FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Sopron környéki erdők megújítása

Néhány helyen meg kell újítani a Sopron környéki erdőket, azok kora, egészségi állapota és szerkezete miatt. Emiatt találkozhatunk fakitermelésekkel ezúttal Görbehalom közelében és a Dudleszen.

Az elmúlt időszakban több ijedt erdőjáró is felkereste a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szakembereit, hiszen úgy tapasztalták, hogy a Fehér Dániel forrással szemben lévő erdőt elkezdték kitermelni. Folcz Ádám, a Taeg főmérnöke elmondta, ijedtségre semmi ok, a helyzet nem az, aminek elsőre látszik.

A területen több generáció óta tuskósarjaztatással kezelt erdő található, ami a hely termőadottságait tekintve nem megfelelő. Itt egykor valószínűleg tölgyes lehetett, amit legelőnek használtak. – A disznók felszedték a makkot, a többi állat pedig lerágta a fiatal, gyenge magoncokat, melyek a kivágott növények utánpótlását jelentették volna – mesélte Folcz Ádám.

Elsőre talán nem is látszik, mi a probléma: a közel kéthektáros területen túlnyomó többségben gyertyánokat találhatunk. Térbeli elrendeződésük is sajátos: a fák úgynevezett sarjcsokrokat alkotnak. Nem véletlenül alakult ez így: a régmúlt idők emberei egy-egy kivágás után otthagyták a tönköt, amiből akár hat “új” gyertyán is fejlődhetett. Emiatt úgynevezett “rontott erdő” alakult ki. A sarjcsokrok girbegurbák, nem élnek sokáig, hiszen szöveteik nem jó minőségűek, ráadásul jelentősen kevesebb faanyagot teremnek a mageredetű példányokhoz képest.

Kevés itt az elegyfaj, az ehhez hasonló erdők védekezőképessége pedig gyenge: mivel szinte mindegyik egyed gyertyán, a kártevők egyik fáról a másikra terjedhetnek, ami a környező területeket is veszélybe sodorhatja. – Ilyen helyzetben az erdészek kezében nincs más eszköz: a területen először tarvágást végzünk, ezután mageredetű őshonos fajokat ültetünk a kivágottak helyére – magyarázta a főmérnök. Ezzel jelentősen nagyobb lesz a területen a fatömeg mennyisége, a növekedés közben megkötött légköri szén-dioxid és szálló por mennyisége is nő, tehát tisztul tőle a levegő.

A terület melletti, elsőre füves mezőnek tűnő domboldalt is hasonlóan kezelték néhány éve. Bár messziről még nem látszik, közelről láthatjuk az itt fejlődő csemetéket, amik tizenöt-húsz év elteltével sűrű erdőt fognak alkotni. Ezeket szintén az erdészek ültették, az erdőket és emberiséget is szolgáló célokból.

Forrás: Kisalföld

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Rendhagyó erdei iskolai év

Következő cikk

Racionalizálni a termékszerkezetet




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version