem tudunk beszámolni ugyanakkor arról, hogy az ágazat a felmerült kihívásokra bármilyen választ talált volna. Központi intézkedésként eddig az alábbiak merültek fel, illetve valósultak meg:

- az Agrárminisztérium megjelentetett egy sajtóközleményt a korai tűzifa-vásárlás előnyeiről, amit több online hírfórum átvett, és hasonló cikk a májusi NAK lapban is megjelent,

- a NÉBIH útjára indította a tisztességes piaci magatartást célzó, és várhatóan hatékony tűzifa hirdetést, illetve keresést biztosító online alkalmazást "Tűzifát okosan" néven, ami az erdőgazdálkodók piaci pozícióit hosszabb távon erősítheti,

- az Agrárminisztérium a szakmai szervezetek kezdeményezésére értesüléseink szerint kezdeményezi a 2020. évi Szociális Tűzifa Program korábbi elindítását, illetve kiszélesítését, ami elsősorban a nagyobb erdőgazdálkodók értékesítési gondjait enyhítené,

- a szakmai szervezetek kezdeményezték a tűzifa ÁFA-kulcsának csökkentését, illetve lenullázását, de ennek a hosszú távú pozitív hatása kérdéses, illetve a kormányzati fogadtatása is meglehetősen bizonytalan.

A felsorolt lépésektől jelentős változások tehát nem várhatóak, illetve azok kivétel nélkül csak a tűzifapiac tavaszi-nyári élénkítését célozzák.

Átfogó változást, illetve az ágazat válságállóságának tartós növelését csak átgondolt, nagyobb léptékű termelés- és piacszervezési intézkedésekkel lehet elérni. A feladat ránk vár. Az előremutató javaslatokra a kormány most nyitott, de a rendelkezésre álló forrásokra érthető módon sok ágazat pályázik.

Az elmúlt napokban sorra jelennek meg a hírek arról, hogy az agrárágazatokban a hasonló piaci zavarokat az unió, illetve a tagállamok különböző intervenciós intézkedésekkel - most például a marhahús, a birkahús a kecskehús, a sajt magántárolásának támogatásával, valamint a tejpor és a vaj állami felvásárlásával - kezelik. Elsősorban annak érdekében, hogy az ágazatokban jelentkező kínálati többletet levezessék, a jelentősebb áringadozásoknak elejét vegyék, illetve a termelők átmeneti finanszírozási gondjait enyhítsék.

Az ilyen tartalmú hírt általában elengedi a füle mellett az, akit közvetlenül nem érint. Most azonban a kiútkereső figyelmével azonnal feltűnhet az analógia, hogy más agrárágazatok is kerültek/kerülhetnek olyan helyzetbe, mint most az erdészet, viszont ezek az ágazatok már kerestek és találtak is megoldásokat a problémáik kezelésére. Talán nem haszontalan ezeket az intézkedéseket közelebbről megvizsgálni, és ha lehetséges, akkor azok analógiájára saját intézkedési lehetőségeket kimunkálni.

A híreknek jobban utánajárva kiderült, hogy az ilyen típusú piaci intervenciós intézkedéseknek mind az uniós, mind az uniós csatlakozást megelőző hazai mezőgazdasági gyakorlatban komoly hagyományai vannak. A jelenleg érvényes szabályozást a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet tartalmazza. A rendelet ide vonatkozó főbb eszközei, illetve céljai a következők:

- piactámogatási eszközök (például állami intervenció vagy magántárolás), rendkívüli intézkedések alkalmazása és az egyedi ágazatok (különösen a gyümölcs-, zöldség- és borágazatok) támogatása révén biztonsági háló létrehozása a mezőgazdasági piacok számára, valamint

- a  termelői szervezetek és szakmaközi szervezetek révén a termelők élelmiszerláncon belüli pozíciójának a megerősítését szolgáló együttműködések  ösztönzése.

A termelői együttműködések kérdéskörét - bár az is izgalmas és ígéretes az erdészeti ágazat vonatkozásában is - most nem tárgyaljuk, az külön értekezést érdemel.

A rendelet másik célkitűzéséhez kapcsolódó intézkedések a gyakorlatban azt jelentik, hogy ha egy mezőgazdasági termékből átmeneti túlkínálat van, akkor az unió, illetve a tagállam

- a termék átmeneti tárolásának (pl. gabonasilókban, hűtőkamrákban), valamint hosszabb ideig eltartható termékké való feldolgozásának (pl. tejből tejpor vagy sajt készítése és eltárolása) az anyagi ösztönzésével,

- szélsőséges helyzetben pedig a termékmennyiség egy hányadának átmeneti állami felvásárlásával, vagy

- egyéb rendkívüli intézkedésekkel

igyekszik kezelni az átmeneti vagy tartós kínálati többletet, amivel mérsékelhető az áringadozás, a betárolt termékek pedig egy későbbi időpontban, fokozatosan kerülnek a piacra, ezáltal enyhíthetőek a piaci zavarok.

Az olvasásban eddig eljutva szerintem nincs az az erdész, akiben most ne fogalmazódna meg a kérdés, hogy ha az unió vagy az állam egy sor agrárágazat termelőit segíti ilyen piac- illetve gazdálkodóvédelmi intézkedésekkel, akkor az ugyancsak jelentős közérdekű tevékenységet végző erdőgazdálkodókat hasonló bajban hasonló intézkedésekkel miért nem segíti? Lehet, hogy csupán azért, mert még nem kértük?

Az erdei fatermékek esetében ugyan a piaci kereslet változásaihoz a fakitermelések volumenének alakításával általában igazodni lehet, hiszen a legolcsóbb és legbiztosabb átmeneti faanyag-tárolási mód az, ha a fát feleslegesen nem vágjuk ki. Ez azonban sok esetben nem ilyen egyszerű kérdés. A nagyobb erdőgazdálkodók a fakitermeléseiket a kiegyensúlyozott gazdálkodás érdekében évenkénti egyenletes ütemekben tervezik meg, valamint hajtják végre, és a kapacitásaikat, illetve kiadásaikat is ezzel összhangban tervezik meg. A fakitermelések tervezett végrehajtásakor pedig sokszor még nem láthatóak a piaci nehézségek, így azokra csak jelentős fáziskéséssel tudnak reagálni. Továbbá ha a piaci zavarok csak egy vagy néhány faanyag-választékot érintenek, az erdőgazdálkodók akkor is kerülhetnek nehéz helyzetbe, hiszen az egyes faválasztékokat jellemzően csak együtt lehet illetve érdemes termelni.

Az erdőgazdálkodók kezében korábban volt egy másik eszköz is, amivel a piac bizonytalanságait kezelni tudták, mégpedig a faipari - elsősorban az elsődleges faipari - kapacitásaik tudatos kiépítése és fenntartása. Erre alapozva rugalmasabban lehetett megszervezni a fakitermeléseket, illetve csökkenthető volt a fa alapanyag piaci viszonyainak a változásihoz való igazodás reakcióideje. Az elmúlt húsz évben azonban az alapanyagpiac említett konjunktúrája eredményeképpen egyszerűbb volt ezeket a faipari kapacitásokat privatizálni vagy leépíteni, mint fenntartani, így ez a termelésszervezési eszköz már a nagyobb múltra visszatekintő erdőgazdálkodók közül sem áll mindenkinek a szükséges volumenben a rendelkezésére. A magán-erdőgazdálkodók körében pedig a faipari termelési kapacitások még csak nagyon szórványosan alakultak ki, illetve a jelenlegi üzemnagyságok mellett ilyen beruházásokra legfeljebb célzott termelői összefogás mellett lenne reális lehetőség.

Az agráriumban alkalmazott állami piacbefolyásoló eszközök példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a piaci viszonyok változásaihoz való rugalmasabb igazodás céljából nem kell feltétlenül visszatérnünk a korábbi nagy, integrált erdőgazdálkodási és fafeldolgozó szervezeti modellhez. Viszont az alternatív megoldásokhoz szükség van némi központi - állami, kamarai, szakmai szervezeti és/vagy termelői együttműködési - szerepvállalásra.

A megtermelt, de kereslet hiányában az erdő szélén romló faanyag felhasználásának, illetve piacra jutásának értékvesztés nélküli késleltetésére bizonyára minden faválaszték esetében lenne lehetőség. Például

- a már említett korai lakossági tűzifavásárlás érdemi anyagi ösztönzésével (pl. kamatmentes hitellel),

- átmeneti tárolókapacitások létrehozásának, illetve

- a betárolás költségeinek kompenzálásával, szükség esetén

- a jobban tárolható közbenső- vagy végtermék előállításának átmeneti megfinanszírozásával.

A lehetőségek tárházát a szakmai szervezetek, erdészeti és faipari kutató műhelyek a gyakorló cégekkel konzultálva bizonyára rövid idő alatt teljessé tudnák tenni, az állami intervenciós intézkedéseket pedig ezek alapján az Agrárminisztérium szakértői ugyancsak hamar ki tudnák munkálni.

Akadályként persze felmerülhet, hogy a fapiaci intervenciós intézkedések jelenleg az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) nem finanszírozhatóak, és ilyen célra a hazai költségvetésben sincs elkülönítve forrás. Ez igaz lehet, de a problémák és a lehetőségek felvetése nélkül bizonyára az agrárium más ágazataiban sem állnának rendelkezésre ilyen lehetőségek.

Érdemes továbbá azt is tekintetbe venni, hogy a mezőgazdasági termékpiaci intervenciós intézkedésekkel érinthető termékkör is alkalmanként vagy véglegesen bővül, illetve bővíthető - például kecske- és birkahús magántárolásának támogatása - a felmerülő új szükségletek szerint. Egy újabb médiahír szerint pedig már arra is van hazai példa - lásd a halászati ágazatban a napokban indított állami halfelvásárlást -, hogy egy fontossá váló termékpiaci intézkedést uniós forrás hiányában a hazai költségvetésből is lehet finanszírozni.

Írta: Szalai Károly / NAK

(Borovka Zsuzsanna /NAK/, Pető Krisztina /NAK/ és Mőcsényi Miklós /FATÁJ/ tanácsainak felhasználásával)

Forrás: NAK 2020-05-15