FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kilátó lesz a lőtértoronyból

VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. konzorciumi partnerként vesz részt a Bakancsos Barangolás a Bakonytól a Balatonig elnevezésű GINOP-os pályázatban.

A pályázat során több, az erdőgazdaság működési területét érintő fejlesztéssel együtt, a Nagyvázsony és Tótvázsony között található, egykori katonai figyelőtorony is felújításra kerül.

A 77. számú főút mellett található egykori lőtértornyot, feltehetően a német katonák építették, és repülőtéri irányítótoronyként használták. A háborút követően a figyelőtornyot, főként a szovjet, és feltehetően a magyar katonák is használták a toronytól északra található lőtéren zajló hadgyakorlatok megfigyelésére.

A mintegy 50 méter magas torony szerkezetileg jó állapotban van, azonban lépcsők, ablakok, és biztonságos védőkorlátok hiányában látogatásra alkalmatlan volt. A VERGA Zrt., a fenti pályázat keretében 2020. nyarán kezdte meg a felújítási munkálatokat. A kivitelezés a teljes tetőszerkezet felújításával kezdődött, majd megtörtént a külső, kistéglás homlokzati felületek teljes tisztítása, javítása.

A biztonságos látogatás érdekében új, fémszerkezetű lépcsőket, védőkorlátokat és biztonsági rácsokat is beépítenek. A torony állagának megóvása érdekében új ajtók, és ablakok is beszerelésre kerülnek, valamint a belső falfelületek javítása és meszelése is megtörténik.

A kivitelezés az időjárási körülményektől függően, várhatóan 2021 februárjában befejeződik, így a jövőben kilátóként funkcionáló torony, várhatóan tavasztól lesz látogatható. Szintén a pályázat keretében erdei bútorokat és tájékoztató táblákat is kihelyeznek, valamint a kilátó melletti területen rövidesen megépül egy körülbelül 70 négyzetméter alapterületű fedett pergola és egy, a biztonságos megközelítést szolgáló aszfaltozott bekötőút és parkoló is, melyek együtt komplex pihenőhelyként szolgálnak majd a kilátóba érkező látogatók számára – tájékoztatta lapunkat Zeitler Levente, a Verga Zrt. turisztikai, közjóléti és kommunikációs referense.

Forrás: VEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szemetet szedhetünk 7 milliárdért

Következő cikk

Kocsányos tölgy csemeték pusztulása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version