FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőismereti vetélkedő zajlott – 555 középiskolással


Idén először a teljes Kárpát-medencéből várták a résztvevőket a megméretésre.

 

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, hiszen 44 határon túli csapat vett részt az online versenyen, amelynek eredményhirdetését a mintegy 360 ezer diák részvételével zajló Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén tartották a szervezők.


Az első helyezett csapat

Az első helyezett Szabó Hanga, Bálint Benedek és Szabó Kornél után a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai – Papp Zsófia Andrea, Oláh Zsófi és Varga Balázs Csongor – léphettek fel a képzeletbeli dobogó második fokára, a harmadik helyen pedig a váci Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium Sztebel Judit, Viszus Virág és Sinkó Viktor Péter alkotta összeállítása végzett.

 

Az öt fordulóból és egy terepi videós feladatból álló vetélkedő március elején kezdődött és április elején ért véget. A fordulók során a résztvevők számára kiderült, mi mindent rejt az erdei talaj, miként válik az élet nélkülözhetetlen alkotóelemévé az élettelen, hogyan élnek az éjjel aktív állatok, a rejtőzködők, milyen az erdei ‘magasélet’, és hogyan járulnak hozzá az erdők egészségéhez az erdészek.

 

A verseny végére összeállt a kép: az erdő minden apró sejtje, élő és élettelen alkotóeleme azon dolgozik, hogy az erdő csodája fennmaradhasson.


Második helyezettek

Az óriási versenyszellem és az aktív közösségi médiajelenlét mellett a fiatalok kreativitását emelték ki a szervezők. A csapatok logókat, terveket, erdőrészleteket rajzoltak szabadkézzel és digitálisan, fotókat, érdekes történeteket küldtek és osztottak meg, színesítve a vetélkedőt.

 

A fiatalok fordulóról fordulóra egyre több érett, önálló gondolatot fogalmaztak meg és vállaltak fel, láthatóan megértették a ‘láthatatlan erdő’ üzenetét, ami kivívta a bírálók elismerését.

 

Az összes csapat helyezését tartalmazó lista itt olvasható.

 

Az első három helyezett csapat tagjai értékes utalvánnyal, a 4-6-ak Turista Magazin előfizetéssel és Országos Kéktúra Igazolófüzettel, a 7-10-ek pedig a ‘A mi erdőnk’ magazin előfizetésével gazdagodnak.

A Vörös Amaránt csapat videóját különdíjban részesítette a Magyar Természetjáró Szövetség.

 

Nyereményük Burger Barna: Kékvándor című könyve. A határon túli csapatok közül a marosvásárhelyi Kalandorok érték el a legjobb eredményt, ezért őket az Országos Erdészeti Egyesület ajándékcsomag-különdíjjal jutalmazza. Díjazták a szervezők az első három helyezett csapat felkészítő tanárait is, név szerint Likerné Pucsek Rózsát, Juhász Ritát és Kónyáné Csirik Ágotát.


A harmadik helyezettek

A verseny zsűrijét Csókáné dr. Szabados Ildikó, az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárság munkatársa, Sári Enikő, A mi erdőnk magazin főszerkesztője, Néder Katalin, a Fenntarthatósági Témahét felelőse és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője alkotta.

A témahét egyik kiemelt kérdésköre idén az erdők biodiverzitásban betöltött szerepe, amihez a középiskolás korosztály megszólításával csatlakozott a ‘Fedezd fel az örökséged’ vetélkedő. A közreműködésért az Országos Erdészeti Egyesület Zöld Tündér Díjat vehetett át a Témahét szervezőitől.

 

Forrás: MagyarMezőgazdaság

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

MyForest.RO - Szatmár 1.0 projekt megvalósult

Következő cikk

Újabb nehézségekkel nézhetnek szembe a hazai erdőgazdálkodók



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…