Barangoló: Tóth Lajos, a vérbeli erdész

Tóth Lajos mindig nagy vonzalmat érzett az erdő, a vadászat iránt. Ezt a vonzalmat minden bizonnyal az őseitől örökölte. Testvérbátyja, Tóth Károly szintén erdész volt. A sorkatonai szolgálat után megnősült, családot alapított, építkezésbe fogott, és akkoriban ezt nem tudta összeegyeztetni az erdészeti munkával.

Elmondása szerint 1970-ben nagybátya segítségével (Orosz Pál, aki ez idő tájt a Bustyaházai Erdészet főgondnoka volt) felvették az említett erdészet viski kirendeltségére. Éveken keresztül dolgozott mint erdész, és közben magánúton 1977-ben elvégezte a sztarazsineci (Csernovic megye) erdészeti alapszintű mesteriskolát. Így lett erdőmester.

2001-ben nyugdíjba vonulhatott volna, de mivel nagyon jó szakember volt -, amiből manapság egyre kevesebb van -, nem hagyta abba munkáját, még tíz évet ráhúzott.

70 éves korában ment nyugdíjba. Munkahelyet sosem változtatott. Lajos bácsinak két leánygyermeke van. Az idősebbik 1995-től a Huszti Erdészet viski kirendeltségén dolgozik, mint könyvelő. Legidősebb unokája szintén nagyapja nyomdokain jár.

Manapság is sokszor találkozom Lajos bácsival. A minap egy kávé mellett megkérdeztem tőle, hogy érzi magát nyugdíjasként. Mosolyogva felelte: "A hivatásom volt az életem, most is ez, és ez is marad. Minden reggel, mikor fölkelek, úgy érzem, hív az erdő, hív a kötelesség. A kertemből látni ama területet, ahol 41 éven át dolgoztam, és ahova még most is visszahúz a lelkem."

Hogy áll a vadászattal - kérdeztem érdeklődve, hisz valaha sokat vadásztunk együtt.

- Egy vérbeli vadász sosem hagyja abba, csak a szervezete nem engedelmeskedik, a lábai (vadászbetegség) nem bírják a járást - jött tőle a válasz.

Lajos bácsi éltes kora ellenére igen jó kondiban van, csak mi, akik ismerjük, tudjuk hány éves.

Mindezeket azért írtam le, mert ezek a régi erdészemberek méltatlanul el vannak feledve. Pedig jó néhány száz, Lajos bácsihoz hasonló volt erdész lehet még megyénkben, akiknek a véleményük, tudásuk, mind a mai napig felhasználható lehetne. Ezek az emberek úgy gondozták a rájuk bízott területet, hogy öröm volt nézni.

Persze nem az én tisztem megítélni mindent, de emlékezni róluk mindannyiunk feladata!

szerző: Stók Lajos, Forrás: KISZó - Kárpáti Igaz Szó