FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A nettó fakitermelés: iparifa, tűzifa fafajonként 2000-2019.

A minap megnéztük választékonként, most vizsgáljuk meg az idősort fafajonként, azon belül külön az iparifát és a tűzifát. Végül kis figyelemfelhívás a nemesnyárra.

A tegnapi, témába vágó FATÁJ cikk: A nettó fakitermelés elmúlt 20 évi alakulása, az ott már hivatkozott adat pedig: Nettó fakitermelés idősor 2000-2019. Ez 20 táblázat, amit a kétdimenziós grafikonokkal csak apránként lehet kiértékelni. Tegnap választékonként, ma pedig fafajonként mutatom be a változásokat.

Már itt látszik, hogy a fakitermelésünkben az akác, nyár-fűz és a fenyő adják a legnagyobb mennyiségeket. Ezek tették ki az első évtizedben az összesen 1-2% híján felét, a második évtizedre pedig részarányuk 50% fölé nőtt, 2019-re elérve az 54,9%-ot.

A már említett három legnagyobb tételt (akác, nyár+fűz és fenyő) a tölgy követi, melynek nettó fakitermelése a 20 év alatt kisebb ingadozással, de lényegében folyamatosan csökkent. Kicsit alacsonyabb, de majdnem ugyanezzel a mennyiséggel és azonos tendenciával követi a cser. A bükk volumene a 2009. évi széldöntés 2010. évi hatásától eltekintve a 20 év alatt nagyjából azonos.

Az akácnál figyelemre méltó a 2003-2004. évi nagy visszaesés, illetve a 2010-2013. évek jelentős többlete. Talán van olyan akác specialista, aki tudna az utókor számára ehhez magyarázatot.

Ha az iparifát nézzük fafajonként, láthatóan feltűnően magas abban a nyár+fűz és a fenyő részaránya. Ugyanígy látható, hogy a keménylombosok kitermelt együttes iparifa mennyisége e 20 év alatt lényegében egyfolytában csökkent. A 2001. évi 1.717 e m3-rel szemben a 2019. évi mennyiség: 861 e m3, ami azt jelenti, hogy kis kerekítéssel a felére esett vissza!

A keménylombosok nem csak együtt, de külön-külön is általában csökkenő tendenciát mutattak iparifából. A nyár+fűz és a fenyő esetén ugyanakkor (időnként nagyobb ingadozással) tendenciájában növekedést tapasztalhattunk. Sőt ezen a grafikonon kifejezetten jól látszik, hogy e fafajok egyes más fafajokhoz képest mennyivel (duplája, többszöröse) nagyobb mennyiséggel vannak jelen a nettó iparifa kitermelésben.

A tűzifában természetesen a keménylombos fafajok dominálnak. A 2019/20-as fűtési szezonban mutatkozott először markánsabban, hogy nem úgy fogy a tűzifa, mint korábban megszokott volt, s jelentősebbek lettek a termelési készletek. A fenti rajz azonban már 2012-vel kezdődően mutatja a hazai tűzifa kitermelés csökkenését, csak 2017 hozott emelkedést, de ezt a szinten tartás, s újabb csökkenés követte.

Az akác tűzifa mennyisége az időszak elején hasonló volt, mint a cseré vagy a tölggyé, de 2008-tól az akác a legnagyobb tétel a fafajok közt a tűzifában. Ha trendvonalat húznánk, cser és tölgy esetén a tűzifa termelése (ingadozásokkal) már az előző évtized közepe óta csökkenő. Ezt a bükk és egyéb keménylombos trendjében növekedése egyenlítette ki kicsit, s az akác adja a legnagyobb tételt, melynél hektikusabb ugrások is érzékelhetőek. Akácban viszonylag magas a magántulajdoni hányad, s ez a kör élénkebben reagál minden piaci változásra.

A tűzifa választékain (vastag, vékony, apríték) belül a fafajok megoszlását talán már nem érdemes külön-külön vizsgálni, ugyanakkor az iparifa választékok esetén érdemes lehet erre is némi időt szánni, no de ezt majd legközelebb. Most csak a nemesnyár jelentőségét szeretném megvilágítani az alábbiakkal. A nemesnyarat ugyanis újabban többnyire hazai nyárral kell felújítani, aminek a hazai faipar működőképessége szempontjából egy-két évtizeden belül már jól érezhető hatása lesz.

A faállománnyal borított 2019. évi erdőterületből (1.868 e ha) a nemesnyár 106 e ha, a a hazainyár 92 e ha, a fűz pedig 19 e ha, együtt 217 e ha, azaz 12%. A 2019. évi 6.173 e m3 nettó fakitermelésből 1.231 e m3 volt a nyár+fűz, ami 20%, adódik a fafajcsoport gyorsan növő jellegéből.

2019-ben az iparifa kitermelés összes mennyisége 2.892 e m3 volt, amiből a nyár+fűz 1.231 e m3-t, azaz 43%-ot tett ki! A hazai elsődleges faipar (különösen a fűrészipar és fa csomagolóanyagok gyártása) szempontjából tehát a hazai erdőterület e kis részének igen nagy jelentősége van.

A statisztikában 2017-től a nyár+fűz három felé bontva jelenik meg, így látható, hogy e fafajcsoporton belül a nemesnyár iparifa igen jelentős részt képvisel: 2017: 70%, 2018: 69%, 2019: 75%, ami azt mutatja, hogy ipari szempontból különösen a nemesnyár iparifának (2019: 921 e m3) van nagy jelentősége.

2019-ben a hazai erdőkből 1.598 e m3 volt a lemezrönk, a fűrészrönk és az egyéb fűrészipari alapanyag termelése együtt. Ugyanez nemesnyárból 727 e m3, ami 45%!

Nyár+fűzn nyárh nyárFűz
Iparifa2017.1.050.914825.984189.95134.979
2018.1.163.733896.546238.84628.342
2019.1.125.121921.879175.82927.413
Tűzifa2017.127.81176.30140.74410.766
2018.142.83273.36049.30820.164
2019.106.59254.39941.87010.323
Összesen2017.1.178.725902.285230.69545.745
2018.1.306.566969.906288.15448.506
2019.1.231.713976.278217.69937.737

Forrás: Az említett kapcsolók szerint
Elemezte, grafikázta, szerkesztette: Mőcsényi Miklós

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A nettó fakitermelés elmúlt 20 évi alakulása

Következő cikk

Bútorgyári fejlesztés a Biesse raktár-fűrész programjával




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version