FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fejlesztések a nógrádi és a Bükk-vidéki geoparkoknál

A közlés szerint a GEOTOP pályázatnak köszönhetően mintegy 188 ezer euró (több mint 65 millió forint) segíti a túrahálózat bővítését, új tanösvény kialakítását és a túravezetők képzését

A szlovák és magyar területeken új szolgáltatásokat vezetnek be, a geoparkok értékeiről képzési anyag és módszertani kézikönyv is készül – írták a közleményben.

Az oktatók mellett – akik a geoparkokat akár tanórákon, akár valóságos kirándulás formájában mutathatják be – a térség turisztikai vállalkozói is képzésben részesülhetnek, hogy szélesebb körű tájékoztatást tudjak adni vendégeiknek.


A Novohrad-Nógrád Geopark eresztvényi látogatóközpontja

A Nógrád megyében és dél-Szlovákiában, valamint Heves megyében működő geoparkok túrahálózatát egy határon átnyúló tanösvény kialakításával kötik össze, egy nyomvonalon pedig interaktív tanösvényt alakítanak ki. Az új útvonalat és a térségek 70 értékes földtani helyszíneit mobilapplikációban is rögzítik.

A térségbe látogatókat egy GeoKultStamp pecsételő játékkal irányítják és ösztönzik minél több geoparki helyszín felkeresésére.

A projekt vezető partnere a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, partnere Fülek város önkormányzata.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőtérképen az erdőrészlet fatermési adatai

Következő cikk

15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések