FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Címkék böngészése

HNPI

5 bejegyzés
Tovább

Megújul az Ohati-erdő

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a múlt héten több osztály dolgozóinak aktív közreműködésével, közösen végzett tevékenység során kezdte meg azoknak a lékeknek a kocsányos tölgy csemetékkel történő felújítását, amelyek az erdő szerkezet átalakításában játszanak majd jelentős szerepet. A korábbi évtizedek üzemszerű erdőgazdálkodását a természetvédelmi célokhoz igazítva igyekszik a természetvédelem a fafaj- és a korösszetétel változtatásával, a ligetes szerkezet kialakításával, az idegenhonos növényfajok háttérbe szorításával minél inkább a helyben jellemző, természetes erdőképhez hasonlító erdő felújulásában segítő kezet nyújtani. A sziki tölgyesből származó makk szaporító anyagból a csemetét Igazgatóságunk kollégái a Tiszakürti Arborétumban állították elő, így bízunk benne, hogy a növények genomikai karaktere az adott élőhely-típushoz alkalmazkodott. Az elegyfásítás a lékekben már korábban megtörtént, a tölgy pótlása és következetes ápolása pedig most kezdődött. A földlabdás növények beültetése a kedvező májusi időjárási feltételek mellett adott. Bízunk benne, hogy a június is legalább olyan csapadékos lesz, mint a május, így a növények az új helyükön már ebben a vegetációs periódusban megerősödhetnek.
Exit mobile version