Tengerparti fenyő-erdők Franciaországban

Az erdőgazdálkodók bíznak a jövőben, az ipar ebben partner, a kutatások azonban, okulva a keserű tapasztalatokból, úgy irányt vettek, hogy egy hasonló katasztrófát a jövőben mindenképpen el lehessen kerülni.

Franciaország délnyugati részén, Nouvelle Aquitaine régióban találjuk Európa legnagyobb, gyakorlatilag egybefüggő monokultúrás, telepített erdejét – az egymillió hektáron szinte kizárólag Pinus pinaster, azaz tengerparti fenyő található. A faj Délnyugat-Franciaországban őshonos, eredeti élőhelye a Bayonne fölötti partszakasz dűnés vidéke, itt alkotott egybefüggő erdőket, és innen kiindulva kezdődött el a telepítése, nagyjából az Atlanti-óceán, az Adour és a Garonne által határolt „háromszögben” (Landes de Gascogne) – a munka III. Napóleon alatt vett komoly lendületet, ennek során hatalmas mocsaras területeket is betelepítettek vele azzal a céllal, hogy azokat kiszárítsák és művelésre alkalmassá tegyék.

A területen 2009 januárjában tomboló Klaus mérsékelt övi ciklon 200 ezer hektárnyi erdőt döntött ki, majd az ezt követő két évben gradáló szúbogarak miatt további 30 ezer hektár pusztult el. A Klaus elvonulása után hatalmas munka kezdődött, a kármentés nyomán több millió köbméter fát tároltak be kifejezetten erre létesített telepekre, ahol szórófejekkel éveken keresztül folyamatosan öntözték azt, hogy a romlásnak elejét vegyék.

Az erdőgazdálkodók helyzete kilátástalannak tűnt, mert ekkorra már begyűrűzött a spanyol ingatlanpiaci krach, az épületfára nem volt kereslet, a papíripar pedig ilyen mennyiségben nem tudott fát fölvenni.

A faanyag egy része rendkívül nyomott áron Kínában talált vevőre, de a pesszimizmus ellenére megkezdődött az újratelepítés, amit az elmúlt tíz évben gyakorlatilag minden parcellán elvégeztek, néhány száz hektár kivételével újra tengerparti fenyővel. A betárolt készleteket értékesítették vagy földolgozták, szerencsére a faipar is partner volt abban, hogy a magánerdőgazdák folytassák ezt a tevékenységet. A piacra zúduló hatalmas mennyiségű faanyag miatt az ár 30 €/m3-re esett, az állam ezt éveken keresztül kiegészítette, de 2015 végén még így is csak 33-42 €/m3 volt. Nagyjából 2018-tól azonban már nem fölöslegről, hanem fahiányról lehet beszélni, az ár ennek következtében emelkedni kezdett, 2020 végén már 55-60 €/m3 között jár, ami mindenképpen biztató.

A kutatás igyekszik választ adni, arra, mi okozhatott ilyen mértékű károkat, így mélyreható vizsgálatok kezdődtek magával a fajjal, az alkalmazott agrotechnikával, valamit a potenciális telepíthető más fajokkal is. Tény, hogy a nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet, az INRA (ma INRAE) már a hatvanas évek óta foglalkozik a fajjal, de korábban ez elsősorban (termelői nyomásra) a vágásforduló csökkentésére és a hektáronkénti hozam növelésére, valamint az iparnak minél jobban megfelelő törzsformára való szelekcióra fókuszált. Fél évszázad alatt háromszorosára nőtt az éves növekmény, míg a hatvanas években ez 4,8m3/ha/év volt, 2015-re már elérték a 15 m3/ha/évet, a törzsformában pedig 40%-os javulást értek el. Az agrotechnikában a foszfortrágyázás alapelem lett, telepítéskor és három-négy évvel ezt követően kiadva, amire azért is szükség van, mert a nagyon savanyú, gyenge tápértékű. laza homok magas alumínium-tartalma a természetesen jelenlévő foszfor fölvételét akadályozza. Vizsgálatok folytak a gyomflóra visszaszorítására is, ugyanis Landes homoktalaján a gyom olyan mértékű konkurenciát jelent a csemetéknek, amik évekkel visszavetik a növekedésüket. A Klaus után azonban a fajtanemesítés új irányokat vett, és noha már három bejelentett tengerparti fenyő-fajta is van a piacon, a szelekció a biotikus és abiotikus stresszfaktorokkal szembeni rezisztencia erősítése felé fordult. Tény, hogy a korábbi 60 éves vágásforduló mostanra 35-40 évre rövidült, a Klaus óta azonban kiemelt figyelmet kap a gyökérzet, ami a ciklon alatt a „gyönge láncszemnek” bizonyult, a fák jelentős részét ugyanis a szélvihar nem eltörte, hanem tövestől fordította ki. Ez alapvetően nem meglepetés annyiból, hogy a Landes síkságáét átszelő kevés folyó völgyét, valamint a dűnéket leszámítva, ahol a talajvíz a domborzati okok miatt lényegesen mélyebben van és a gyökerek kénytelenek a víz után mélyre hatolni, a magas talajvíz miatt a gyökérzet a talajnak csupán a legfölső rétegében fejlődik, így sokkal kevésbé tudja rögzítő funkcióját betölteni. Nem véletlen tehát, hogy a sík területekkel ellentétben a folyóvölgyek mentén és a dűnéken gyakorlatilag nem tett kárt a Klaus. A sík területeken további problémát okoz, hogy 30-50 cm mélységben kavicsos ágy, a száraz területeken pedig ennél valamivel mélyebben, de akár speciális, kifejezetten Landes-ra és Gascogne-ra jellemző homokkő (alios) réteg is kialakulhat. A kifejezetten rossz vízgazdálkodást tetézi, hogy a területre a nagyon nagy napi hőingadozás is jellemző, hajnapban akár nulla fok közelébe is csökkenhet a hőmérséklet, míg napközben negyven fokra is fölmehet.

A kamara szakmai részvételével jelenleg több agrotechnikai és genetikai kísérlet is folyik, az előbbi kategóriába a telepítést megelőző talajművelési, valamint tápanyag-gazdálkodási és gyomosodás-vizsgálatok tartoznak. A tapasztalatok alapján szakítani kell azzal a korábbi gyakorlattal, ami talajművelés nélkül vagy sekély felszíni szántás után telepített, szükség van a mélylazítós előkészítésre annak érdekében, hogy a csemeték minél nagyobb eséllyel és gyorsabban kezdjenek fejlődni. Ugyan a legtöbb talajtípuson még kevesebb éves csapadék mellett is hasznos a nem túlzó gyomborítás, annak ellenére, hogy Landes-ban egyes részeken (a megye déli részén) évente akár 1000-1400 mm is esik, a szinte struktúra és szervesanyag-tartalom nélküli homokon a növények növekedését elsősorban a vízért való kompetíció határozza meg. Ezért nagyon fontos a fiatal fenyőállományokban a gyomborítás visszaszorítása, hogy a csemeték minél több vízhez jussanak a talaj legfölső részében, ahol a gyökereik fejlődnek. Az agrotechnikai kísérletekben a tengerparti fenyő mellett atlaszcédrust is telepítettek, ahogy megjelent – szigorúan kísérleti jelleggel, mivel az erdőtörvény a régióban nem engedélyezi a telepítését – az eukaliptusz is, ebből néhány száz (legföljebb 500) hektárt telepítettek. Sor került egy arborétum telepítésére is azzal a céllal, hogy a tengerparti fenyőt esetleg potenciálisan fölváltani képes más fajokat beazonosítsanak, de gyakorlatilag nincs érdemi alternatíva, különösen nem a lombos fajok körében. Beállítottak fajon belüli származási kísérletet is, a helyben őshonos genotípus P. pinaster ssp. pinaster mellett a Korzikán honos populációt, illetve a kettő intraspecifikus hibridjét is vizsgálják.

Az újratelepítés a terület 98%-án mesterséges, csupán 2%-ra tehető a természetes fölújulás, ilyenre több helyen is lehet példát találni a régióban, elsősorban ott, ahol a Klaus a vágásérettséghez közelítő állományokban (nedvesebb területeken 300 fa/ha, szárazabb részeken 250 fa/ha) meghagyott annyi fát, ami ezt a rákövetkező években ezt lehetővé tette. A természetes fölújulás ellen hat, hogy ennél a fajnál a legolcsóbb a tarvágás utáni, csemetekerti anyaggal történő újratelepítés, ami a telepítés utáni első beművelés költségeivel együtt legföljebb 1000 €/ha, ami többek között annak köszönhető, hogy rendkívül jól szervezett az ágazat, professzionális a gépmunka-vállalkozók és a faiskolások köre egyaránt.

Az utóbbi években egy korábban soha nem tapasztalt problémával találkoznak az erdőgazdálkodók, mégpedig a nagyobb városok – elsősorban Bayonne, Dax, Arcachon – vonzáskörzetére jellemző urbanizáció és az ott lakást vásárló / házat építő „igazi városlakók” miatt (ezek számát a koronavírus-járvány miatt végleg a vidékre költözés mellett döntők csak növelik). Ők ugyanis semmit sem tudnak a tengerparti fenyő évszázadok alatt kialakult termelési technológiájáról – aminek szerves része a tarvágás – és az ehhez kapcsolódó ökológiai előnyökről, így az erdőgazdálkodóknak komoly pedagógiai erőfeszítést kell tenniük, hogy mindezt megértessék velük. Landes vidékén ugyanis a szinte csak tengerparti fenyő alkotta erdő gyakorlatilag az elmúlt 100-150 évben jelent meg és vált szinte egybefüggő növénytakaróvá, ezt megelőzően a száraz sztyeppékre jellemző ökoszisztéma volt a jellemző. Az ezt alkotó természetes flóra- és faunaelemek csak azért tudtak a mai napig a területen megmaradni, mert a rendszeres és nagy területeket érintő tarvágásoknak köszönhetően a sztyepp valamilyen formában ma is megtalálható.

Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni a klímaváltozás következményeiről is. Már látható, hogy az éves csapadék eloszlása egyre szélsőségesebb lesz, 2016-ban és 2020-ban olyan forró és aszályos volt a nyár, ami a fiatal fák között észlelhető pusztulást okozott – miközben a csapadék összes mennyisége egy éven belül még nagyjából változatlan. A klíma változása azonban a modellek szerint tény, 50-100 év múlva arra fog hasonlítani, ami most Lisszabon környékére jellemző. Ez azzal is járhat, hogy a most még csak sporadikusan megjelenő paratölgy néhány évtized múlva akár komolyabb állományokat is alkothat, a jelenleg csak „folklór” jelleggel űzött paratölgykéreg-hántás (ahogy a fenyőgyanta-gyűjtés) érdemi gazdasági tevékenységgé is válhat, hiszen a klíma akkorra ideális lesz a fajnak.

írta s fotózta: Somogyi Norbert - Magyarország Nagykövetsége, Párizs

Kapcsolódó FATÁJ cikk:

Erdőgazdálkodás, erdők és viharok - 5 hónappal Klaus után (2009-07-15)

Erdőgazdálkodás Franciaországban (2013-01-28)

Fakereskedelem Franciaországban, fűrészüzemi tapasztalatok Felső-Normandiában (2013-01-28)

Faipar, erdészet, klíma ÉK-Franciaországban (2019-02-25)

Faipari-mérnök képzés Franciaországban (2009-05-11)