FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az AM a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek. Ezek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen, s június 15-től július 31-ig jelentkezhetnek az érintettek.

A településfásítási programot Nagy István agrárminiszter ma, Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében jelentette be.

A miniszter hangsúlyozta, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésének támogatására, amelyben a kormány és a szaktárca is partner, és megjegyezte, hogy a fásítással, de akár már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatnak a települések az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez. A fával borított területek növelése mellett pedig az is fontos, hogy a fák elültetése és gondozása erősítse a helyi közösségeket – jegyezte meg Nagy István.

Fotó: MTI

Kertészek dolgoznak a településfásítási programhoz előkészített konténeres facsemetékkel a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében, Kecskeméten 2020. június 2-án.

A programba, amelynek célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása,  június 15-től július 31-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézmények, valamint a civil szervezetek.

Fotó: Fekete István

A részletek az orszagfasitas.hu oldalon találhatók, a 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja a beérkezés sorrendjében, a készlet erejéig. A fák kiszállítását ősszel és tavasszal végzik, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik és bonyolítják le. Településenként minimum 10, maximum 30 fa igényelhető, “így legalább 400, legfeljebb 1200 település zöldítéséhez járulunk hozzá a programmal” – közölte Nagy István.

Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója elmondta: az igénylők 19 fajból választhatnak, a helyben jellemző termőhelyi adottságoknak megfelelően. Hozzátette:  a fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek, és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre szállítás költségét is.

Forrás: AM Sajtó, MTI (Újvári Sándor), Nagy István FB oldala
Fotó: MTI, Fekete István és MM

Kapcsolódó:

Az orszagfasitas.hu helyen található a hogyan is ültessünk leírás a településfásítás programhoz, íme:

Belterületen ajánlott földlabdás, több évig nevelt sorfákat és suhángokat ültetni. A gyökérzet és a körülötte lévő földlabda számára megfelelő gödröt kell ásni, és az alábbiak szerint elültetni a fát:

– a gödör legyen minden irányban legalább 10 centiméterrel nagyobb, mint a gyökér kiterjedése

– a fa gyökérnyaka legyen pár centivel a talaj felszíne fölött, amikor majd a gödörbe állítjuk

– az ültető gödröt az ültetés előtt alaposan öntözzük be

– célszerű a gödör aljára komposztréteget, vagy érett istállótrágyát tenni úgy, hogy a gyökérrel közvetlenül ne érintkezzen

– a sérült, törött, elhalt gyökérrészeket távolítsuk el

– a földet egyenletesen, minden oldalról szórjuk a gyökérre, miközben a fát az egyik kezünkkel egyenesen tartjuk

– 10-15 centiméternyi földréteg visszaszórása után óvatosan tömörítsük a talajt, majd öntözzük meg (iszapolás)

– az ültetést követően alakítsunk ki egy mélyedést a növény köré, amely később megtartja az öntözővizet

– takarómulccsal fedjük le az fa közvetlen környékét

– rögzítsük a fát egy vagy több karóhoz, egy legalább egy centiméter széles kötözővel

Mikor ültessünk?

Az ideális faültetési időszak, amikor a talaj még megművelhető, a fák pedig nyugalomban vannak. Az őszi lombhullás végétől a komoly fagyok beálltáig (október végétől december elejéig), illetve a tavaszi fagyok elmúltával a rügyfakadás kezdetéig tartó időszakra (március-április) érdemes tervezni.

A fákhoz az igénylési útmutató is az orszagfasitas.hu helyen található meg.

Ez az oldal hosszabb, érdemes alaposan végigolvasni. Itt csak két elem:

Az igények beérkezésének időrendjében bírálják el a jelentkezéseket, és a készlet erejéig osztják szét a 12 ezer fát. Az igénylés során látható a még rendelkezésre álló készlet.

A települések: Minden 10 ezer főnél kisebb magyarországi település részt vehet a programban. A KSH 2019. január 1-i adatai alapján összeállított listában ellenőrizheti, hogy az Ön települése jogosult-e.


A 19 választható fafaj bemutató mintái a védőhálóval, takarómulccsal és a gratisz madárodúval / Fotó: Tóth János

Előző cikk

Finn államerdészeti vélemény az EU Biodiverzitás Stratégiáról

Következő cikk

Egyre eredményesebb a Nébih EUTR csapata



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések