FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdeink szerepe egyre nagyobb

Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja – ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank – zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén.

Hozzátette, a tervek szerint az erdősítési programokkal az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra növelik, amihez 250 000 hektár területet kell újra erdőművelés alá vonni.

Nagy István kiemelte, az agrártárca több programot is hirdetett az elmúlt években, 2020-ban az Országfásítási program részeként elindították a településfásítási programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése, környezeti állapotának javítása. Az idén március elején megkezdődhetett a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként az önkormányzatok a helyi állami erdőgazdaságok erdész szakembereinek közreműködésével 19 megyében, 364 településen 10 000 fát ültetnek el.

Fotós: M. Schmidt János

Az elmúlt két és fél évben az országfásítási program meghirdetése óta a vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 000 hektárt, amely minden korábbi időszaknál nagyobb érdeklődést jelez a magyar gazdák részéről, fejtette ki a miniszter.

Nagy István rámutatott arra, ahhoz, hogy valóban zöld bolygót hagyjunk magunk után, méhekre is szükség van. A növényfajok több mint 80 százalékának termése és az európai élelmiszer-gyártás volumenének háromnegyede függ a beporzástól. Magyarországon a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót. A döntéshozók, a méhészek és az erdészek együttműködését példázza a méhlegelő-erdő gondolata, ezért is jelentős a Magyar Bankszövetség tagjainak felajánlása, hogy Aranykaptár méhlegelő-erdőt telepítenek a Gyulaj Zrt. erdészeti tevékenységének támogatásával – mondta az agrárminiszter.

Gőbölös Péter, Gyulaj Zrt vezérigazgatója, Fotós: M. Schmidt János

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, a magyar kormány az elmúlt 12 évben tudatosan választotta meg az energiamixét. Az atom- és a napenergia fontos elem a villamosenergia-termelésben. Magyarország csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, és ebben az erdőtelepítésnek komoly szerepe van. Kiemelte, az erdőtelepítés generációkat érintő tett, a Jótett bank – zöld szív program pedig a bankok társadalom felelősségvállalását mutatja. Az államtitkár szerint a vadászati világkiállítás kapcsán is nyilvánvalóvá vált, hogy a természet szeretete mindenkiben jelen van, ennek felszínre hozása feladatot jelent.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a bankszektor társadalmi felelősségvállalása egyre inkább növekszik. Az erdőtelepítés az összefogásról szól, a közös célban egyaránt magára talál az állam, a bankszektor, a túrázó, az erdei iskola diákja, az erdész, a vadász és a méhész is.

A Magyar Bankszövetség közleménye szerint a hazai bankok saját projektjei mellett a bankszövetség a bankszektorral 2021 végén indította el a Jótett bank – zöld szív programot. A magyar bankszektor által Magyarországon ültetett fák darabszáma meghaladja a 160 000 csemetét, amelyből 120 000 fa a Zöld szív programhoz kapcsolódóan került a földbe 22 támogató pénzügyi intézmény szerepvállalásával 17 helyszínen.

Fotós: M. Schmidt János

A rendezvényen elismerő okleveleket adtak át a Jótett bank – zöld szív program kiemelt támogatóinak.


**** A Bankszövetség sajtóközleménye – 2022-03-22 *****

ZÖLD SZÍVvel és a méhek szorgalmával a zöldebb jövőért

A fenntartható jövő érdekében minden banki dolgozó nevében 3 fát, összesen 120 ezer facsemetét, ültetett el a magyar bankszektor a Bankszövetség kezdeményezésére. Dr. Nagy István agrárminiszter személyesen üdvözölte a JÓTETT Bank – ZÖLD SZÍV Programot, és elismerő okleveleket adott át a kiemelt támogatóknak.

Napjainkban a bankszektor fontos közvetítő, finanszírozó szerepet valósít meg a fenntartható gazdaság növekedésének elősegítésében. A zöldprojektekhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre bocsátása, a környezet- és társadalomtudatos banki szolgáltatások elősegítik az élhető jövő megtervezését és megvalósítását. A hazai bankok saját projektjei mellett a Bankszövetség a bankszektorral 2021 végén elindította a JÓTETT Bank ZÖLD SZÍV programot. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az emberi és természeti értékekre, és odafigyeléssel alakítsa a közös, élhető jövőt a pénzügyi szektor együttműködésével. A kezdeményezéssel szeretnénk túlmutatni a bankszektor alaptevékenységén, és más ágazatok számára is mintaértékű fenntarthatósági érzékenyítési, figyelemfelhívó projektet teremteni.

A magyar bankszektor által Magyarországon ültetett fák darabszáma  meghaladja a 160 ezer csemetét, amelyből 120 ezer fa a ZÖLD SZÍV programhoz kapcsolódóan kerül a földbe. 22 támogató pénzügyi intézmény szerepvállalásával 17 különböző helyszínen zajlik aktuálisan faültetés, amely gyakorlatilag országos lefedettséget eredményez.

„Örömmel vettem részt a Magyar Bankszövetség, a bankszektor és a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jelképes közös faültetésén. Nagyon fontos számomra ez a mai nap, hiszen ismét megtapasztalhattam, hogy egyre inkább társadalmasodik, kiszélesedik a faültetések szerepe. A beporzók jelentőségét felismerve, a fenti szervezetek közös munkájuk révén Mucsi község határában biztosítják a házi méh és számos más rovarfaj tápanyagszükségletét. A Bankszövetség Zöld Szív programja a jövőnk szolgálata is egyben, hiszen gyermekeink és az ő gyermekeik jövőjét formálja. 2021. novemberétől idén márciusig a Szövetség további 22 tagintézménye több mint 120.000 ezer fa ültetését is vállalta. Köszönjük!”- mondta el Dr. Nagy István agrárminiszter a program budapesti faültetésén.

A ZÖLD SZÍV közös program egyik jelentős közös erdőtelepítési projektje a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt-vel együtt megvalósított új erdő a Tolna megyei Mucsi község határában. A közel 4 hektáros, akácos méhlegelő-erdő az Aranykaptár nevet kapta a bankszakma Aranykaptár Díja után.

Az erdőtelepítés sokrétű társadalmi üzenettel bír. Egyrészt azt mutatja, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek a legnehezebbet célozzák, a társadalmi tudat fejlesztését. Másrészt egy ilyen erdőtelepítés az összefogásról is szól, hiszen a közös célban egymásra talál az állam, a bankszektor, a túrázó, az erdei iskola kisdiákja, az erdész, a vadász és a méhész is. – emelte ki Dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

A fenntarthatósági célokhoz való elkötelezett banki hozzájárulás elismerésére Dr. Nagy István miniszter és a Magyar Bankszövetség ZÖLD SZÍV emblémákat adott át 8 sokat tevő hitelintézet vezetőjének.

A JÓTETT Bank ZÖLD SZÍV embléma megjeleníti, hogy az adott pénzügyi intézmény tevékenysége során szem előtt tartja a társadalom zöld jövőjét, és elkötelezett támogatója, kezdeményezője az erdőmentő, fatelepítő és egyéb környezettudatos programoknak.

A Magyar Bankszövetség a ZÖLD SZÍV eseményhetét, a faültetés, erőtelepítés, környezettudatos programok szervezése mellett a kormányzati és piaci szereplőket megszólaltató szakmai eszmecserék, webinárium szervezése egészíti ki. A bankszektor közösségi média aktivitással is igyekszik felhívni ügyfelei figyelmét a környezetvédelem fontosságára, környezeti értékeinkre.  A közösségi média „zöld staféta” kampánya, és a Zöld SZÍV embléma bevezetése mind részei a koncepciónak, a cél, hogy a zöld gondolat az eseményhét rendezvényein túlmutatva, mindennapjaink része legyen.

forrás: MTI, Bankszövetség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tavaszi nagytakarítás!

Következő cikk

Erdészeti innovációs díj



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…