FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

bALEK-hét 2021 – szponzorokat keresünk

A balek 10 parancsolat fentiek szerinti rajzolt változata 10 elemű sorozatának 10 példányát kisorsoljuk azok között, akik a FATÁJ bejegyzését megosztják oldalukon/profiljukon (és ennek tényéről küldenek a hirlevel@fataj.hu címre egy képernyőfotót)! Határidő: 2024. július 15. éjfél

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói ez évben is megszervezik a két évszázados múlttal rendelkező selmecbányai alapokra épülő balekhetüket. A balekhét, mint gólyahét, 2021. augusztus 29. és szeptember 3-a között, 213. alkalommal kerül megrendezésre.

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán 2021-ben is megrendezésre kerül a bALEK-hét (gólyatábor). A rendezvény az 1735 óta íródó selmecbányai eredetű hagyományaink alapján már több évtizedes múltra tekint vissza. Célja, hogy a harmad-, negyedéves diákok fogadják az érkező első évüket megkezdő, leendő hallgatókat. Ennek időpontja előreláthatólag 2021. augusztus 29. és szeptember 3. között lesz.

Ez az esemény nagy jelentőséggel bír az érkező diákság számára, mivel a hét programjai során betekintést kapnak a nagy múltú selmeci diákhagyományokba melyek az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség részét képezik. Ezek a sajátos diákszokások nagyban hozzájárulnak a hallgató egyetemi éveinek sikereihez és élményeihez.

Hagyományainknak olyan közösségkovácsoló ereje van, melyre a magyarországi egyetemeken egyáltalán nincs példa. Ezen rendezvénnyel szeretnénk megadni a kezdő lökést a leendő elsősöknek, hogy később egy egymásért felelős közösség jöhessen létre az évfolyamukból, mely nagyban hozzájárul a sikeres és élményekkel teli egyetemi éveikhez.

Mindezek mellett lehetőséget biztosítunk számukra az Alma mater és a történelmi Sopron megismerésére.

A költségeknek jelentős hányadát, mintegy 2.500.000 forintot a bALEK-hetet szervező évfolyamok finanszírozzák, a fennmaradó összeget támogatásokból igyekszünk előteremteni, minél inkább csökkentve ezzel az első éves hallgatók költségeit, megteremtve ezzel a lehetőséget arra, hogy anyagi helyzetükre való tekintet nélkül mindenki részt tudjon venni a bALEK-héten.

Ehhez kérjük az Ön illetve Önök támogatását, anyagi segítségét.

Tervezett programjaink:

– bALEK-ok fogadása Csornán, érkezés Sopronba különvonattal

– egyetemi beiratkozás, tárgyfelvétel, hagyománytörténeti előadások

– túra a Soproni hegyvidéken

– Sopron nevezetességeinek bemutatása

– kulturális programok, például: soproni erdészeti és bányászati múzeum

– közös főzések, ismerkedési est, nótaest

A támogatásokat az Országos Erdészeti Egyesületen keresztül fogadjuk és kezeljük.

Támogatását az alábbi címre várjuk:

Országos Erdészeti Egyesület

10200830-32310126-00000000 (K&H Bank)

Közleményben: balekhét 2021

Abban az esetben, ha nem áll módjukban támogatást nyújtani nekünk, köszönjük, hogy levelünk elolvasásával időt szakított ránk!

Elérhetőségek:

Murányi Levente III. emh. +36 30 273 5903

Kulcsár Olivér III. emh. +36 30 812 1260

Juhász Tamás III. emh. + 3630 423 8681

E-mail: balekhet2021@gmail.com

Levelezési cím: Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Dékáni Hivatal

9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.

(borítékon kérjük feltüntetni: balekhét 2021)

rajzok: V. Farkas Ágnes okl. faipari mérnök, belsőépítész
Forrás: SoE EMK 213. Firmaévfolyam

Előző cikk

Erdőtelepítő web böngésző és bankkártya

Következő cikk

Fakataszter Csepelen




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version