FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Bakonyerdő Zrt.-jól jártunk a makkal

2020. őszén nagy mennyiségű makkot sikerült gyűjtetni a Bakonyerdő Zrt. erdeiből. Az összeszedett mennyiség elérte a 930 mázsát. Ennek a egy részét értékesítettük, a másik részét magunk használtuk fel.

2020. őszén a Bakonyerdő Zrt. makkgyűjtési felvásárlást tett közzé. A felhívást a vállalat honlapján, valamint közösségi oldalunkon tettük közzé, de a szokásos módon helyben, a vállalat erdészeteinél is meghirdettük.

A felhívás hatására októberben – jellemzően Pápa, Devecser, Keszthely környékén – nagy erőkkel kezdődött meg a makkgyűjtés. A végeredmény mindenkit meglepett, hiszen összesen 930 mázsa makkot gyűjtetett a részvénytársaság.

Ennek a mennyiségnek a legnagyobb része csermakk volt, amelyből térségenként eltérő, de közepes termést figyeltünk meg. A tavalyi évhez képest kevésbé tapasztaltuk a rovar- és gombakárosításokat a makktételeken. 80 százalékos csíraképességet állapítottak meg a többszöri vizsgálatok, mindemellett minőségileg is elfogadhatónak találták a kollégák a makktételeket.

Kocsányos tölgy makkból 75,06, kocsánytalan tölgy makkból 143,70, csertölgymakkból 711,375, és vöröstölgymakkból 0,49 mázsát tudtunk gyűjtetni, amit felvásároltunk, és ennek egy részét továbbértékesítettük.

A Bakonyerdő Zrt. az által a ősszel gyűjtetett 711,375 mázsa csermakkból 508 mázsát értékesített a Dalerd Zrt., Kaeg Zrt., Gyulaj Zrt., Sefag Zrt., Gemenc Zrt., Mecsekerdő Zrt., Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és több magánerdő gazdálkodó részére.

Társaságunk saját igénye az idei őszi, jövő tavaszi szezonban: csermakkból 98,11, kocsányostölgy makkból 105,15, kocsánytalan tölgy makkból 129, vöröstölgymakkból 0,5 mázsa. Az országosan gyenge KST makktermés miatt a KST makknak csak egy részét tudtuk beszerezni, a maradék szaporítóanyagot csemetével váltottuk ki. KTT és CST, VT makk igényünket a gyűjtésből sikeresen biztosítottuk.


Capári Péter és Molnár Benjámin zsákokba rakja az elszállítandó makkot Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az elmúlt év őszi erdősítési szezonjában az erdőtelepítések és erdőfelújítások érdekében 340,26 mázsa makk vetése és 480 630 darab elültetése a feladat, ami 86 hektár makkvetést és 52 hektár csemeteültetést jelent. Az idei évben a Kaán Károly Országfásítási program keretében 34,42 hektár erdőtelepítést végeztünk el. Ebből az újszülöttek erdeje 4,66 hektár Pápateszér határában, önerdősült területek erdővé alakítása: 16,48 hektár Monoszló, Dörgicse és Magyarpolány térségében, valamint 13,28 hektár erdőt telepítünk Hárskút és Döbrönte határában.

Magánszemélyek és önkormányzatok részére, partneri együttműködés során erdőgazdálkodási szolgáltatás keretében erdőtelepítéseket terveztünk mintegy 110 hektár mértékben Felsőörs, Vállus, Csesznek községhatárokban magánszemélyeknek és Devecser, Pápa önkormányzatának.

A cikk kivonat a Bakonyerdő Zrt 2020/4. vállalati újságjából, melyet itt lehet letölteni.

Hírt adnak benne többek között az eredményes évükrül, az országfásításról, az új franciavágási igazgató terveiről, a “Mi fán terem az erdő?” kampányról, a sárosfői csukaállományról, arról, hogy milyen VR élménnyel lehet találkozni a Természet Házában, de olvashatnak arról is, hogy volt kollégájuk Élatfa Emlékpakettet kapott a bakonyi bükkösök természetes felújításáért.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A 2021. évi Mőcsényi Mihály-díj hirdetménye

Következő cikk

Szarvaskő példát mutat erdősítésből



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések