FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda

– az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE),

– a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ),

– a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), valamint

– a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával

partnerségben szervezi immár ötödször a Vándortáborokat, melyek június 16-án indulnak.

Idén már 33 útvonal – melyből 2 kombinált -, több mint 700 turnus és négy különböző típusú Vándortábor várja a felső tagozatos és a középiskolás fiatalokat, hogy felfedezzék Magyarország legszebb tájait. A Vándortábor Program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód támogatása. A Vándortábor Program gyalogosan, vízen vagy kerékpáron, valamint az idei évtől már ezek valamilyen kombinációjával bejárható útvonalakat kínál, melyek teljesítése során a diákok megismerkedhetnek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, illetve életre szóló közösségi élményekben lehet részük. Az elmúlt 4 év során a Vándortáborokban részt vevő táborszervezők, pedagógusok és gyermekek körében létrejött egy olyan közösség is, melynek tagjai büszkén hirdetik Vándortáboros élményeiket.

‘A Vándortáboroztatás talán soha nem volt még annyira fontos, mint tavaly és idén. Gyermekeink többsége az otthonmaradás kényszere miatt nem lehetett közösségben, sportolási lehetőségeik pedig drasztikusan lecsökkentek. A Vándortáborok minderre gyógyírt jelentenek, ugyanis a gyerekek a természetben vannak, mozognak és élvezik a közösséget’,nyilatkozata Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki kiemelte, hogy a program sikerét az is jelzi, hogy az előző években a jelentkezés megnyitását követően a helyek azonnal beteltek.

A Vándortáborokat az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők az előkészületek alatt, illetve a lebonyolítás során is nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra. ‘Ha környezetszerető, környezettudatos társadalmat akarunk építeni, akkor rendkívül fontos, hogy az ember már gyermekkorban ismerje meg és érezze magához közel a természetet’,fogalmazott a Kormánybiztos, aki hozzátette azt is, hogy idén lesznek olyan Vándortáborok, melyekben a gyermekeknek a csomagjaikat maguknak kell majd vinniük. Ez a felszerelés szükségességi sorrendjének megtanulásán keresztül hívja fel a diákok figyelmét a túlfogyasztás és a pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom minimalizálásának fontosságára.

Az Erdei Vándortábor Programban a gyerekek idén már 11 útvonalon ismerhetik meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint egy régi igénynek eleget téve idén először a Bükk természeti, illetve kulturális értékeit. ‘A 11. útvonalunk egy igazi különlegesség lesz, hiszen a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen egy kombinált erdei és vízi útvonalat hoztunk létre. Ezen a fiatalok az első három napban a Göcsej déli részét járhatják be, majd a tábor második felében vízre szállva a Mura magyarországi szakaszát ismerhetik meg’, mondta el Elmer Tamás, az OEE főtitkára, az erdei vándortábor projektvezetője. Az erdei Vándortáborok során a résztvevők szinte végig a szabadban tartózkodnak, azonban a nagyobb biztonság érdekében szükség esetén még az állami erdőgazdaságok turisztikai infrastruktúrája is biztosított.

A Bringásvándorok 2021-ben már 10 útvonalon járhatják be az országot. A korábbiak közül szinte változatlanul marad a Felső-Tisza-vidék, az Őrség, a Bükk – Aggteleki-hegység, a Körösök-völgye, a Gerecse – Vértes – Velencei-tó és a Cserhát – Börzsöny – Dunakanyar útvonal. Kicsit változik, és így a szállások egy része is máshol lesz a Balaton-felvidéki és a Dráva menti táborokban. Idén először indulnak bringás vándortáborok az Alpokalja – Fertő-táj és a Zemplén útvonalon. ‘Azokon az útvonalakon, ahol a résztvevők saját maguk szállítják a csomagjukat, a MAKETUSZ nagyon jó kerékpáros táskákat biztosít. Mindezeken felül a gyerekek gyakorolhatják majd a bringakezelést, KRESZ ismeretekre is szert tehetnek, hogy a kerékpározás a mindennapi életükben is könnyebben menjen’, emelte ki Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ projektkoordinátora.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett Vízi Vándortáborba jelentkezők idén is a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon, a Mosoni-Dunán, a Rábán, a Dunakanyarban, a Körösök-völgyében, a Murán, valamint a vadregényes Tisza-tó tanösvényein túrázhatnak. Ráadásul a Rába-túrán végig, az Erdei Vándortáborral kombinált Mura-túrán pedig néhány napon át raftolnak is a csoportok, vagyis az egyre népszerűbb vadvízi-tematika is bekerült a kínálatba. Mindezeken felül lesz egy másik kombinált túraútvonal is, ugyanis a Körösök vidékén kerékpárokról szállhatnak majd vízre a résztvevők. További újítás, hogy idéntől lesz klasszikus vízitúra is, ahol nem előre épített táborokba érkeznek meg esténként a gyerekek. Storcz Botond háromszoros olimpia bajnok, az MKKSZ szakágvezetője elmesélte, hogy ‘a gyerekeimmel közösen magam is több ilyen vándortáborban vettem részt az elmúlt években, amely óriási élmény volt számomra. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek is szerették a vízről felfedezni a természetet, és szívesen ismerkedtek meg ezzel az életformával. Tehát várunk idén is mindenkit!’

A tavalyi próbaév után idén már 3 útvonalon indulhatnak útnak a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának közreműködésével megszervezett Zarándoktáborok résztvevői. A Tihany-Pannonhalma útvonal, a Szent Jakab zarándokút Camino Benedictus ágán halad idén is. A Tatáról induló és Márianosztrára érkező útvonal meredek emelkedőivel és csomagszállítás nélkül meghirdetett turnusaival az edzett, tapasztaltabb csoportok számára tartogat felejthetetlen testi és lelki élményeket. A másik új útvonal Márianosztráról indul és a Cserháton halad keresztül a Mátraverebély Szentkúti Nemzeti Kegyhelyig. Mind a három útvonalon számos olyan spirituális helyet érint, amely több száz vagy akár ezer

éves múltja során átélt sok járványt, háborút, gazdasági- és társadalmi válságot, de a mai napig az élet gazdagságát lehet ezeken a helyeken megtalálni. Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodavezetője elmondta, hogy ‘a Zarándok Vándortáborokba a katolikus vallású diákok mellett más felekezetű diákok is jelentkezhetnek.’

A Vándortábor Program új eleme a június 14-20. között megrendezésre kerülő Vándortáborozók Országos Viadala, amelyet egy többfordulós tavaszi selejtezősorozat előz meg. A verseny célja egy olyan figyelemfelkeltő verseny létrehozása, amely a személyiségformálódás élénk időszakában egymásért való küzdelmeken, aktív és logikai feladatokon, de leginkább életre szóló élményeken keresztül fogja meg a versenyben résztvevő és a versenyt követő diákokat. A verseny kiemelt célja továbbá az egyes tájegységek természeti és kulturális értékeinek  megismertetése, az aktív kikapcsolódási lehetőségeinek bemutatása.

A 28.000 forintos részvételi díjak minden költséget tartalmaznak, a szállás és az étkezés mellett például a belépőket, a bringások esetében például a kerékpárok, a sisakok, a láthatósági mellény használatát, a vízi vándoroknak pedig a hajót és a mentőmellényt. 2020-ban összesen 436 turnusban több mint 13 ezer diák és pedagógus táborozhatott egy hétig az ország 24 erdei, kerékpáros és vízi útvonalának bejárásával. Ebben az évben még több útvonalon vehetnek részt a gyerekek és a kísérőik a Vándortáborokban, illetve a Zarándoktáborban. A táborokra jelentkezni a vandortabor.hu weboldalon keresztül, vagy közvetlenül a táborok honlapján tudnak:

– Erdei vándor honlap: erdeivandor.hu

– Kerékpáros vándor honlap: bringasvandor.hu

– Vízi vándor honlap: vizivandor.hu

– Zarándoktábor honlap: zarandoktabor.hu

Forrás: …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fejlesztések a nógrádi és a Bükk-vidéki geoparkoknál

Következő cikk

Fapiac, fakereskedelem változásai – online felmérés




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version