Hosszú-távú erdei legeltetés gyakorlata a legeltető emberek szemszögéből

A szerzők: Varga Anna, László Demeter László, Ulicsni Viktor, Öllerer Kinga, Biró Marianna, Babai Dániel és Molnár Zsolt.

2020. szeptemberében jelent meg az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársainak (Varga és mtsai.) a Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine című angol nyelvű nemzetközi tudományos szaklapban a magyarországi pásztorok és gazdálkodók erdei legeltetéshez kötődő helyi és hagyományos tudását bemutató szakcikke, melynek címe: Prohibited, but still present: local and traditional knowledge about the practice and impact of forest grazing by domestic livestock in Hungary (Korlátozták, de mégis létezik: helyi és hagyományos tudás az erdei legeltetés magyarországi gyakorlatáról és hatásáról). (A teljes, eredeti cikk, angolul a fenti kapcsolóval letölthető.)

Az alábbiakban ennek a cikknek a fő üzeneteit olvashatják.

Az erdei legeltetés a múltban széles körben gyakorolt erdei haszonvétel volt, melyről jelenleg az erdőgazdálkodók többségének a károkozások, a csemeték elpusztítása jut eszébe. Az elmúlt évek nemzetközileg is egyre terjedő agrár-erdészeti innovációs célkitűzéseinek, illetve gazdálkodói igények hatására a 2017-ben történt erdőtörvény-módosítás lehetővé teszi az erdei legeltetést meghatározott erdőtípusokban és feltételek mellett (pl. legeltetést felügyelő ember jelenléte). (További részletek: Erdészeti Lapok, 2018. május, Varga-Molnár-Szentpéteri.)

Fotó: Makai Mihály

A szóbeli emlékezet általunk végzett kutatása rávilágított arra, hogy az erdei élőhelyeken való legeltetés gyakorlata az 1961-ben bevezetett teljes tiltás után csak fokozatosan csökkent, és végül nem szűnt meg teljes egészében. Ennek egyik oka, hogy a helyi tsz-tulajdonú erdőkben sok helyen továbbra is lehetőséget adtak a legeltetésre, másfelől főként a 2000-es évek tájékán sok olyan spontán erdőterület jött létre, leginkább a fás legelők felhagyásával, ahol a gazdálkodók lényegében erdei legeltetést folytattak erdővel borított, de legelő művelési ágban levő területeken. Ezeknek a lehetőségeknek is köszönhetően a haszonvételhez kapcsolódó helyi és hagyományos ökológiai tudás nem tűnt el, de részletes tudás birtokában már csak kevesen vannak az országban. Kutatásunk célja az volt, hogy megismerjük és összefoglaljuk a korábban, vagy még ma is az erdőn legeltető emberek ilyen jellegű, legeltetés gyakorlatára vonatkozó helyi és hagyományos tudását, ezzel is hozzájárulva az erdei legeltetés minél szakszerűbb, az erdő- és legelőgazdálkodás szempontjait is figyelembevevő folytatásához, fennmaradásához, illetve a természetvédelmi igényeknek is megfelelő alkalmazásához.

Fotó: Ulicsni Viktor

A fenti célok megvalósítása érdekében az elmúlt években 58 pásztorral és gazdálkodóval beszélgettünk arról, hogy milyen emlékeik, tapasztalataik, megfigyeléseik, illetve javaslataik vannak a hosszú-távú és fenntartható erdei legeltetés megvalósítására vonatkozóan. A hosszú-távon fenntartható erdei legeltetés egyet jelent az odafigyelő pásztoroló legeltetéssel, melybe beletartozik a termőtalajban, illetve faállományban tett károkozások elkerülése, illetve minimalizálása. Ennek egyik alapját képezi a pásztor olyan jellegű tudása, ami a legeltetés növényzetre tett hatására vonatkozik, és amelyet tanulmányunkban részletesen bemutatunk.

A legeltetés legjellemzőbb hatása a magyarországi és nemzetközi tapasztalatok alapján az erdők elfüvesedése, a fűfélék elszaporodása, azaz legeltetés szempontjából a gyepszint "megszelídülése" - a pásztorok szóhasználatával élve. Hasonló hatás figyelhető meg a rendszeresen legeltetett fátlan területeken is. A faállományra tett közvetlen hatás szinte minimális, elsősorban a lombleveleket fogyasztják a jószágok friss vagy akár lehullott állapotukban is. A legeltetés cserjeszintre tett hatásában a juh és szarvasmarha méretéből, illetve táplálkozásából adódó különbségek miatt is eltérés lehet. A nem megfelelően végzett legeltetés valóban okozhat károkat a fiatal ültetvényekben, míg az odafigyelő legeltetés előnyére válhat a csemetéknek, ugyanis így megtörténik a sorok gyomoktól való megtisztítása, így a gyomirtószerek és gépek használatának csökkentése vagy elkerülése.

Az odafigyelő erdei legeltetés során a gazdálkodói tapasztalatok alapján a legeltetést végző személynek az alábbi szempontokat érdemes és szükséges figyelembe vennie:

1. rendelkezzen alapos tudással a terület környezeti adottságairól;

2. ne töltsön sok időt egy helyben, változtassa rendszeresen a delelőhelyet;

3. lassan, de folyamatosan mozgassa a jószágokat;

4. csengőt, kolompot az erdőállománytól függően érdemes használni, hogy a jószágok ne széledjenek szét;

5. a pásztorkutyákat is érdemes hozzászoktatni az erdőhöz, hogy ne mozgassák túl gyorsan és fölöslegesen az állatokat a fák között;

6. akkor legeltetessen az erdőben, ha elegendő mennyiségű a legeltethető növényzet, a túllegeltetés elkerülésére figyeljen oda, és

7. rendszeresen egyeztessen a területen dolgozó más szakemberekkel, erdészekkel, vadászokkal, természetvédelmi őrökkel is.

Összefoglalva elmondható, hogy az erdei legeltetés hatása a környezeti adottságokon túl a jószág típusától, az állomány nagyságától, a legeltetést felügyelő és végző személytől is jelentős mértékben függ.

Az erdei legeltetés nemcsak kiegészítő takarmány-forrásként tud szolgálni, hanem számos más természetvédelmi és társadalmi-gazdasági relevanciája is van:

- jelentősen hozzájárulhat a biodiverzitás megőrzéséhez,

- az özönfajok visszaszorításához,

- hullámtéren az árvízvédelemhez,

- az erdei tüzek kockázatának csökkentéséhez és

- akár az erdőgazdálkodásban (ültetvények ápolásában) is hasznosítható.

Köszönjük mindazon pásztornak, gazdálkodónak, erdőgazdálkodónak, aki megosztotta tapasztalatát és tudását kutatást során! Kiemelten köszönjük Dávid Lászlónak, Földi Gyulának, Mozsgai Józsefnek, Sáfián Lászlónénak, Sáfián Lászlónak, Samu Zoltán Tamásnak, Béres Sándornak, Susannah McCandlessnek, Konkoly Józsefnénak, Konkoly Józsefnek, Németh Antalnak, Paládi Vincének Varga Antalnak, Molnár Józsefnek, Bende Istvánnak, Tinya Flórának, Bödő Károlynak, Gál Istvánnak, Tózer Ferencnek, Koloszár Tivadarnak, Kucskár Mihálynak, Nagy Tibornak és a Rachel Carson Center for Environment and Society, LMU Munich-nek!