FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hazai rönkfogyasztás – FAGOSZ felmérés – előzetes

képünk illusztráció

187 fafeldolgozó üzem válasza alapján a magyarországi rönkfeldolgozás 2019-ben 1.031 e m3 volt, ami 2020-ban várhatóan 958 e m3-t tesz majd ki és 2021-re 1.074 e m3 rönk igénnyel lehet számolni. Most a felmérés előzetes eredményét tesszük közzé.

A cégbírósági nyilvántartások alapján jelenleg több mint 10500 működő cég adatai között szerepel olyan tevékenység, amely fűrészárugyártásra utal. A KSH adatbázisa szerint 2019-ben 837 regisztrált vállalkozás volt a TEÁOR08: 161= Fűrészárugyártás tevékenységre szűrve. Ugyanakkor a korábbi felmérések, Fatudakozó rendszerünk és ismereteink szerint nem nagyon lehet 200-nál több azon cégek száma, melyek a hazai rönkfogyasztás 90-95%-át kiteszik. Mégis valamivel több mint 300 helyre küldtük kérdőívünket, hiszen az élet, a cégek tevékenysége folyamatosan változik. A primer adatgyűjtéshez a FATÁJ felületén is közölt, alábbi levelet küldtük 2020. július elején, s kértünk választ július végére.


Pár nappal ezelőtt a FAGOSZ elnökségi ülésén részt vett az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. A megbeszélésen közös gondolkodás indult a hazai faipar, fűrészipar fejlesztéséről, annak lehetséges irányairól, koncentrációjáról, finanszírozási lehetőségeiről. Ehhez elsőként a lehető legpontosabb képet kell kapnunk a rönkfeldolgozó-kapacitások pillanatnyi állapotáról, hogy a hazai faipar, rönk feldolgozók érdekeit jobban figyelembe lehessen venni.

Készítettünk már fűrészipari felmérést 1998-ról és 1999-ről, majd a 2005-2008. időszakról, legutóbb 2014-2016-ról, melyeket a résztvevők minden alkalommal nagyon hasznosnak tartottak. A fenti alapgondolatok és a felsorolt tapasztalatok alapján a 2019. tényre, 2020. várhatóra, 2021. igényre és a kapacitásra szeretnénk most újabb felmérést készíteni. Reményeink szerint ennek eredményével kiértékelésével hozzájárulhatunk a hazai rönk feldolgozók jobb alapanyag ellátásához, stabilabb piaci jelenlétéhez, egyben e pici – de számunkra nagyon fontos szegmens jobb megismeréséhez.

A felmérésben a rönk, kivágás és egyéb fűrészipari alapanyag felhasználókat szólítjuk meg, tehát furnérhámozót, rétegeltlemez gyártót, fűrészüzemet, raklapot és ládát gyártót. Így e felmérésben rönk alatt a furnérrönköt, fűrészrönköt, kivágást, egyéb fűrészipari alapanyagot értjük.

A Fatudakozó www.fatudakozo.hu rendszerünkben szereplő sok ezer cég közül 300 céget választottunk ki, amelyeknek e kérdést és kérdőívet küldjük. Előzetes becslésünk és a korábbi felmérések tapasztalata alapján e kör a hazai rönk feldolgozás mintegy 90%-át képviseli. Reméljük, hogy mindenki válaszol egyszerű táblázatunkra, melynek feldolgozási eredményét amint lehet közzétesszük. A faipar a hatóságok közt az ITM-hez tartozik, az erdőgazdálkodás, és az állami erdőgazdaságok pedig az AM-hez. Mindkét féllel könnyebben tudunk a rönkfeldolgozók érdekében eredményesen tárgyalni a rönkfeldolgozás, igények és kapacitás megfelelő ismeretében.


A kérdőív pdf változata itt / xls verziója pedig itt érhető el.

Nos, eddig 187 üzemtől kaptunk választ, ami nagyon jó eredmény. Érzésem szerint e kör a hazai rönk feldolgozás 90-95%-át teheti ki. Itt üzem alatt telephelyet értek, tehát van néhány olyan cég, melynek több üzeme is van. Ennek alapján az előzetes eredmény az alábbi:

Ebben valamennyi import is van, de most annak mennyiségére, arányára nem kérdeztünk. Minél egyszerűbb kérdőívre törekedtünk. A fenti mennyiségek évek közötti változásai és éven belül fafajonkénti arányai ezt mutatják:

A hazai rönkfeldolgozáson belül tehát kerekítve 34% a keménylombos, 46% a lágylombos és 20% a fenyő. A keménylombos értéke nyilván nagyobb, mint a lágyé, de ha munkahely lehetőségeket nézzük, figyelemre méltó a hazai rönkfeldolgozásban a nyár fafaj szerepe. Különösen érdekes ez, ha előre tekintünk a várhatóan tovább szaporodó (fás szárú) ipari ültetvényekre.

2019-ről 2020-ra a nemzetközi járványügyi problémák miatt kicsivel több mint 7%-nyi mennyiségi csökkenést prognosztizálnak a feldolgozók.

2021-re összességében azt remélik, hogy a vírus-időszak előtti mértékre fognak tudni visszaállni.

A műszaki kapacitások országos szinten mutatnak még tartalékot, ugyanakkor a vállalkozások jelentős része számolt be a munkavállalókkal kapcsolatos nehézségekről.

Most ennél mélyebben nem is mennék bele az adatok elemzésébe. Arra számítunk, hogy 15-30 üzemtől kaphatunk még választ, ami alapján ennél bővebb elemzést készíthetünk.

Felsoroljuk azon cégeket, melyektől már kaptunk információkat. Nekik ezúton is köszönjük az adatközlést!

Tőlük is és mindenki mástól azt kérjük, ha ismernek olan rönkfogyasztót, amely nincs ezen a listán, jelezzék nekünk és/vagy biztassák az adott vállalkozás vezetőjét, hogy csatlakozzanak ők is a fűrészipari helyzetképünk összeállításához!

5-ÖS HÁRS Faipari Bt. / A.B.HOLZ Faipari Kft. / AGRO-HOLZ Faipari Kft. / AKÁC Fafeldolgozó Kft. / AKÁC-Centrum Kft. / APRÓFA Kft. / AR-FA PALLETS Kft. / ARBOR 95 Faipari Kft. / Árva József Kft. / AZZURRO-HATVAN Kft / BAKONYERDŐ Zrt. / BAKTAHOLZ Kft. / BALÁZS-FA 2001. Kft. / BEK-HOLZ Kft. / Béltek-Tüzép Kft. / Bencsok és Tsai Faipari Bt. / Benott Floors Kft / Benter-07 Kft. / BERTAFA Faipari Kft. / Bige Holding Holz Kft. / BIGIMP Kft. / Bodó János / BOGWOOD Faipari Kft. / BOPAÁR Kft. / Budai Attila / Buzási Faipari Kft. / CAMBIUM 98 Kft. / CDC Kft. / Cecconwood Kft. / CSEKE és CSEKE Fafeldolgozó Kft. / DEDA Kft / DERULA kft. / Di-Zil Kft. / DIÓFA Kft. / DOKA Kft. / Domokos Mihály Gábor / Ducsi és Társai Kft. / Dunaker Kft. / EDUKO-2000 Kft / EMERIK-FA Kft / ER-FA Kft. / ERDÉRT-TUZSÉR Zrt. / EURÓFA Kft. / EuropeMatch / EXTRA Faipari Kft. / FA-CO 2053 Kft. / FA-GYULA Kft. / FA-milia Kft. / FA-RG Fafeldolgozó Kft. / FÁBIÁN-SAJÓVÖLGY Kft. / FABRIKA + 2000 Kft. / FAGUS 2002 Faipari Bt. / FAGUS Fafeldolgozó Bt. / FAGUSS Kft. / FAGYÖNGY Fafeldolgozó Bt. / Famíves 2000 Faipari Kft. / FANYARKA 2005. Kft. / FARKAS-FA Faipari Kft. / FATE Faipari Termékgyártó Kft. / FAUNUS Fa Kft. / FEFA Kft. / FO-FA Faipari Kft. / FOTFA Kft. / Földeáki Asztalos és Faipari Kft. / G.M.SZ. Kambium Kft. / Gáspár-Wood Kft. / Gemenci Erdő Zrt. / GEMINI Kft. / GFH Faipari, Kft. / GOLDEN PALLET Kft. / Gyetvai Pack Kft / GYÖNGYFA-HOLZ Kft. / HA-KÖ-FA Kft. / Hamuháza Kft / Hársfiúk Kft. / Ho-Mé Fa Rönkfeldolgozó Kft. / HOLITEX Faipari Kft. / HOLZ Fafeldolgozó Bt. / HOLZ-FA Faipari Kft. / HONOREX Faipari, Kft. / Hoppál Fafeldolgozó Kft. / Izsáki Erdészeti Kft / JÁKÓFA Kft./ JUHÁSZ és TÁRSA Kft. / Juhos és Juhos Kft. / JUSKUFA / K-B Faipari Kft. / KARDEX Kft. / KEFAG Zrt. / KÉLON Faipari Bt. / Kerekegyházi Fanyűvő Kft. / Keserű és Fia Faipari Kft / Kiczkó és Társa Fafeldolgozó Kft. / Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. / Kliebert Gusztáv / KÓSFA Fafeldolgozó Bt. / KOZÁK-FA Kft. / Kromer-Fa Kft. / LA-FA 2008 Faipari Kft. / Ladár és Domján Fafeldolgozó Kft. / LESENCEFA Kft / LEXIM Faipari Kft. / LINDEL Kft. / LINVEST Kft. / LUGOSI Fafeldolgozó Kft. / Mardegan Legno Kft. / Marton-Fa / MOLFA Kft. / NÁNAFA Fafeldolgozó Kft. / Naturholztechnik Kft. / NEFAG Zrt. / NEGUNDO Kft. / NÉMETH LÁSZLÓ Faipari Kft. / NOSTRA Kft / NYÍRERDŐ Zrt. / O.K.F.T. Kft. / ÓBÜKK Kft. / Oláh Dezső / Optimum4 Kft. / OREGON – 2003. Kft. / Orlov-Fa Kft / OWI ZALA Bt. / PackHolz Kft. / PALETT-EX Kft. / Paulik Fafeldolgozó Kft. / PFIFFER BÚTOR MÓR Kft. / PLAN-FA Bt. / PP-FA Kft / QUERCUS-PRODUKT Kft. / RAKFAKER Kft. / RECO Fafeldolgozó Kft. / Ruzsa Kft. / SAPIRO-TRANSZ Faipari Kft. / SÁSDFA Kft. / SCHIFFER Ipari Kft. / SebestyénWood Kft / SEFAG Zrt. / Segesdi Fűrészüzem Kft. / Sim-Gatter Kft / SIMON & NAGY Faipari Bt. / SINKA Famegmunkáló Kft. / SOFA Faipari Kft. / Spéci-Raklap Kft / SZA-TO WOOD Kft. / Szabó Logisztik Kft. / Szakály Faipari Kft. / SZALAI Fafeldolgozó Kft. / SZATMÁR-FA TRADING Kft. / Szelemenfa Fűrészipari Kft. / SZILAS-RAKLAP Kft. / Szomolyai Fűrészüzem Kft / TAEG Zrt. / TDA WOOD Kft. / TECHNICAR Kft. / TEXIM Bt. / TOBOZ – 2000 Faipari Kft. / TOLDI-Szátok Kft. / Tomasics László / Tóth-Fa 2005 Kft. / TRUST HUNGARY Zrt. / V-L MILL Faipari Bt. / VADEX Zrt. / VALŐR Ipari Bt. / VARIA Kft. / Vérteserdő Zrt. / VILMÁNYI-FA Kft. / Vodila-TÖLGY 2000 Bt / WALDKŐNIG Kft / WALLER FURNÉR Kft. / WALTER Faipari Kft. / Weitzer Parkett Kft. / WIBEBA-Hungaria Kft. / WOOD-2000 Kft. / WOODHOLZFA Kft. / WOT-HOLZ Faipari Kft / ZALA-RÖNK Bt. / Zalaerdő Zrt. / Zemplén Fém-Fa Kft. / Zemplén-Tölgy Kft / ZENTAI FAFELDOLGOZÓ Kft. / ZÖLDFA HÁZ Kft. / ZSIT-FA Kft.

Kérjük, hogy aki még nem válaszolt kérdőívünkre, küldje válaszát mielőbb az info@fagosz.hu címünkre.

Tóth János – FAGOSZ – FATÁJ – FATUDAKOZÓ

Előző cikk

Szarvasgomba - a Jászság aranya

Következő cikk

Valóban csak egy nyugdíjas fakukac?




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version