FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújul az Ohati-erdő

A Hortobágyi Nemzeti Park egyik féltett kincse az Ohati-erdő. Ez a maradvány sziki tölgyes egyike azon kevés – világszerte talán tíznél kevesebb – ilyen erdőtársulásnak, ahol az erdőssztyepp jelleg szikes talajadottságok hatásának kitéve van jelen. Ez természetesen jelentős hatást gyakorol az élővilágra.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a múlt héten több osztály dolgozóinak aktív közreműködésével, közösen végzett tevékenység során kezdte meg azoknak a lékeknek a kocsányos tölgy csemetékkel történő felújítását, amelyek az erdő szerkezet átalakításában játszanak majd jelentős szerepet. A korábbi évtizedek üzemszerű erdőgazdálkodását a természetvédelmi célokhoz igazítva igyekszik a természetvédelem a fafaj- és a korösszetétel változtatásával, a ligetes szerkezet kialakításával, az idegenhonos növényfajok háttérbe szorításával minél inkább a helyben jellemző, természetes erdőképhez hasonlító erdő felújulásában segítő kezet nyújtani.

A sziki tölgyesből származó makk szaporító anyagból a csemetét Igazgatóságunk kollégái a Tiszakürti Arborétumban állították elő, így bízunk benne, hogy a növények genomikai karaktere az adott élőhely-típushoz alkalmazkodott. Az elegyfásítás a lékekben már korábban megtörtént, a tölgy pótlása és következetes ápolása pedig most kezdődött. A földlabdás növények beültetése a kedvező májusi időjárási feltételek mellett adott.

Bízunk benne, hogy a június is legalább olyan csapadékos lesz, mint a május, így a növények az új helyükön már ebben a vegetációs periódusban megerősödhetnek.

Forrás: HNPI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Baktalórántházi erdő - természeti büszkeségünk

Következő cikk

Digitális folyamatmenedzsment a bútoriparban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version