FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

LIFE program – komoly támogatással

A LIFE az egyetlen olyan uniós szintű program, amelynek fókuszában kizárólag a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem áll, és a 2021-27 közötti programja pedig az eddigi legambiciózusabb. Környezetvédelmi tevékenységekre 3,5 milliárd eurót szán, míg az éghajlatváltozás elleni tevékenységekre 1,9 milliárd eurót fordít. A program az Európai Bizottság által javasolt Európai zöldmegállapodás része.

Az EU számára prioritás a körkörös gazdaság kiépítése, amely során újrafelhasználják és újrafeldolgozzák az alapanyagokat. A LIFE programnak kielemet szerep jut ezen a területen is. Támogatja ugyanis a tiszta energiára való átállást, és más programokkal együtt azt a célt szolgálja, hogy az EU 2050-ig elérje a karbonsemlegességet. Emellett célja a környezet védelme és minőségének javítása, valamint a biodiverzitás megóvása.

A LIFE program része az EU hosszú távú költségvetési és helyreállítási tervének, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a források 30%-át az éghajlatváltozás ellni küzdelemre fordítják.

Az uniós régiók alkalmazkodását a zöld gazdasághoz a Méltányos Átállást Támogató Alap segíti, míg az InvestEU a karbonsemlegességgel kapcsolatos projekteket finanszíroz, a Horizon Europe program pedig a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos kutatást és az innovációt támogatja.

További információk a finanszírozással kapcsolatban:

Európa 1000 milliárd eurós klímafinanszírozási terve 

Fenntartható finanszírozás: a zöldebb gazdasági beruházásokat ösztönzi az EU

Az éghajlatváltozásra adott uniós válaszokról itt írtunk bővebben.

Forrás: Európai Parlament

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőtisztogatás Gemencen

Következő cikk

Tíz éves mélyponton a pellet ára Ausztriában



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…
Tovább

Gyászhír – Varga János [93]

Megrendüléssel tudatjuk, hogy Varga János vasdiplomás erdőmérnök, a Közép-Somogyi Állami Erdőgazdaság egykori munkatársa elhunyt. Varga János aranyokleveles erdőmérnök…