Városi fák élettana - Budapest főtájépítészének írása

Könyves Kálmán rajza az építés közbeni veszélyeket mutatja be. Lukács Zoltán: Útmutató a fák védelméről építési területen c. 2019-ben megjelent munkájából való.

Rengeteg városi legendával élünk együtt, ezek úgy terjednek, mint a pestis, ezért talán nem árt más, a fákat ugyanúgy érintő ügyekben is kicsit tisztábban látni szélesebb körben is. Ezzel a poszttal most az a szándékom, hogy városi burkolt környezetben élő fák és a "térkő mém" jelenség köré szőtt összesküvés-elméleteknek alapjait értelmezzem át. Ha csak néhányan komplexebben látják majd ezek után ezt a kérdést, már megérte, szóval a hosszú bevezető után vágjunk bele.

A belvárosban rendszeresített öntöttvas favermeket talán mindenki maga elé tudja képzelni. Ezek alig 1 m2 alapterületűek, rendszerint körbe vannak aszfaltozva és mégis évtizedek óta állnak benne fák, úgy, hogy azok nem száradtak ki. Hogy lehet ez? Az új fáinkat persze sokkal jobb lenne nagyobb fahelyre beültetni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a felszín alatti burkolt területen gyökércellás megoldással biztosítani nekik a gyökereik gyors és nagy területű növekedését, de a már nagyra nőtt fának nem lesz nagyon nagy baja a törzs közeli burkolatoktól (hacsak nem nyiszáljuk el sikeresen szegélyépítéssel a támasztó gyökereit). A burkolatoknak annál inkább: az okos fa szétnyomja a bután közelébe merészkedő burkolatot, szegélyelemet. Greenpower.

Egy ekkora fa ugyanis már régen nem a törzse körüli helyről szívja fel a vizet, sőt, kifejezetten káros a törzse tövét öntözni, mert kirohadhat a gyökérnyak és a már teljesen elfásodott támasztó gyökerei is. Persze minden fa fajtára jellemző gyökéralakkal bír, de nem tévedünk túl nagyot, ha lemérjük a törzsátmérőt, megszorozzuk nyolccal, tízzel, tizenkettővel, majd ezt az értéket mérjük le a törzstől és ezzel rajzolunk egy kört a fa köré. De van egyszerűbb módszer is. Nézzünk fel a lombkoronára. Képzeletben vetítsük le a korona szélét a földre. Az az úgynevezett csurgó. Az eső ott csurog le végig a lombon, s csöppen le a földre. A természet ezt is csodálatosan kitalálta. Ha megtaláljuk ezt a kört magunknak, akkor meg fogunk döbbenni. Mert bizony ott van az a bizonyos felszívási zóna, ott tud felvenni a gyökérzet érdemben vizet, ott kell lennie valahol a mélyben azoknak a hajszálgyökereknek, amelyek éltetik a fát. Rendszerint az aszfalt alatt. Ami vízzáró.

Ha például a járda nem aszfaltozott, hanem Uram bocsá' a rettegett térkővel (!!!), a kikiáltott ősellenséggel van burkolva (ami alatt nincs cement kötésű réteg - ezt szinte minden tervező, kivitelező automatikusan aláteszi - mert egyszerűbb, mert nem érti a lényegét, mert az alépítményt, azaz a zúzott követ, normálisan teherbíróra tömöríteni nem tudja/akarja) akkor a homokfugákon keresztül a felszíni csapadék is tudná a fát öntözni. De az ekkora fák a városban már rég nem a felszínről kapnak vizet. Hanem a talajvízből. Jó esetben. Vagy a vízvezetékekre lecsapódó párából, szivárgásokból. Vagy a rosszul szigetelt csatornából. Ha nem így lenne, már rég nem élnének.

Szóval a kifejlett városi fák nem azért mennek leginkább tönkre, mert szomjan halnak a burkolattól. Ez is rövidíti az életüket, fiatal korban pedig lassítja a növekedésüket, de mivel az emberek a városban rengeteg mindent akarnak csinálni, amihez burkolat kell, ez nem kiküszöbölhető probléma. Van viszont olyan is.

A fák törzsét a városban egy csomó mechanikai sérülés éri. A melléjük épített kiülő terasz. A lánccal a törzsre kötözött bicikli. Az odadobált, ezerféle mérget tartalmazó cigicsikk. A kutyapisi mérhető mennyisége. A konyhasóval sózás. A damilos fűnyírás kéreggyűrűzése. A gyökérnyakra parkoló autók. A fatörzsre rányitott ajtók. Az építkezők, szállítók fatörzset megsértő nemtörődömsége. A fatörzsre valamit rögzítők és a szivecskéket a fába karcolgatók népes közönsége. A szegélyépítők, közműfektetők gyökérhentelései.

A fa törzse a fa leginkább sérülékeny része. Ez a fa achilles pontja. Az egyetlen vékony védelmi réteg a fatörzsön a kéregháncs. Az alatt húzódnak a szállítószövetek. Beljebb már semmi élő nincs, az elfásodott sejteknek kizárólag statikai szerepe van, azok már nem alkotnak élő szövetet. Ha valamilyen sérülés megszakítja a lombkorona és a gyökérzet közt az anyagcserét, a gyökér nem tud a lombnak vizet szállítani, a lomb nem tud a gyökérnek tápanyagot, akkor vége. Vége van 20-30-40-100 évnyi küszködésnek akár egyetlen rossz mozdulat miatt. Ha a törzs egyetlen vízszintes keresztmetszeten 30%-nál nagyobb mértékben sérül, akkor vége van a dalnak. A gyökérzetnél 50%-nál van a végzetes pont. Az lombot alkotó ágaknál 80% felett visszafordíthatatlan. Szóval vigyázzuk együtt jobban a fatörzsekre. Sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint gondolnánk.

Forrás: Bardóczi Sándor - Budapest főtájépítésze